Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. Nagyon jó olvasást kívánok nektek így ezekben a forró, nyári napokban.:)
Morwen
******************
Alice tekintete dühösen járt körbe rajtunk, és szerintem
hirtelen azt sem tudta, hogy melyikünknek essen neki.
- Ti elmondtátok Bonnie-nak? – csattant fel dühösen és
hitetlenül rám és Elijah-ra nézett.
- Igazság szerint én avattam be őt – feleltem neki nyugodt
hangnemben, ami tudtam jól, hogy semmit sem fog most érni. Nem fog lenyugodni,
amíg a dühét ránk nem zúdítja, de azért úgy gondoltam, hogy egy próbát megér,
ha először inkább higgadtan közelítek felé.
- Mégis miért? – kérdezte mérgesen, majd közelebb lépett
hozzám.
- Ne aggódj Alice, nem mondtam el senkinek és eztán sem
fogom ezt megtenni. A titkod nálam biztonságban van – szólalt meg kedvesen
Bonnie, mire Alice döbbenten ránézett.
- Nem ez a lényeg Bonnie! – felelte neki feszülten, majd
újra felém fordult. – Mi értelme volt beavatnod őt?
- Mert nem szándékozok tétlenül végignézni a halálod –
válaszoltam neki feszülten. Tudtam, hogy most is az vár ránk, mint általában…
Kő kövön nem fog maradni, és ezért értelmét sem láttam annak, hogy tovább
visszafogjam magam. Talán itt az ideje, hogy kibújjon a szög a zsákból és
terítsük a lapjainkat, hátha ez előrébb visz majd minket.
- Senki sem kérte, hogy végignézd a halálomat! És nem is
fogod! – felelte nekem keserűen, majd váratlanul megfordult és faképnél hagyott
minket. Felviharzott az emeletre, mi pedig döbbenten néztünk utána. Nos, ennél
nagyobb drámára számítottam. Úgy tűnik, hogy ezúttal tévedtem, és egyszerűen
csak megsértődött. Helyes, ennél rosszabbra számítottam, most pedig úgy tűnt,
hogy ennyivel megúsztuk. Lehetséges ez?
Végül értetlenül megráztam a fejem, majd egy szót sem szólva
Elijah-ékhoz, Alice után mentem. Tudtam, hogy a téma még nincs lezárva, és
ideje beszélnünk a terveimről.
- Könnyebb lenne, ha mindketten bevallanák a másiknak az
érzéseiket – hallottam meg lentről Bonnie rosszalló hangját, ami egy pillanatra
megállásra késztetett a lépcső tetején.
- Ez egyiküknek sem könnyű Bonnie – felelte neki Elijah
halkan. – Mindketten makacsok és sebzettek. Damon alighogy túllépett Elena-an,
most egy olyan nő sétált be az életébe, aki a halálra készül. Alice pedig… Nem
akarja, hogy miatta bárkinek is baja essen. Ezért fél szeretni – tette hozzá
Elijah. – Talán időben rájönnek mindketten arra, hogy mit éreznek valójában.
- Úgy legyen – felelte halkan Bonnie. – A keresést nem adom
fel, hátha találok valami kibúvót az átok alól.
- Ezt épp kérni akartam tőled – válaszolta neki hálásan
Elijah. – Sosem adtam fel, és most sem fogom. Van még pár napunk.
- Szerintem hagyjuk most őket magukra. Ismerve Damon-t, itt
hamarosan el fog szabadulni a pokol – mondta Bonnie okoskodva. Mintha ismerne ő
engem és tudná, hogy mi fog történni! Na persze… Mérgesen fújtam egyet, de
végül úgy döntöttem, hogy nem teszem ezt szóvá nekik, mert akkor kiderülne,
hogy kihallgattam őket, és ezt nem szívesen adtam volna a tudtukra, mivel egy
igen kényes témát érintettek. Az érzéseket… Érzések, amik szerintük
mindkettőnkben vannak… Nem hiszem… Szerintem tévednek. De mi van, ha…
- Egyetértek – felelte Elijah halkan Bonnie-nak, majd
mindketten elhagyták a villát, így ismét kettesben maradtunk Alice-szel. Jobban
mondva én maradtam egyedül az emeleten a gondolataimmal…
Talán percekig álltam döbbenten az emeleten és az iménti
kihallgatott beszélgetés járt a fejemben. Az információk, amiket rólunk, róla
elmondtak… Ezek szerint más is látja rajtunk azt, hogy rohadtul nem csak
szeretők vagyunk. Már nem…
Mély levegőt vettem és ezzel a tudattal csatlakoztam
Alice-hez a szobámba. Vagy a szobánkba? Azt hiszem, hogy inkább az utóbbi volt
az igaz, hiszen szinte amióta ismertem, azóta a szobám szerves részét képezte.
Nem mintha egy tárgy lenne a számomra. Már rég nem volt az…
De amint beléptem a helyiségbe, a földbe gyökerezett a
lábam. Alice feldúltan pakolászta bele a táskájába a szobában fellelhető összes
ruháját és holmiját, és egy pillanatra sem nézett fel rám, pedig szerintem
észrevetette, hogy csatlakoztam hozzá.
- Te mégis mit csinálsz? – kérdeztem tőle értetlenül.
Igazából nem voltam vak, láttam hogy pakol, de… De… Nem akartam elhinni, hogy
azért, amit sejtek.
- Elmegyek! – felelte nekem félvállról, és tovább folytatta
a ruhái összehajtását, bár az idegességtől inkább csak még jobban összegyűrte
őket.
- De miért? – kérdeztem tőle döbbenten és lassan beljebb
léptem a szobában.
- Mert nem maradhatok itt, Damon! – csattant fel mérgesen,
és közben levágta a táskára a felsőjét, ami épp a kezében volt. – El kell
mennem!
- Nem Alice, egyáltalán nem kell – válaszoltam neki
fejcsóválva és közelebb sétáltam hozzá. – Miért tennéd ezt?
Ő csak az égbe emelte a tekintetét, megcsóválta a fejét, és
újra pakolni kezdett, ám ezúttal hátat is fordított nekem. Remek! Tényleg
rohadtul pipa rám, és most azt hiszi, hogy az a legjobb, ha lelép. A francba!
Miért kell neki minden vitás helyzetet ilyen drasztikus módon megoldania?
- Nem kellett volna elmondanod Bonnie-nak – szólalt meg
végül keserűen, és most sem volt hajlandó rám nézni.
- De legalább volt haszna, mert Elijah-val nyomoztak –
válaszoltam neki nyugodt hangnemben, hátha ez rá is átragad, és végre egy
értelmes beszélgetést tudunk majd folytatni a kialakult helyzetről.
- Ó, igen? Remek! Csoda, hogy még Bonnie él, és Klaus nem
törte el az ő nyakát is! Még egy ember, akinek a halála az én lelkemen szárad
majd! – csattant fel keserűen és sírva.
- Hé – szólaltam meg kedvesen, majd hirtelen mögé léptem és
óvatosan magam felé fordítottam őt. Ő könnyes szemmel és olyan elveszetten
nézett rám, ami még engem sem tudott most hidegen hagyni. Letöröltem a
könnyeit, majd ismét megszólaltam. – Senki nem fog meghalni, rendben? Te sem!
Azt nem hagyom.
Alice elmosolyodott, megrázta a fejét, majd a kezem elvette
az arcáról.
- De igen Damon – felelte nekem halkan és megszorította a
kezem. – Ez ellen nem tehetsz semmit és nem is engedem, hogy próbálkozz. Engedj
el, és ne tégy kockára értem senkit sem – tette hozzá eltökélten és olyan
belenyugvással, mintha csak a ma esti menüsorról beszélgetnénk. Hihetetlen!
Tényleg képes lenne ilyen könnyen feladni?! Nem, ezt nem fogom hagyni!
- Ezt nem fogom megtenni Alice – válaszoltam neki határozottan,
és újra megfogtam az arcát, ám ezúttal a két kezembe vettem. – Nem hagylak
meghalni, világos?
- Hiába küzdesz, csak az elbukás várna rád, amit én nem
engedhetek. Ezért most elmegyek Damon –felelte nekem halkan, és lefejtette a
kezemet az arcáról. Hátrébb lépett tőlem és beletette az utolsó darab ruháit is
a táskába.
- Hogy értetted azt, hogy elmész? – kérdeztem tőle reszelős
hangon, mert igazából csak most kezdett értelmet nyerni a fejemben az, hogy
miért pakol. De nem, biztosan csak tévedek…
- Úgy értettem Damon, hogy a mi kapcsolatunkat itt és most
lezárom – felelte nekem keserűen, és ismét rám pillantott.
- Ezzel nem érsz el semmit – feleltem neki fejcsóválva és
halkan.
De ő erre már nem válaszolt, hanem a vállára tette a
táskáját, és szó nélkül kisétált a szobámból, hamarosan pedig a házból is.
Döbbenten álltam a szoba közepén, talán percekig is, és nem igazán tudtam, hogy
akkor most mi van. Világosan megértettem Alice szavait, a felfogásommal nem is
volt semmi baj. Szakított, vagy nem is tudom én mit csinált. Véget vetett a
kettőnk közti viszonynak…
A probléma, amivel perpillanat nem tudtam megbirkózni, az a
szavai miatti görcsös fájdalom, ami a szívembe mart. Fájt, lüktetett,
hasogatott egy seb rajta, amit nem tudtam hova tenni. Egy seb, amit ő
okozott...
Lassan az ágyhoz sétáltam és olyan tempóban ültem le rá,
amit még egy csiga is lazán levert volna. Csak meredten néztem magam elé, és
azon kívül, hogy újra és újra megcsóváltam a fejem, nem jutottam előrébb. A
fájdalom még mindig mart, de nem voltam képes engedni azt, hogy magyarázatot
adjak erre az érzésre… Nem… Nem…
Újra csak megráztam a fejem és szép lassan a kezembe
temettem az arcom. Nem a szakítása fájt, mert az semmi volt ahhoz képest, amit
valójában ezzel kiváltott belőlem: a felismerést, hogy beleszerettem. Nem
Elena-ba, nem más nőbe, hanem belé. Amit régen Katherine, majd Elena iránt
éreztem, azoknak már a szikrája sem élt bennem. Az édes érzés ezúttal más
irányába lángolt. Annak az irányába, aki most elhagyott és aki a halálára
készült... És ez a tudat pokolibb volt minden szakításnál, vagy faképnél
hagyásnál. Szerettem, újra szerettem, reménytelenül, és ráadásul egy haldokló
nőt… Miért lehetek mindig ennyire szerencsétlen a szerelemben? Katherine sosem
viszonozta az érzéseimet, legalábbis nem szívből. Elena vacilált, de végül ő is
Stefan-t választotta. A két keserű szerelem után sikerült egy olyan reménytelen
harmadikba belebotlanom, akinek a szerelme még több szenvedést és kínt ígért.
Aki a sors furcsa játéka miatt annak a nőnek a lánya volt, akinek a hasonmásaiba
beleszerettem… Valahogy sose tudok megszabadulni a Petrova lányoktól. De nem is
ez volt a lényeg most, és nem foglalkozhattam tovább az új és édes érzéseimnek
az elemzésével, mert az idő nagyon sürgetett.
Alice elment és tudtam, hogy ezt biztosan nem fogom ennyiben
hagyni. De most egy ennél sokkal fontosabb dolog járt az eszemben, vagyis
jobban mondva a tervem első fázisán gondolkoztam. Az élete megmentéséről nem
tettem le, és erre már egy egyre jobban kidolgozott terv kezdett körvonalazódni
a fejemben. Egy B terv, mert nem hittem abban, hogy Bonnie bármi használhatót
talál majd a könyvekben. 1000 év alatt Elijah sem járt sikerrel, így most
rajtam volt a sor. El kell érnem azt, hogy Alice megérje a december 17-ét, és
ha ez megtörtént, akkor végre vége lesz! A hatalom a kezébe kerül, és utána már
Klaus bosszújától se kell tartania senkinek sem, mert Alice erősebb lesz minden
ősnél. Hogy a hibrid Klaus-szal szemben is az lesz-e, abban nem voltam biztos.
De ezzel majd ráérek akkor foglalkozni, ha az első lépéssel sikerrel jártam.
Mindent alaposan meg kell terveznem, mert hiába nem voltam már szerelmes
Elena-ba, az ő halálát sem akartam, és attól tartottam, hogy talán Stefan is
Klaus listájára kerülhet a tervem miatt. Ezért a B terv különösen nehezen
megvalósíthatónak tűnt, amiben tudtam, hogy szükségem lesz egy társra, aki
maradéktalanul támogatni fog és el tudja érni azt, amit akarok. Ez a valaki,
pedig nem lehetne más, mint egy erős boszorkány, aki egyben Elena legjobb
barátnője is volt. Igen… Csak vele van esélyem véghezvinni azt, amit akarok.
Segíteni fog? A válaszban egyre biztosabb voltam: igen.
Elővettem a telefonom a zsebemből, majd írtam egy SMS-t
Bonnie-nak.
>>B terv. Benne vagy? D.<<
Idegesen elküldtem az üzenetet, majd vártam a válaszra, ami
hamarosan meg is érkezett.
>>Természetesen! Van már elképzelésed? B.<<
>>Igen, de ahhoz szükségem van rád. A kockázat nagy.
Vállalod? D.<<
Elküldtem a válaszom, és ismét türelmetlenül vártam. Nem
telt bele sok időbe, és ismét SMS-em érkezett.
>>Vállalom. Melletted állok Damon. B.<<
A válasza akaratlanul is mosolyt csalt az arcomra, mert már
a napját sem tudtam, hogy mikor hallottam utoljára ilyen szavakat valakitől. Azt
hiszem, hogy ez a B terv nem csak Alice megmentésére lesz jó, hanem egy új
barátság kezdetét is jelentheti.
>> Gyere át, hogy megbeszéljük a részleteket.
Észrevétlen, mert erről senki sem tudhat. Még Elijah sem. D.<<
>>Rendben. B<<
Ez gyors volt. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen
beadja a derekát, és hogy ennyire eltökélt lesz majd Alice érdekében. Úgy
tűnik, hogy ő is alaposan megkedvelte a kis boszitársát, és ez nekem is kapóra
jön most.
Remek, ezzel is megvolnánk! Már csak egy elintézetlen feladatom
maradt: visszaszerezni Alice bizalmát, és elérni, hogy visszajöjjön hozzám.
Mert most már nem csak az életét akartam megmenteni, hanem szerettem volna, ha végül
mellettem köt ki. E mellett pedig az sem volt elhanyagolható tény, hogy ahhoz,
hogy sikerrel járjak, újra a bizalmába kell majd férkőznöm és magamhoz kell
édesgetnem. Hm, Damon Salvatore úgy tűnik, hogy ezúttal ismét akcióba fog lendülni.
*
Nem sokkal az SMS-ezésünk után Bonnie meg is érkezett, és
miután egy szavára sem reagáltam, a szobámban talált rám. Hallottam, hogy engem
keresett, de valahogy nem jutott el a tudatomig, hogy válaszolnom is kellene
neki. Még mindig a történtek jártak a fejemben, és valahogy a megérkezése sem
kapcsolta fel nálam azt a bizonyos villanykörtét. Mit is keres ő most itt? Azt
hiszem, hogy ismét sikeresen a gondolataimba zuhantam.
- Alice? Ő hol van? – kérdezte tőlem értetlenül Bonnie, majd
beljebb sétált a szobámban.
- Elment – feleltem neki egyszerűen, és nem kívántam többet
hozzáfűzni dolgokhoz.
Ő csak mindent értően bólintott, majd beljebb sétált a
szobában és vizslatóan megállt tőlem nem messze.
- Miért vagy vele ilyen makacs? – kérdezte tőlem lesújtóan.
Értetlenül felemeltem a fejem, mert nem igazán fogtam fel, hogy ezzel most mire
céloz. Makacs? Miben is lennék én makacs vele szemben?
- Makacs? – kérdeztem végül tőle hangosan úgy, mint egy
holdkóros.
- A francba Damon, szereted őt! Miért titkolod ezt magad
előtt és előtte is? – csattant fel türelmetlenül Bonnie, majd elsétált az egyik
ablakhoz és megcsóválta a fejét. – Segíteni fogok neked, de ha elbukunk és
Alice december 16-án meghal… Miért nem használod ki az időt, amit együtt
lehettek? – kérdezte tőlem keserűen.
- Mert ő nem akarja! A mániája, hogy senkit sem enged
magához közel! – csattantam fel mérgesen és közben az ágyról is felpattantam.
Sose voltam az a típus, aki beszélget az érzéseiről, de most valamiért nem
tudtam mérges lenni emiatt Bonnie-ra, sőt! Egyszerűen csak hálás voltam neki,
amiért mellém állt, és úgy hiszem, hogy ezt a hálát nyíltsággal köszöntem meg
neki. Túl sokáig őrlődtem egyedül a kusza érzéseimmel, és most hogy végre
tisztán láttam mindent, és ezzel valaki, jelen esetben Bonnie szembesített… Nem
tudtam letagadni őket előtte…
- Nem értelek. Miért nem akarja? Hiszen legalább annyira
szeret téged, mint te őt – felelte nekem értetlenül és megcsóválta a fejét.
Én csak elmosolyodtam, majd az asztalhoz léptem és
telitöltöttem két poharat whiskey-vel. Bonnie ellenkezés nélkül el is fogadta
az italt, mire én végül folytattam.
- Most felmondták a szolgálatot a csodaantennáid, mert
tévedsz. Alice az ég-világon nem érez semmit. Tartotta magát ahhoz, amiben az
elején megállapodtunk: érzések nélkül, csak két szerető – feleltem neki
fejcsóválva.
- De látszólag ennél jóval többek vagytok. Én ezt nem értem
– felelte hitetlenül Bonnie. – Miért kell ennyire túlbonyolítanotok a dolgot?
- Hidd el, most sem én vagyok az, aki túlbonyolítja a dolgokat.
Elment és lezárta a kapcsolatunkat – mondtam neki nagyot sóhajtva.
- És te ezt ennyiben hagyod? – kérdezte tőlem döbbenten.
- Úgy ismersz te engem? – húztam fel a szemöldököm és
elmosolyodtam, ami végül rá is átragadt.
- Helyes! Akkor ha a lelked ápolásával végeztünk, térjünk is
a lényegre – mondta nekem ezúttal sokkal vidámabban.
- Én is így gondoltam. Ha még tovább lelkizel velem,
esküszöm, hogy elhányom magam – mondtam neki látványosan undorodva, de ő erre
csak megforgatta a szemeit.
- Nem vagy te olyan reménytelen eset Damon – felelte
nevetve, én pedig igyekeztem figyelmen kívül hagyni a megjegyzését. – Szóval?
Mi a terved? – kérdezte tőlem pár perccel később, miután lementünk a
földszintre és letelepedtünk a nappaliban két fotelba.
- Az idő a legnagyobb ellenségünk most, és emiatt sajnos
mindent az utolsó pillanatra kell hagynunk. A cél, hogy Alice túlélje a 16-áról
17-ére virradót, és Klaus miatt csak az utolsó napon cselekedhetünk. Alice-t
sikeresen ki kell iktatnunk, mert piszok erős és el kell vinnünk őt a városból
– kezdtem bele a tervembe, Bonnie pedig figyelmesen hallgatott.
- És ehhez pont kapóra fog nekünk jönni a 15-én tartott
karácsonyi bál. De ahhoz, hogy Alice közelébe kerülj, újra a bizalmába kell
férkőznöd – mondta Bonnie aggódva, és hamar fel is vette a gondolataim fonalát.
- Ezen a része a tervnek meglesz, ne aggódj. A többivel
viszont neked kell megbirkóznod – mondtam Bonnie-nak határozottan.
- Mire célzol ezzel? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel.
- Elena, és persze Stefan – feleltem nagyot sóhajtva. –
Elena az első ember, akit Klaus elkapna, ha megsejti, hogy Alice eltűnt a
városból. És mivel tudni fogja, hogy nekem közöm van ehhez, ezért Stefan-t is
biztonságba kell helyeznünk.
- Ebben egyetértek, de ezt mégis hogy képzeled? Elena és
Stefan azóta is fasírtban vannak, és nehéz lenne őket külön-külön elvinni a
városból – felelte nekem fejcsóválva Bonnie.
- Remek! Akkor előtte még kupidót is kell játszanunk? –
kérdeztem tőle unottan, majd felkeltem a fotelból és ismét töltöttem magunknak.
- Ezt a részét rám bízhatod, mert van is egy tervem, amivel
a karácsonyi bál után el tudom csalni őket a városból – felelte nekem
elmosolyodva, mire én egy elismerő pillantás kíséretében adtam a kezébe a
poharat.
- Rendben, de utána te is maradj távol. Amíg Alice meg nem
kapja az erejét, addig mind veszélyben leszünk – mondtam neki határozottan.
- Ezt tudom Damon. De te mit fogsz csinálni? Ha jól sejtem,
akkor Alice-t te akarod intézni. Ami nem lesz egyszerű, tekintve, hogy ő nem
akarja, hogy megmentsük – felelte nekem fejcsóválva.
- Így van. Ezért újra a bizalmába férkőzök majd, de
szükségem lesz valami erős nyugtatóra, amivel ki tudom majd ütni elég hosszú időre,
különben ő fog engem elintézni – mondtam fejcsóválva.
- Tudok is néhány keveréket, ami ebben segíteni fog nekünk –
felelte sejtelmesen elmosolyodva, mire én elismerően rápillantottam. Azt
hiszem, hogy jó kis csapat leszünk mi, és szerencsére hamar egy hullámhosszra
is kerültünk. A célunk közös, és Bonnie tényleg száz százalékig mellém állt.
- A B tervre! – szólaltam meg halkan, majd felé nyújtottam a
poharam és koccintottunk.
- A B tervre! – ismételte ő is, majd elmosolyodott és
kiittuk mindketten a poharunk tartalmát.
Helyes, ezzel meg is volnánk. Már csak ki kell dolgoznunk a
részleteket és el kell simítanunk mindent. Bonnie-nak jól forgott az esze, és
azt hiszem, hogy tényleg működhet az új terv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése