Sziasztok!
Hát, remélem, hogy érdekel még titeket a story. Itt van a folytatás, jó olvasást kívánok nektek hozzá.
Morwen
*********************
Hamar beláttam, hogy Bonnie-nak igaza van, és amellett, hogy
gőzerővel dolgoztunk a tervünkön, tudtam, hogy számba kell vennem az esetleges
bukást is. Emiatt is szerettem volna, ha minden időt Alice velem tölt, de ebben
volt egy aprócska akadályozó tényező: ő jelenleg látni sem akart. Vagy ha akart
is, azt jól titkolta. Így szerettem volna, ha minél előbb sikerül megbékítenem
őt, és szó szerint visszaköltözik hozzám. Mert tulajdonképpen kimondatlanul is
nálam lakott az elmúlt hetekben… És erre a tervünk kivitelezése miatt is
szükség volt: csak úgy kaphattam el őt 16-án, ha a közelemben van.
Aznap végül már nem is próbálkoztam nála, mert tudtam, hogy
kell egy kis idő, amíg lenyugszik és túl képes jutni azon, hogy Elijah és én
belerángattuk Bonnie-t a dolgokba. Másnap viszont az iskolánál vártam őt, de
nem jártam sikerrel. Nehezen, de adtam végül neki még egy napot, ám mivel
szerdán sem volt iskolában, a helyzet már nekem is gyanús volt. Nem igazán
érdekelt, hogy szívesen látott vendég vagyok-e a Mikaelson villában, így
gondolkodás nélkül odavezettem.
- Lám, lám, lám, kit sodort megint felénk a szél? – üdvözölt
mézes-másosan és „kedvesen” Klaus, amint beléptem a villába.
- Hidd el, nem hozzád jöttem – feleltem neki flegmán, mert
pont ő volt az a személy, akit most rohadtul nem akartam látni. – Hol van
Alice? – kérdeztem tőle a lényegre térve.
- Miből gondolod, hogy itt van? – kérdezte tőlem elmosolyodva.
- Mit csináltál vele? – estem neki dühösen, majd lassan
megindultam felé.
- Ne próbálkozz Salvatore, mert nem szeretném felrúgni az
alku rám eső részét – felelte vigyorogva és elégedetten.
- Miféle alku? – kérdeztem tőle értetlenül, mert fogalmam
sem volt, hogy mégis miről beszél.
- Hát Alice alkuja, amiben nem csak Elena és Stefan életének
a meghagyása szerepel, hanem a tiéd is – válaszolta vigyorogva. – Hm, ki
gondolta volna, hogy a szerelem ilyen nagy úr, igaz?
Dühösen az égbe emeltem a tekintetem, és igyekeztem
visszanyelni a mérgemet. Mi a franc van már, hogy mindenki azzal csesztet
minket, hogy szeretjük egymást? Oké, az én esetemben ez igaz is volt, de Alice…
Még csak az hiányzik, hogy ezek a sustorgások az ő fülébe is eljussanak, mert
akkor biztosan nem lesz hajlandó többet szóba állni velem. Ő és a hihetetlen
önfeláldozása… Most meg úgy tűnik, hogy valami idióta alkut kötött Klaus-szal,
amiben az én életem meghagyása szerepelt… Éljen!
Végül mérgesen kifújtam a levegőt és válaszoltam Klaus-nak.
- Én nem kértem senkitől, hogy foglalkozzon az életemmel! –
feleltem neki dühösen. – Most pedig mondd meg, hogy hol van Alice?
- A szobájában – felelte nekem vigyorogva, mire én az égbe
emeltem a tekintetem.
Oké, akkor majd megkeresem egyedül, nem kell többet mondania.
Legalább mielőbb megszabadulok tőle. Így aztán egyszerűen csak faképnél hagytam
az önelégülten vigyorgó Klaus-t, majd felmentem az emeletre. Na jó, de melyik
lehet Alice szobája? Elővettem a vámpírhallásom és hallgatózva sétáltam végig a
folyosón. Amikor végül egy egyenletes szívdobogásra lettem figyelmes, akkor
megálltam és mély levegőt vettem. Csak tudnám, hogy miért vagyok ideges! Végül
kopogtam, és amint szerencsémre Alice hangja bebocsátást engedett, akkor be is
léptem a szobába. Ő az ágyán olvasott, és amint besétáltam a szobába felemelte
a fejét és rám nézett. Hitetlenül, csodálkozva és szomorúan nézett rám.
Becsukta a könyvét, majd letette maga mellé az ágyra és felállt. Értetlenül
megcsóválta a fejét, karba tette a kezét és nagyot sóhajtott.
- Mit keresel itt? – kérdezte tőlem halkan.
Én csak álltam előtte, némán, és megfagyva, és nem tudtam
hirtelen, hogy mit is mondjak. Alice nyúzottnak és fáradtnak tűnt, valamint a
boldogság halvány emlékét sem igazán véltem felfedezni rajta. Ám még így is
gyönyörű és szeretnivaló volt.
- Téged – szólaltam meg végül halkan és közelebb sétáltam
hozzá. Tudtam, hogy csak egy esélyem van, mégpedig az, ha az ujjam köré tudom
csavarni. Az érzéseire, amik természetesen nem voltak, azokra nem is tudtam
volna hatni. Neki nem jelentettem semmit, csak egy régi szeretőt… Vagy talán
egy jó barátot is, de ebben sem voltam jelenleg biztos.
- Megtaláltál. Mondd hát, amiért jöttél – felelte nagyot
sóhajtva, de még most sem nézett rám. Még közelebb léptem hozzá, amíg végül
szorosan előtte nem álltam. Az ujjam óvatosan az álla alá tettem, így végül elértem
azt, hogy rám nézzen.
- Gyere vissza – szólaltam meg halkan, és kedvesen.
Igyekeztem minél közelebb kerülni hozzá, mert tudtam, hogy a közelségemmel
képes vagyok hatni rá. Így is lett, mert óvatlanul a tekintete az ajkamra
siklott, de pillanatok alatt hátrébb is lépett tőlem.
- Ezt már megbeszéltük Damon. Lezártuk – felelte nekem
halkan.
- Te zártad le, én viszont nem akarom! Csak legyünk olyanok,
mint régen. Nem akarok én sem többet, csak ezt. Amíg lehet – mondtam neki
magabiztosan, majd újra elé léptem, ám ezúttal lassan a falnál sarokba
szorítottam őt.
- Nem lehet Damon – felelte nekem keserűen, majd a kezét a
mellkasomra tette, hogy ne közelítsek tovább. A kezemmel végigsimítottam az
arcát, mire ő végül rám nézett.
- Mindent lehet, csak akarni kell! Én pedig akarom! Téged! –
feleltem neki vágytól izzó hangon, és igyekeztem annyira közel hajolni hozzá,
hogy érezzük egymás forró leheletét. – Ne mondd, hogy te nem akarod, mert látom
a szemedben, hogy mennyire kívánsz – tettem hozzá halkan, majd még szorosabb
hozzásimultam, a tudtára adva ezzel azt, hogy én mennyire akarom őt. Ő erre
jólesően felsóhajtott, de még mindig igyekezett a kezét a mellkasomon tartva
távolságot tartani tőlem.
Ekkor viszont lassan a nyakára hajoltam és lágyan
végigcsókoltam a fedetlen bőrfelületet.
- Ne csináld ezt Damon. Kérlek – felelte nekem elfúlva, mire
végül én újra ránéztem.
- Te kérted tőlem, hogy ne hagyjalak el és legyek melletted
az utolsó pillanatig. Nem fogom megszegni a szavam – feleltem neki eltökélten
és közelebb hajoltam az ajkához. – Veled maradok és együtt töltjük el az utolsó
10 napot. Rendben?
Ő a szemembe nézett, a tekintete könnyes volt, majd végül
bólintott. Bólintott, de ez inkább már egymás ajkainak a megízlelése közben
sikerült neki. Amint újra érezhettem őt, jólesően felsóhajtottam és érzékien
vettem birtokba az ajkait. A csókunk édes, lassú és izgató volt, és biztos
vagyok abban, hogy nem csak nekem volt az. Alice engedelmesen a nyakam köré
fonta a kezeit, és amikor a lábai a derekamra kerültek… Belemosolyodtam a
csókba, ám ez a tette más, régóta ki nem elégített vágyakat is a felszínre
sodort. De nem csak bennem, mert Alice légzése is felgyorsult, hevesen túrt a
hajam és egyre szenvedélyesebben csókolt. Szorosan magamhoz fogtam őt, majd
lassan az ágyhoz sétáltam vele és ráfektettem.
- Ne, Damon! Ne itt! – nyögte kéjesen az ajkamba, mire én
elszakadtam tőle és végigcsókoltam a nyakát.
- Visszajössz? – kérdeztem tőle izzó hangon és tovább
csókoltam a nyakát.
- Nem lehet… - felelte keserűen, de egyre kevesebb
ellenkezést véltem felfedezni a hangjában. Így lassan felcsúsztattam a felsőt
az oldalán, és érzékien végigsimítottam a mellein. Ő jólesően felsóhajtott,
mire én végül hozzápréseltem a kőkemény férfiasságom. Piszkosul játszottam
vele? Ó igen, de ugyebár a cél szentesíti az eszközt…
- Biztos, hogy nem gondolod meg magad? – kérdeztem tőle
elfúlva, majd még feljebb toltam rajta a felsőjét, míg nem már gond nélkül a
melleihez nem fértem, amit fedett ugyan a melltartó, de ettől még a csókjaim
hatottak és elérték a céljukat. – Tudod jól, hogy mit hagynál ki – tettem hozzá
kéjesen, majd a kezem a combjára csúsztattam és igaz, hogy volt rajta nadrág,
az érintésem így is célba ért. Alice jólesően felsóhajtott, majd végül magához
húzott és megcsókolt.
- Ördögien csábító tudsz lenni – nyögte az ajkaimba, mire én
elmosolyodtam.
- Ezt igennek veszem – feleltem vigyorogva, majd váratlanul
leszálltam róla, mire ő döbbenten nézett rám.
- Nocsak! Mégiscsak itt fektesselek meg? – kérdeztem tőle
incselkedve, ám mire újra rávethettem volna magam, ő gyorsan felpattant az
ágyból és rosszallóan megcsóválta a fejét.
Nem felelt nekem semmit, hanem megigazította a ruháját, majd
a fotelon lévő táskájához lépett. Kivett belőle néhány ruhát, majd a
szekrényéhez ment és másikakat hozott helyette. Hamar telepakolta a táskát,
megfogta, majd hozzám lépett. A kezembe nyomta a táskát, majd hátat fordított
nekem és elegánsan az ajtóhoz sétált.
- Nem jössz? – kérdezte tőlem incselkedve, és érzékien
beharapta az alsó ajkát.
Én csak hitetlenül megcsóváltam a fejem, majd elmosolyodtam
és követtem őt. Ezzel meg is volnánk és gyorsabban ment a dolog, mint vártam
volna.
Hál Istennek lefelé menet nem futottunk össze Klaus-szal sem,
így nyugodtan hagyhattuk el a villát.
*
És mi történt azután, hogy megérkeztünk a Salvatore villába?
Tulajdonképpen mindent ott folytattunk, ahol a Mikelson villában abbahagytunk.
Szinte be sem léptünk még a házba, amikor Alice-szel egymásnak estünk.
Finomkodni? Lassan haladni? Megfontoltan? Nem, egyikünknek sem ment ez. A ruháink
pillanatok alatt a földön végezték, és amint felértünk a szobánkba, szinte
azonnal egybe is forrt a testünk az ágyon. Alice hangosan zihált, és biztos
voltam abban, hogy neki is legalább annyira hiányoztam, mint nekem ő. Ez volt az
első szeretkezésünk azóta, hogy bevallottam magamnak, hogy beleszerettem.
Szerettem… De tudtam, hogy ezt nem mondhatom el neki, legalábbis addig nem, míg
túl nem leszünk a december 17-én. Utána pedig… Egy egész életnyi időm lesz
arra, hogy meghódítsam. De most a bizalma elnyerése és az élete megmentése
sokkal fontosabb volt annál, mint hogy a saját érzéseimmel foglalkozzak.
Megtettem ezt ugyan, de csak arra az időre, amíg élveztem, hogy a forrón
bizsergő érzés végigjárja a testem, mert a szeretett nő most is a karomban
volt. Engem ölelt, engem csókolt, és én tettem őt újra és újra boldoggá az
ágyban. Rám vágyott, engem préselt össze újra és újra miközben eszét vesztve
közeledett a beteljesülés felé, folyamatosan magával húzva ezzel engem is.
Szorosabban magamhoz öleltem őt, majd végül néhány erőteljes mozdulattal
megadtam neki azt, amiért tulajdonképpen visszajött: egy minden vágyat
kielégítő orgazmust. Az pedig, hogy nekem az a pillanat maga a megtestesült
tökély és boldogság volt… Az már mellékes.
Végül mosolyogva dőltünk el az ágyon, és Alice hamar a
mellkasomra hajtotta a fejét és hozzám bújt. Jólesően felsóhajtottam, magamhoz
öleltem és élveztem a pillanat varázsát, ami már annyira hiányzott nekem.
- Ugye hogy jobb így? – kérdeztem tőle nevetve, majd egy
csókot nyomtam a homlokára.
- Sokkal – felelte egyetértően, majd rám nézett. – De ettől
függetlenül, még mindig haragszok rád, amiért elmondtad Bonnie-nak a titkaimat.
Én csak megforgattam a szemeimet, majd szorosabban átöleltem
őt.
- Javíthatatlan vagy – feleltem neki fejcsóválva. – De
legalább volt haszna, mert kiderítettek valamit Elijah-val, amiről gondolom már
tudsz.
- Azóta nem beszéltem Elijah-val – felelte nekem keserűen,
majd visszadőlt a mellkasomra.
- Hogyhogy? – kérdeztem tőle értetlenül.
- Mérges voltam rá is, és nem akartam beszélni vele –
válaszolta nekem halkan.
- Csak jót akart neked – mondtam fejcsóválva, majd
felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. – Nem fogja feladni soha.
- Már úgysincs sok ideje, szóval mindegy is – mondta nekem
nagyot sóhajtva Alice, mire én felültem az ágyon, ezzel őt is erre
kényszerítve.
- Pont ez az, amit mondani akartunk neked, de te meg sem
hallgattál minket. Bonnie és Elijah kiderítették, hogy Klaus átkának a
megtörése nem volt hatással a te átkodra. Nem szakadt meg a körforgás –
feleltem neki halkan. Ő döbbenten és értetlenül nézett rám, és igazából nem
tudtam eldönteni, hogy ennek örül-e vagy inkább elkeseríti a hír.
- Ez biztos? – kérdezte tőlem halkan.
- Minden bizonnyal. De szerintem jobb lesz, ha erről Klaus-nak
senki sem tesz említést – feleltem neki szigorúan.
- Ebben egyetértek veled – felelte nekem halkan. – Ezek
szerint minden úgy fog folytatódni, mint eddig. Újra és újra újjá fogok
születni - tette hozzá keserűen. – Nem tudom, hogy ennek most örüljek-e vagy
sem. Bár jobb itt élni, mint tétlenül nézni a túlvilágról, hogy az emberek
tőled egy karnyújtásnyira élik az életüket.
- Ezt elhiszem – feleltem neki nagyot sóhajtva, majd
elmosolyodtam. – Ugye kérnem sem kell, hogy minden alkalommal felkeress majd? Főleg
ha szeretnél egy kis eget rengető kielégülésben részesülni – tettem hozzá
kéjesen az ajkába, majd lassan visszafektettem őt az ágyra.
- Miből gondolod, hogy eget rengető orgazmusban van részem
melletted? – kérdezte tőlem incselkedve.
- Jók az antennáim – feleltem vigyorogva, majd a nyakára
hajoltam. – Őrjítően tudod élvezni a szexet a karomban.
- Ezt nem cáfolom – mondta vigyorogva, és közben
végigcsókolta ő is a nyakamat.
- Imádod, amikor lassan végigsimítok a testeden, és elérve a
célomat beléd hatolok az ujjammal – mondtam neki kéjesen a fülébe, és közben a
szavaimat a tetteim is követték. – Majd még eggyel és még eggyel – tettem hozzá
halkan, és élveztem, ahogy kéjesen felnyög az iménti tetteim nyomán.
Lassan elkezdtem benne mozgatni az ujjaimat, majd a nyakára
hajoltam és óvatosan megharaptam. Ő kéjesen felnyögött és egyre jobban kezdte a
csípőjét az ujjaimra tolni.
- Tudom, hogy imádod, amikor megharaplak, és rohadtul tudod
élvezni, ahogy benned mozgok közben. És a legjobb az, hogy alig várod, hogy az
ujjaimat valami másra cseréljem – suttogtam halkan a fülébe, majd ismét
kortyoltam egyet a véréből.
Ő eszét vesztve vonaglott alattam, én pedig kitartóan
izgattam őt.
- Azt akarom, hogy újra és újra én vegyem majd el a
szüzességed… Hogy újra az enyém legyél! Teljesen! Hogy újra a csúcsra
repítselek a legeslegelső alkalommal is… Hogy érezzem, hogy szinte
szétfeszítelek, amit te maradéktalanul élvezni fogsz velem! – mondtam neki
izgatóan, és az utolsó pillanatban kihúztam belőle az ujjaimat. Ő zihálva nézett
rám, de mire szólhatott volna, én pillantok alatt magamhoz szorítottam őt, és szemből
az ágy melletti falhoz préseltem. Érzékien végigsimítottam a testén, majd a
fenekén állapodott meg a kezem és őrjítően lassan belé hatoltam. Az iménti kis
előjátékom nem csak rá volt iszonyatosan izgató hatással, hanem rám is, így
kőkeményen és kíméletlenül nyársaltam fel őt. Tudtam, hogy borzasztóan közel
jár a csúcshoz, ezért lassan és nagyon mélyen mozogtam benne.
- Tudom, hogy imádod azt, amikor teljesen birtokba veszem a
tested és maradéktalanul kielégítem minden vágyadat, közben pedig én is
borzasztóan élvezem a tested… A sóhajaid… az ütemes összehúzódásaidat… És azt,
amikor az eszedet vesztve elélvezel a harapásom miatt – tettem hozzá kéjesen,
majd újra a nyakára hajoltam, és miközben ittam belőle, egy heves tempóban
befejeztem azt, amiért már mindkettőnk teste és az én lelkem is annyira
könyörgött.
Alice szinte erőtlenül hanyatlott volna le a földre, ha nem
tartom őt, és nem fektetem vissza az ágyra. Amint mindketten eldőltünk az
ágyon, én azonnal megharaptam a csuklómat és felé nyújtottam. Ő gondolkodás
nélkül megfogta a kezem, felült az ágyon és készséggel ivott a véremből. Túl
sok vért ittam most belőle és tudtam jól, hogy ezután elég rosszul lenne, ha
nem itatnám meg őt.
Őrjítően izgató volt így látni őt. Ahogy jólesően és
elfogadóan kortyolta a vérem… Az én arcom is átváltozott, és amint végzett, az
ajkára hajoltam és megcsókoltam őt. Az ő vére még mindig az ajkamon volt,
illetve az enyém az övén. Egyszerre volt meghitt és izgató ez a csók. Pont
olyan, amire szükségem volt. Akármit is mondtam Alice-nek az iménti
együttlétünk alatt, azokat komolyan is gondoltam. De egyáltalán nem akartam,
hogy újra újjászülessen, mert én most akartam őt kiléptetni ebből a
körforgásból. Képtelen lettem volna ép ésszel elviselni a halálát és várni rá
újabb 17-18 évet… Ez az opció nem léphet életbe soha többé! Alice idén
sikeresen meg fogja ünnepelni a 18. születésnapját. A felnőtté válását… 1000 év
alatt az elsőt.
Végül mosolyogva váltunk el egymás ajkaitól és fáradtan
dőltünk vissza az ágyra.
- Meggondolom az ajánlatodat – szólalt meg pár perccel
később Alice halkan.
- Mármint melyiket is? – kérdeztem tőle mosolyogva.
- Az összeset – felelte nekem halkan, majd rám nézett. – De
eszedbe se jusson várni rám! Ha eljön az idő, és ha akarod, akkor mindig
felkereslek majd. Mert egy valamiben igazad van: piszkosul élvezem veled az
életet – tette hozzá kuncogva, mire én elnevettem magam.
- Én is – feleltem neki mosolyogva, majd újra visszadőlt a
mellkasomra.
„A különbség viszont kettőnk közt az, hogy én szeretlek is
téged. És bármennyit képes lennék várni rád… És ha most valamiért el is buknánk
Bonnie-val, akkor se fogom feladni.” – fejeztem be a gondolataimat immár a
fejemben. Amiket neki nem mondhatok el, mert újra csak faképnél hagyna…
Akármi is lesz, nem fogom feladni. Mert Alice az a nő volt,
akiért érdemes volt küzdeni. Akivel maradéktalanul boldog voltam, mert sokkal
fontosabb volt nekem ő, mint azt hitte volna. Sikeresen beköltözött a szívembe,
ahonnan nem fogom soha sem elengedni őt. Erre a szerelemre szükségem volt, mert
ez tartott újra életben. Ettől újra éltem, és újra boldog voltam. Csoda lenne,
hogy ezek után minden erőmmel azon voltam, hogy megmentsem? Nem… Mert ha ő
elbukik… Akkor az én lelkem is vele fog pusztulni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése