Hajnalban Damon korán kelt és úgy
döntött, hogy felhívja Elijah-t, hogy ők jutottak-e már valamire. Elijah nem
régóta ért vissza Elenával a bálról, így még ébren érte a hívás a szobájában.
- Damon, mondd – felelt Elijah
kimérten a telefonba.
- Ahogy sejtetted, Elisabeth
mellénk állt. Nálunk már hajnalodik, hamarosan mindenki elkészül és
visszaindulunk Párizsba és gépre szállunk.
- Rendben. Akkor a küldetés
sikeres volt, van esélyünk a testvéreim ellen – felelte Elijah, majd még
halkabbra vette a hangját. – Sikerült elintézned, amit kértem?
- Igen, sikerült. Az üzenet
átadva – felelte Damon a rejtett kérdésre, a rejtett választ. Mindketten
tudták, hogy Isobel szerepe kulcsfontosságú és elengedhetetlen, hogy segítsen
nekik és végrehajtsa a varázst, amivel megmenthetik a lányokat. Viszont
titokban kellett ezt tartaniuk és remélték, hogy sikerrel járhatnak majd.
- Remek. Akkor hamarosan Mystic
Falls-ban találkozunk- felelte Elijah, de Damon még közbevágott.
- A lányok hogy vannak? Használt
a főzet? – kérdezte Damon feszülten.
- Még csak ma estére vették
magukhoz. Az idefele úton váratlanul volt még egy kapcsolódás, amikor elaludtak
– felelte Elijah kimérten, mire Damon feszülten sóhajtott.
- Értem, szóval a helyzet
továbbra is aggasztó.
- Ahogy mondod – felelte Elijah,
majd az órájára nézett. – Reggel 10 órakor indulunk a testvéreim gépével vissza
Mystic Falls-ba.
- Rendben. Mi is igyekszünk majd
– tette hozzá Damon, majd egyszerre letették a telefont.
Damont aggasztották Elijah
szavai, és tudta, hogy sokkal több van ez mögött, és Elijah nem mondhatott most
el mindent, ahogy ő sem beszélhetett bővebben. Nem tudhattak mások a tervükről,
ezért óvatosnak kellett lenniük.
Szeretett volna mielőbb visszatérni
és látni Elenát, ezért idegesen összepakolta a holmiját és levitte a kocsiba.
Örült annak, hogy nem csak ő díjazta a korai kelést, és Pearl holmiját már az
autóban találta. Vele a nappaliban futott össze, és hamarosan Bonnie is
csatlakozott hozzájuk.
- Valaki a boszit is felkelthetné
– felelte Damon, miután már egy ideje a nappaliban csevegtek a hazaútról.
- Már nem kell – felelte
Elisabeth, amikor ő is csatlakozott hozzájuk. A csapat rá se ismert az Elsőre,
mert mintha nem is ő lett volna az, akivel tegnap csevegtek. A haja rendezett
volt, a ruhája elegáns, csinos és modern, a tekintete és a kisugárzása pedig
tekintélyt parancsoló. – A boszorkány épp most hagyta el a szobáját.
Csatlakozik hozzánk és indulhatunk – felelte Elisabeth, majd amint leért a lépcsőn,
Isobel is megjelent a lépcső tetején és lesétált hozzájuk a nappaliba.
- Indulás – felelte Elisabeth,
mire mindenki felpattant a helyéről és elhagyták a házat.
Most is Damon vezetett, de
ezúttal Elisabeth foglalt mellette helyet. Néma csend uralkodott az autóban, és
senki sem akarta megtörni azt. Párizsig az út csendes és nyugodt volt és
legnagyobb örömükre, hamar el is érték úti céljukat.
*
Meredith egyre türelmetlenebb
lett, hogy Liz sem jelentkezett. Úgy döntött, ismét a kémét veti be, hátha ő tud
valamit mondani Liz-ről. Pár perc múlva, amikor jelentkezett a kémje és azt
mondta, hogy Liz autóját a város szélén, egy erdő mellett látta a seriff
nélkül, Meredtih őrjöngeni kezdett. Tudta jól, hogy a seriff is elbukott és nem
jutott el Jennához. Akármire is készülnek a hasonmások, tudta, hogy
lépéshátrányban van. Remélte, hogy nem fog Victor emiatt meghátrálni, és amint
megérkezik James-szel és Isabellával, támadásba lendülnek. Elvégre három
Elsővel és vele, mit tudna kezdeni Katerina és Elena, valamint a kis segítőik?
Semmit. Most az egyszer ők fognak nyerni, ebben biztos volt. Victornak csak
megfelelően kell tálalnia a helyzetet és támadhatnak, és akkor végre bosszút
állhat azon a két nőn, akiket a világon mindennél jobban gyűlölt.
Pár órája volt csak addig, míg
Victor tájékoztatása szerint megérkezik James-szel és Isabellával. Ideje már
nem volt cselekedni, így minden azon állt vagy bukott, hogy meggyőzi-e az
Elsőket, hogy könnyűszerrel végeznek majd a hasonmásokkal és segítőikkel.
Nem dühöngött már a seriff miatt,
úgy gondolta, hogy nem nagy kár érte, és szerinte amúgy sem vették volna
hasznát és semmilyen olyan információt nem tudott volna szállítani nekik, amire
szükségük lett volna. Úgy döntött felfrissíti magát egy zuhannyal, amíg
megérkeznek Victorék, és úgy tervezte vacsorával is szolgál nekik a tiszteletükre.
Ennek fényében gyorsan letusolt,
majd a szálloda két személyzetét megigézte, és a szobájába kérette őket, mint
főfogásokat.
Ahogy számított rá, Victor
hamarosan megérkezett, ám egyedül sétált be Meredith szobájába.
- Victor, édesem, hát megjöttél –
mondta mézes-mázosan Meredith, majd egy forró csókot lehelt Victor ajkára. –
Egyedül jöttél? – kérdezte csalódottan, amikor elvált Victor ajkaitól.
- James és Isabella vadászni
mentek, utána pedig lepihennek a szobájukban. Nem akarnak sokáig ebben a
porfészekben lenni, úgyhogy holnap indulnunk kell Mystic Falls-ba. Te mit
derítettél ki, amíg távol voltam? – kérdezte követelőzően Victor.
- A férfi, akit először a városba
küldtem, nem járt sikerrel. Nem tudott közel férkőzni olyanhoz, aki bármit
tudna a hasonmásokról vagy a Salvatore testvérekről – kezdte Meredith, majd
nagy levegőt véve folytatta. – Ezután a seriffet küldtem el, de valószínűleg őt
is elkapták, mert nem jelentkezett és a kocsiját a kémem a város melletti
erdőnél találta meg. A Salvatore villa viszonylag üres volt a kémem szerint, de
valakik mégiscsak a városban lehetnek, mert elfogták a seriffet.
- Szóval még erre se vagy képes –
felelte megvetően Victor, majd levette a kabátját, a fogashoz lépett vele és
ráakasztotta. – Egy aprócska feladatot kapsz és még ezt sem vagy képes
teljesíteni!
- Nem az én hibám! – csattant fel
mérgesen Meredith. – Én mindent megtettem, de szerencséjük volt. A férfi nem
tudott információkat szerezni, a seriff pedig elbukott.
- Mert képtelen vagy ezt is jól
csinálni! – csattant fel mérgesen Victor, majd pofon vágta Meredith-et. – Ha
valami azt akarod, hogy jól menjen, csináld magad! Nekem is ezt kellett volna
tennem, nem pedig rádbízni ezt.
- Mi szükség van bármilyen
információra? – kérdezte dühösen Meredith, majd végigsimított a még mindig
sajgó arcán. – Három Elsővel és egy 1000 éves vámpírral nem tudnak mit kezdeni,
ennyi erős vámpír ellen tehetetlenek!
- Ti is hárman voltatok
Klaus-szal és Elijah-val és most nézd meg hol vannak! – mondta mérgesen Victor.
– Óvatosnak kell lennünk!
- Ha a boszorkányaink elvégeznek
néhány védővarázslatot, akkor nem eshet bajunk – mondta Meredith, mire Victor
kelletlenül sóhajtott.
- Legyen – mondta megadóan. –
Reggelre idehívom őket, és meggyőzöm James-éket, hogy biztonságban leszünk és
nem kell semmitől sem tartanunk. Egyikük sem volt soha meggondolatlan, ezért
nehéz lesz őket meggyőzni. Az sem segít, hogy téged utálnak teljes szívükből,
szóval nem a te kedvedért jöttek el ide, ezt jól jegyezd meg! – mondta Victor
erélyesen, mire Meredith közelebb lépett hozzá és megsimogatta a férfi arcát.
- Tudom, és nagyon hálás vagyok
ezért neked – búgta halkan Meredith, és érezte, hogy Victor megenyhűlt és ismét
az ujja köré csavarta őt.
- Mennyire is vagy hálás? –
kérdezte Victor elmosolyodva, mire is Meredith megeresztett egy apró mosolyt és
lassan az ágy felé húzta Victort-
- Nagyon – felelte közben halkan
a férfinak, majd a következő pillanatban az ágyra lökte Victort, és
szenvedélyesen nekiesett.
*
Reggel Elena úgy érezte, hogy
hiába nyugodtan alhatta végig az éjszakát, semmit sem ért. Most is fáradtnak és
kimerültnek érezte magát, pedig tudta, hogy most nem kapcsolódtak álmukban
Katherine-nel.
Komótosan készítette össze a
dolgait, majd miután végzett, a csomagjával együtt lement a parkolóba és a táskáját
betette a csomagtartóba. Már épp vissza akart indulni a hotelba, amikor Elijah
is megjelent a csomagjával, és csak biccentett, amikor Elenához és az autóhoz
ért. Ő is beletette a táskáját a kocsiba, és eközben Katherine is csatlakozott
hozzájuk.
- Mind megvagyunk, induljunk –
mondta Elijah határozottan, majd némán beszálltak az autóba. Katherine és Elena
ismét hátul ültek, de most sem szóltak egymáshoz egy szót sem, még a fejükben
sem.
Csendesen telt az út a reptérig,
egészen addig, míg csatlakoztak Alec-hez és Maryann-hez a reptér
magánhangárjában. Egy kis gép várta őket, és amint beszálltak mind, már ki is
gurult a gép a kifutópálya felé.
- A boszorkányaitok? – kérdezte
Elijah, amikor helyet foglaltak Alec-kel és Maryannel szemben a gépen. Elijah a
gép hátulja felé intett a fejével, ahol két középkorú nő ült és csendben
beszélgettek.
- Ismersz minket, nélkülük nem
vagyunk hajlandóak útra kelni – mondta Maryann, majd egy halvány mosoly jelent
meg az arcán.
- Még mindig a Johnson klánt
használjátok? – kérdezte Elijah, majd Alec-ra emelte a tekintetét.
- Igen, ők testvérek. Mona és
Lola. Az dédanyjukat és az unokatestvérét ismerted – felelte Alec, majd ő is a
nőkre nézett. – Még az 1950-es években, amikor utoljára találkoztunk, ők voltak
a főboszorkányaink.
- Főboszorkányok? – szólt közbe
értetlenül Elena. Alec elmosolyodott, és mire válaszolhatott volna, Elijah
felelt neki.
- Miután a boszorkányok közel
1000 éve az életünkre törtek, Alec és Maryann elhatározták, hogy mindig az
uralmuk alatt, vagyis jobban mondva a szolgálatukban tartanak majd egy
boszorkánycsaládot. Emberek lévén, nem akarták őket elszakítani a családjaiktól
és tudták, hogy a hűségükért cserébe emberien kell hozzájuk állni, és persze
kellőképpen megfizetni őket. A Johnson klán közel 300 éve áll a szolgálatukban.
- De miért teszik ezt? – kérdezte
értetlenül Elena.
- A pénzért, mi másért? – szólt
közbe unottan Katherine, mire Elena bólintott, hogy most már érti a helyzetet.
- Így van, Katerina jól mondja –
felelte elismerően Alec, majd folytatta. – A család jólétéről gondoskodunk, az
újabb generációk kitanítatását pedig 100%-ban támogattuk mindig. Engedtük, hogy
házasságot kössenek, családot alapítsanak, és szolgálataikért cserébe védelmet,
hatalmat és megbecsült helyet kap a család a társadalomban. Mindig csak egy-egy
boszorkányra van szükségünk, de mindig vannak tartalékok. Betegség, halál,
szülés, baleset, mindig van valami, ami miatt egy-egy boszorkány végleg, vagy
időszakosan kiesik a munkájából. Illetve a rosszabbak, vagy akik nem lettek
boszorkányok, ők sosem kerülnek sorra. Néhányan a felnőtté válásuk után
teljesen kiválnak a klánból, de szükség esetén őket is támogatjuk, hogy a
többiek hűsége töretlen legyen. Van amikor csak a változatosság kedvvért
váltják egymást, minimum 10 évente. A klán hatalmas, és mindükről gondoskodunk,
cserébe mindent megkapnak. Közel 150 fős a klán, és több mint felük aktív, vagy
leendő aktív boszorkány lesz. Sosincs hiány az utánpótlásban. Nem életük
végégig szolgálnak minket, mi mégis életük végéig teljes jómódban tartjuk őket.
- Sosem fordultak ellenetek? –
kérdezte Elena halkan.
- Soha – válaszolt Maryann
mosolyogva a kérdésére.
Elena döbbenten nézett a két
Elsőre, mert soha nem gondolta, hogy ekkora hatalmat képesek magukénak mondani.
Egy egész boszorkány klán, akik ha szükséges, a világot is elpusztítanák ennek
a két vámpírnak a kérésére. Cserébe viszont bármit megkap mindenki, aki a
családjuk tagja. Hirtelen megértette, hogy miért hajlandó a klán, már 300 éve
segíteni őket. Ő is sok családtagját veszítette el, és ha egy ilyen cseppet sem
megerőltető szolgálatért cserébe védelmet kapna az egész családja… Ő is
gondolkodás nélkül rábólintana.
- Látom megértetted, hogy miért
előnyös ez az együttműködés az ő számukra is – mondta Maryann mosolyogva, mire
Elena csak bólintott.
Eközben érezték, hogy a gép
gyorsulni kezdett és végül elemelkedtek a földről. Elena nagy levegőt vett és
igyekezett kiűzni a fejéből a pánikot, ami úrrá lett rajta, amint felszálltak.
Rájött, hogy a bábuk végleg mozgásba lendültek és már alig pár lépés választja
el őket attól, hogy ő és Katherine mattot kapjon. Végleg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése