Kötelékek - Újabb meglepetések (tizenhatodik rész - második fejezet)

Késő estére járt már, amikor Isobel és Bonnie visszaértek a Salvatore villába. A házat szokatlanul csendesnek találtak, mert mindenki már nyugovóra tért. Nem akartak senkit sem felverni, ezért ketten álltak neki a könyvek újbóli áttanulmányozásának, de ezúttal valami olyasmit kerestek, ami az Elena és Katherine közötti kapcsolatra utalna. Álmosan lapozták át a temérdek könyvhalmot, és maguk sem tudták, hogy mikor nyomta el őket az álom a könyvtárban. Isobel a kanapén, Bonnie pedig egy fotelben aludt el.

Hirtelen riadtak fel reggel, amikor Damon belépett a könyvtárba.

- Hát ti? Pizsipartit csaptatok? – kérdezte elmosolyodva, amikor meglátta a két nőt álmosan feléje pislogni a poros könyvek közül.

- Nagyon vicces Damon – felelte Bonnie duzzogva, majd felkelt a fotelból és kinyújtóztatta a tagjait. – Ha nem vennéd észre, a te barátnőd megmentésén fáradozunk éppen.

- Tudom, tudom, nyugalom Bonnie – mondta Damon elmosolyodva, majd leült Isobel mellé a kanapéra és felvett egy ósdi könyvet és lapozgatni kezdte. – Mit is keresünk pontosan?

- Bármit, ami a kötelékre utalna – felelte Isobel álmosan. – De most kettőig se látok, úgyhogy azt hiszem iszok egy kávét, aztán újra belemerülök a grimoire-okba.

Damon csak egyetértően bólintott, ezután pedig Isobel Bonnie társaságában a konyhába vonult kávézni. Alig fél óra után Elijah és Stefan is csatlakozott Damon-hoz, és jobb dolguk nem lévén, ők is könyvmollyá váltak.

Mikor pár óra után Kathlena is felébredt és lement a könyvtárba, értetlenül nézett végig a sok vámpíron és Isobellen, akik mind belemerültek egy-egy könyvbe.

- Azt tudtam, hogy a halál megváltoztat mindenkit, na de ennyire? – mondta döbbenten Kathlena, majd lehuppant az egyik szabad fotelba. – Mi ez a csoportos olvasó nap?

- A fullánkjaid tartsd magadban Katherine, és inkább hasznosítsd magad – felelte csípősen Damon és fel sem pillantva folytatta tovább az olvasást.

- Damon azt akarta mondani Katerina, hogy a boszorkánykönyvek áttanulmányozására azért van szükség, mert talán találunk bennük valami olyat, ami segíthet a kettőtök kötelékének megértésében és a megszakíthatatlanságára magyarázatot adhat – felelte Elijah, de közben ő sem pillantott fel a könyvéből.

- Mellesleg hogy aludtatok? Végigaludtátok közel az egész tegnapi napot meg a ma éjszakát. Megint forró volt az álmotok? – kérdezte Damon unottan felpillantva, mire Kathlena csak egy „de megölnélek, ha nem Elena párja lennél” tekintetet küldött felé.

- Nem drága Damonon, veled álmodni mindig hideg, és kielégítetlen maradok tőle – felelte incselkedve Kathlena, mire Damon kivételével mindenki elmosolyodott.

- Valóban? Legutóbb nem ezt sikítottad alattam – felelte Damon egy féloldalas mosollyal, mire Kathlena dühösen nézett rá.

- Azt elfejelted Damon, hogy nem mindenki önszántából vett részt abban a hancúrozásban – felelte könnyes szemmel Kathlena, majd felpattant a fotelból és kisietett a könyvtárból.

- Most mégis, hogy a francba kérjek bocsánatot az egyiktől, miközben a másikkal, akinek beszóltam, egy testben él? – kérdezte értetlenül Damon, majd körülnézett a helyiségben, válaszra várva.

- Erre magadnak kell most rájönnöd – felelte Elijah fel sem pillantva, mire Damon csak az égbe emelte a tekintetét.

- Kösz a segítséget, majd én sem leszek rest viszonozni ezt neked, amikor te kerülsz hasonló helyzetbe – felelte dühösen Damon, majd felpattant, de mielőtt távozott volna, Elijah válaszolt neki.

- A különbség kettőnk közt Damon az, hogy én nem fogok ilyen helyzetbe kerülni – mondta elmosolyodva Elijah, majd Damonra nézett.

- Abban te ne legyél olyan biztos. Két külön személyiség van most egy testben, nehéz olyat mondani, ami nem bántja meg egyiküket sem – mondta fejcsóválva Damon.

- Majd meglátjuk – felelte mosolyogva Elijah.

- Szóval a játék folytatódik? – kérdezte Damon vigyorogva.

- Ha ismét veszíteni akarsz… - mondta nagyot sóhajtva Elijah, majd újra a kezében tartott könyvet kezdte el olvasni.

- Az döntetlen volt, ha nem emlékeznél rá – mondta Damon határozottan.

- Ha te mondod – mondta mosolyogva Elijha, majd ismét Damonra nézett. – Szerintem Elena még mindig dühös rád – tette hozzá halkan és közben az ajtó felé intett a fejével.

Damon csak az égbe emelte a tekintetét, majd magára hagyta a társaságot és felment Kathlena szobájába, mert hallotta, hogy ismét az emeleten van a páros.

Halkan kopogtatott, majd miután szabad utat kapott, belépett a szobába. Kathlena az ágyon ült pityeregve, és Damon bűnbánóan nézett rá, mert nem gondolta, hogy ennyire megbántja Elenát azzal, hogy Katherine-nek beszólt.

- Elena… - kezdte halkan, majd közelebb sétált a lányhoz és leült mellé az ágyra. – Sajnálom amit mondtam. Csak Katherine-t akartam piszkálni, de ehelyett téged bántottalak meg.

- Semmi baj, csak kissé kikészít, hogy egy testbe vagyunk zárva és ezért magamra vettem, amit mondtál.

- Tudom, de nem kellett volna ezt mondanom Elena – felelte halkan Damon.

- Semmi baj Damon, felejtsük el – felelte kedvesen Kathlena, majd elmosolyodott.

- Rendben – mondta megkönnyebbülten Damon. – Mellesleg tényleg érdekel, hogy minden rendben van-e veletek és nem voltak-e gondok, míg aludtatok?

- Kusza álmokra és eltévedt érzésekre gondolsz? – kérdezte Kathlena, mire Damon csak bólintott. – Nem Damon, szokatlanul nyugodt volt minden. Semmi zűr nem adódott és minden normálisnak tűnik. Fáradtak voltunk, de ki tudtuk aludni magunkat, szóval teljesen jól vagyunk.

- Ennek örülök – mondta Damon kedvesen, majd felállt az ágyról és úgy folytatta. – Én visszamegyek segíteni a többieknek, ha van kedvetek, erőtök, akkor gyertek majd ti is. És Katherine-nek üzenem, hogy… - kezdte Damon, majd inkább nem fejezte be a mondatot.

- Mit üzensz nekem Damon? – kérdezte incselkedve Kathlena, majd felállt az ágyról és Damon felé lépett.

- Na jó, én inkább megyek, mielőtt megint olyat mondok, amiből csak baj lesz – felelte nagyot sóhajtva, majd magára hagyta az elégedetten mosolygó Kathlena-t.

Miután visszatért a könyvtárba és a kezébe vett egy újabb könyvet, Elijah-ra nézett értetlenül.

- Még mindig nem értem mit eszel Katherine-en.

- Nem is kell értened drága barátom – felelte elmosolyodva Elijah, majd miután Damon csak megrázta értetlenül a fejét, mindketten folytatták az olvasást.

*

A grimoire-okat bújó társaságnak fel sem tűnt, hogy nap nap után csak falják egymás után a könyveket, az idő pedig csak száll felettük. Minden napjuk közel ugyanolyan volt: reggel korán keltek és egészen késő estig, amíg bírták, olvasták a temérdek boszorkány könyvet. Kathlena keveset segített nekik, mert a nap nagy részét és az éjszakát is teljesen átaludta. Damon-t és Elijah-t nagyon aggasztotta ez, de egy részük örült, hogy „csak” ennyi árat fizetnek a lányok a megszakíthatatlan kapcsolatért.

Ritkán beszélgetett a könyvtárban a csapat, és akkor is szinte csak azért, hogy megvitassanak egy-egy részt valamelyik könyvből, hogy hasznos lehet-e számukra. Mindenkit a kötelék aggasztott és szerettek volna mielőbb magyarázatot találni a kialakult helyzetre, még mielőtt késő lenne.

- Kezdek kikészülni attól, hogy egy hete bújjuk a könyveket és még mindig semmi eredmény – csattant fel egyik este dühösen Isobel. A könyvtárban most is mind jelen voltak és kitartóan bújták a könyveket. Egy idő után Caroline is csatlakozott az olvasók táborához, így már alig fértek el sokszor a helyiségben.

- Tudom Isobel, ez engem is nagyon frusztrál – mondta Caroline álmosan, majd felkelt a fotelból. – Szerintem mára hagyjuk az egészet, és térjünk nyugovóra.

- Egyetértek – felelte Damon, majd vele együtt Stefan és Elijah is felkeltek a helyükről. – Holnap folytatjuk – tette hozzá, mire mindenki bólintott és elhagyták a helyiséget.

Caroline egyenesen hazament az édesanyjához, Stefan, Elijah és Damon pedig a szobájába indult.

- Fáradt vagyok, de még nem tudok aludni – mondta nagyot sóhajtva Isobel Bonnie-nak, miután csak ketten maradtak.

- Én sem tudok még – mondta Bonnie fáradtan. – Én még olvasok egy kicsit.

- Rendben, én meg sétálok egyet az udvaron, szükségem van egy kis friss levegőre – mondta Isobel, mire Bonnie csak bólintott, ő pedig magára hagyta a lányt.

*

Visszatérve a szobájába Elijah a fürdőbe vette az irányt és sokáig csak a köteléken töprengett. Akármennyire is próbáltak már egy hete rájönni, hogy miért nem tud Katherine és Elena szétválni, semmit sem értek el. Nagyon frusztrálta a dolog és egyre tehetetlenebbnek érezte magát. Attól félt, hogy a mostani nyugodtnak tűnő helyzet bármikor kritikusra fordulhat, és akkor nem fognak tudni mit tenni és nem lesznek képesek segíteni a két lányon. Úgy érezte, hogy zsákutcába kerültek.

Miután Elijah kilépett a zuhany alól és felöltözött, a kezébe vette a telefonját és sokáig csak nézte, majd végül eldöntötte, hogy felhívja azt, akivel most a legszívesebben beszélne, és aki talán a segítségére lehet majd.

- Halló! Ki az? – szólt egy értetlen női hang a telefonba és Elijah elmosolyodott. – Ki szórakozik velem?

- Senki nem szórakozik veled húgom – felelte Elijah mosolyogva. – Elijah vagyok.

A vonal másik végén döbbent csend lett, majd nagysokára megszólalt Elisabeth.

- Az lehetetlen – felelte hitetlenül, mire Elijah mosolyogva válaszolt.

- Nem az. Isobel megtalálta, hogy miért nem működött a varázslat és helyrehozta a dolgokat. Mind élünk.

- Te jó ég! – mondta döbbenten Elisabeth. – Ezt alig hiszem el Elijah.

- Hol vagy most? – kérdezte halkan Elijah.

- Úton hozzád – mondta nevetve Elisabeth. – Látni akarlak, hogy ez nem csak valami vicc. Összepakolok, szólok Alec-nek és Maryann-nek és már indulok is. Most velük vagyok Iowa-ban. Nem akartam egyedül lenni.

- Rendben Elisabeth, örülök a látogatásodnak – mondta Elijah kedvesen, majd hirtelen komolyra fordult a hangja. – Elisabeth, az átok megtört?

- Nem Elijah, nem tört meg. Legalábbis úgy tűnik eddig, mert teremteni még mindig tudunk vámpírokat – felelte Elisabeth, majd megtorpant a csomagolás közben, amit már a telefonálás alatt elkezdett. – Miért kérdezed? Elena és Katherine?

- Nem lesz bajuk, vámpírként tértek vissza – felelte Elijah, és úgy döntött nem telefonon avatja be Elisabeth-et a részletekbe. – Csak tudni akartam, hogy megtört-e az átok – tette hozzá halkan.

- Sajnálom Elijah, de nem.

- Sejtitek, hogy miért?

- Nem tudjuk. Sokat gondolkoztunk ezen Alec-kel és Maryann-nel és a boszorkányok is sok kutatást végeztek. De a magyarázatot nem tudjuk.

- Rendben, köszönöm az információkat – felelte Elijah elgondolkozva.

- Nincs mit bátyám – felelte mosolyogva Elisabeth. – Hamarosan találkozunk.

- Úgy legyen – felelte Elijah, majd mindketten letették a telefont.

Elijah értetlenül meredt maga elé, és úgy érezte, hogy hiába él már 1300 éve a földön, folyton meglepetést okoznak neki a varázslatok. Ő sem értette, hogy miért nem tört meg az átok, és ez az egész még jobban aggasztotta. Minden adott volt: a két hasonmás emberként, a szertartás, az áldozatok… Mégse történt semmi.

Mély levegőt vett, majd úgy döntött, hogy nem foglalkozik többet ezzel, mert van ennél fontosabb dolga is: rájönni, hogy mi történik Katherine-ékkel és hogyan lehetne megszüntetni a kapcsolatukat. Már egy hete eredménytelenül kutattak és még semmire sem jutottak. Azon kívül, hogy sokat aludt Kathlena, látszólag semmi bajuk nem volt. De mégis aggódott, jobban mint eddig valaha, és emiatt nem bánta, hogy Elisabeth-et is beavatja majd a dolgokba. Végre övé volt Katherine, de most a fenyegetés, hogy a kötelékük megsemmisíti őket, ismét ott lebegett mindük feje felett, mint Damoklész kardja, ami kész bármikor lesújtani rájuk és elvenni újra azt, akit a világon mindennél jobban szeretnek.

*

- Alec, Maryann, hát itt vagytok – mondta megkönnyebbülten Elisabeth, amikor a földszinti hallban megtalálta a testvéreit. Már a csomagjával együtt jött le az emeletről, így amikor a testvérei meglátták őt, értetlenül néztek rá.

- Máris elmész? – kérdezte csalódottan Alec.

- Igen – felelte Elisabeth mosolyogva. – Elijah most hívott.

- Hogy mi? – csattant fel döbbenten Maryann és azonnal felpattant a helyéről.

- Jól hallottad nővérem – felelte mosolyogva Elisabeth. – Isobel megtalálta, hogy mi volt a gond és megoldotta. Újra élnek. Mind! – felelte sugárzó arccal Elisabeth.

- Szóval ezért nem tört meg az átok – mondta maga elé döbbenten Alec. Elisabeth arcáról azonnal eltűnt a mosoly, majd letette a bőröndjét és közelebb sétált a testvéreihez.

- Nem hiszem Alec. Elijah elmondta, hogy Katherine és Elena vámpírként tértek vissza.

- De mi van, ha ez volt az akadály? – kérdezte Alec elmerengve.

- Ezt már sosem tudjuk meg Alec. De ne bánkódj, örülj, hogy a testvérünk él! – mondta Elisabeth, majd elmosolyodott.

- Nagyon örülök ennek, csak csalódtam, hogy az átok nem tört meg – felelte Alec, mire Maryann bólintott, helyeselve a bátyja szavait.

- Lehet, hogy soha nem is lehetett megtörni az átkot – mondta Elisabeth elgondolkodva. – Talán annyira erős varázslatot hajtottak végre 1000 éve a Petrova boszorkányok, hogy képtelenség megtörni azt. Talán Meredith hiába hívta életre a hasonmásait az átok megtörésére.

- Lehet húgom, de erre jelenleg nem kaphatunk választ – mondta Alec, majd pillanatok alatt megváltozott az arca és elmosolyodott. – Kérlek add át üdvözletünket Elijah-nak és mondd meg neki, hogy bármikor szívesen látjuk őt nálunk. Ha úgy alakul az élete, akkor természetesen Kateriná-val együtt várjuk őt.

- Úgy legyen – felelte Elisabeth mosolyogva, majd felvette a bőröndjét és még egyszer a testvéreire nézett. – Átadom neki az üdvözleteteket.

- Köszönjük – mondta mosolyogva Maryann, mire Elisabeth csak bólintott, majd magára hagyta a testvéreit, kisétált a villából és útnak indult a reptérre, hogy minél előbb Mystic Falls-ba érjen.

Következő rész