Stefan kábán sétált vissza a
szobájába, miután magára hagyta Elenát. Tudta, hogy milyen nehéz most a
lánynak, hisz tiszta szívéből szerette Damont. Ő viszont egy testvért vesztett
el, aki 150 éve mellette volt, még ha nem is voltak sokszor jó testvérek. Neki
csak egy testvére volt, aki nincs már többé. Alec-ék is elvesztették Elijah-t,
de úgy gondolta, hogy nekik könnyebb most, mert még mindig ott vannak egymásnak
többen is. Neki viszont most már senkije se maradt.
Lassan besétált a szobájába és
halkan becsukta maga mögött az ajtót. A kezei még sokáig a kilincsen maradtak,
és ő akárhogy erőlködött, nem bírta visszafojtani a könnyeit. Azt se tudta,
hogy ki ő valójában és kinek kellene lennie. Katherine-t elvesztette, és még ha
meg is halt Elijah, tudta, hogy nekik már nem lenne jövőjük. Azt se tudta
sokáig, hogy szerette-e őt, vagy csak Klaus igézése miatt követte Katherine-t és
volt vele. Közel 100 éve Klaus-nak kémkedett, egészen a haláláig, és erről se
volt fogalma. Úgy érezte, hogy nem is jelent már neki semmit Katherine.
Egyszerűen elengedte őt. Valahogy most már tisztán látta, hogy Katherine milyen
egy manipulatív nőszemély. De ez már semmit sem számított neki... Most csak az
számított, hogy elvesztette a bátyját. Örökre… Ez a fájdalmas sokk pedig egy
újabb ponttal bővítette a „dolgok, amik rohadtul fájnak és kikészítenek”
listáját. Ez pedig már túl sok volt neki.
Nehezen, de végül elengedte az
ajtaja kilincsét, majd beljebb sétált a szobájába és meredten bámult kifelé az
ablakon. Maga sem tudta, hogy meddig tette ezt, míg hirtelen a valóságba vissza
nem rángatta a kopogás az ajtaján.
- Szabad – felelte halkan, majd
közben odasétált az asztalán levő whisky-s üveghez és töltött magának egyet.
Ezalatt az ajtaja kinyílt és Caroline lépett be rajta.
- Szia! – köszönt csendesen a
lány, mire Stefan ráemelte a tekintetét és kiitta a pohara tartalmát. – Csak
meg akartam nézni, hogy hogy vagy. Tudom milyen nehéz ez – kezdte halkan
Caroline, majd lesütötte a szemét és folytatta. – Néhány napig azt hittem, hogy
az édesanyám meghalt és az őrület határán voltam, és teljesen begolyóztam
volna, ha te nem vagy velem a cellában és nem beszélgetünk és…
Caroline szeme is könnyes lett,
ahogy eszébe jutottak az emlékek, majd elgyötörten Stefanra nézett. Stefan
szemei is, akármennyire sem akarta, ismét könnybe lábadtak.
- Stefan – szólalt meg halkan
Caroline, mire Stefan könnyei kicsordultak és sírni kezdett. Caroline egy
pillanat alatt mellette termett és szorosan átölelte a síró férfit. Sokáig nem
szólaltak meg, csak csendben álltak és ölelték egymást. Stefannak nagyon jól
esett a lány őszinte törődése és az, hogy mellette áll most ebben a nehéz
helyzetben. Emlékezett arra, hogy amikor még a pincében voltak, Caroline teljesen
maga alatt volt, mert azt hitte, hogy ő maga ölte meg a saját édesanyját, akit
nagyon szeretett. Akkor ő állt mellette, próbált belé lelket önteni és
meghallgatni Caroline-t. Ő sose akarta ezt, de most mégis azt érezte, hogy
bízhat a lányban, és ha nem áll mellette valaki, ő is bele fog őrülni ebbe.
Most kezdte csak értékelni azt, hogy volt egy bátyja, és ha sok borsot is
törtek egymás orra alá, mindig szerették egymást és végül mindig segítettek a
másiknak. Nem igazán akart beszélni az érzéseiről, csak jól esett neki, hogy
érezte, nincs egyedül.
Egyikük sem tudta, hogy mennyi
ideig álltak így összeölelkezve a szoba közepén. Lassan sikerült csak
megnyugodnia Stefannak. Végül óvatosan kibontakozott Caroline öleléséből és
ismét az asztalához lépett és telitöltött két poharat. Caroline-hoz lépett, a
kezébe adta az egyiket, majd a magasba emelte a poharát. Caroline követte a
példáját, mire Stefan rekedten megszólalt.
- Damonra – mondta halkan és
megitta a whisky-jét
- Damonra – ismételte Caroline és
ő is kiürítette a poharát.
*
- Nos, és most merre? Mi a terv a következő néhány ezer évünkre?
Egyáltalán tovább lehet menni valahova, innen a túlvilágról? – kérdezte Damon
Elijah-t, amikor már lent voltak az udvaron.
- A túlvilággal kapcsolatos információim eléggé szegényesek – mondta
Elijah, majd együtt elsétáltak a garázs felé, ahol egy kis padra leültek.
- Ezt már említetted, de mégis mi az, amit tudsz? 1000 év alatt csak
ragadt rád valami, a koszon kívül – mondta pimaszul Damon, mire Elijah csak a
szemeit forgatta.
- 1300 év… - mondta Elijah, mire Damon elismerően bólintott. – Meredith
közel 1000 éves, de mi már előtte is léteztünk – tette hozzá, majd nagyot
sóhajtott. - Amit tudok Damon, annak a nagyját már elmondtam neked. Nem sok
boszorkány mászkált az évszázadok során a Földön, akik többet is tudtak a
túlvilágról.
- De ha jól sejtem, te egyszer-egyszer találkoztál egy-két ilyennel –
mondta Damon, mire Elijah bólintott.
- Így van. A családom halála után ugyan Klaus-szal és Meredith-tel
maradtam, de közben igyekeztem megtudni mindent arról, ami a halál után vár
ránk. Minden népcsoportnak, vallásnak megvan a maga története a halál utáni
létről, ezért úgy gondoltam, kell legyen ezeknek valami valóság alapjuk.
- Mint láthatjuk, van valóság alapjuk – szólalt meg elfanyalodva Damon,
mire Elijah bólintott és folytatta.
- Végül kifizetődött az, hogy Klaus-ékkal maradtam, mert idővel egy
olyan nagyhatalmú boszorkány került a szolgálatába, aki tudott nekem mondani
néhány dolgot erről a világról.
- Nocsak – mondta Damon meglepetten. – Mire nem jó a gyűlölt testvér
oldalán maradni.
- Igen. Maria nagyhatalmú és erős nő volt és sok mindent látott már.
Vérfarkasok közt nőtt fel, egész gyerekkorában varázsolni kényszerült, így 30
évesen a hatalma óriási volt. Annyira, hogy gond nélkül tudott beszélni a
természetfeletti holtakkal és látta is őket.
- Hogy micsoda? – kérdezte Damon döbbenten. – Azt akarod mondani, hogy
ha találnánk egy nagyon erős boszit, akkor szellem-activity nélkül is
cseveghetnénk az élőkkel?
- Nem Damon, csak a boszorkánnyal tudnánk beszélni. Életem során sok
boszorkánnyal találkoztam, de eddig csak Maria volt képes ezt megtenni. Más
boszorkányok jobban tudták érzékelni a holtakat, de amit Maria csinált, arra
képtelenek voltak. De ki tudja, lehet Maria is csak hazudott – tette hozzá
nagyot sóhajtva. Damon úgy látta, hogy Elijah mintha egy más korban járna most,
és nem is mellette ül. A tekintetében a fájdalom ült, de Damon végül megzavarta
a gondolataiba mélyült Elsőt.
- Gondolom így tudtál beszélni a feleségeddel – törte meg Damon a
csendet.
- Igen, és a fiaimmal – felelte halkan Elijah. – Maria révén volt
lehetőségem elbúcsúzni tőlük. Mind kérték tőlem, hogy lépjek túl a történteken
és hagyjam a bosszút, éljek normális életet. De vámpírként? Lehetetlen küldetés
drága barátom – mondta elmosolyodva Elijah.
- Nők – felelte szemforgatva Damon. - Jellemző, hogy ezt mondta.
- Igen, Carmen ilyen volt. Tele jósággal, szeretettel és mérhetetlen
odaadással, akárcsak a nagymamája – mondta Elijah és ismét elmosolyodott. –
Egyikük sem érdemelte ezt Damon.
- Elhiszem – felelte nagyot sóhajtva Damon. – Meredith egy átkozott,
szívtelen szuka. Remélem gond nélkül letépik a többiek a fejét.
- Én is. Megérdemli, azok után, amilyen szörnyűségeket tett élete során
– mondta Elijah és Damon látta, hogy düh suhan át az arcán.
- Említetted Carmen nagymamáját – kezdte Damon elgondolkodva, majd
Elijah-ra nézett. – Ha egyszer megtöri Alec az átkot a lányokkal, akkor mégis
mire lehet majd számítani? Úgy értem, hogy ti voltatok az Első vámpír család,
és nem teremtettétek a vámpírokat, hanem születtek. Ezek szerint az emberekkel
lehetséges volt az utódnemzés? Vagy a testvérek… - kezdte Damon, de a mondatot
nem fejezte be, mert még a gondolat is elborzasztotta.
- Abban az időben még más szokások voltak Damon – mondta Elijah, majd
mély levegőt vett. – Nem volt ritka, hogy a testvérek házasságot kötöttek és
családot alapítottak. Persze akkor még nem volt fejlett az orvostudomány és nem
is vették észre, hogy mennyi beteg gyermek születik ezekben a házasságokban. De
ne aggódj, nálunk ez nem volt gyakori. Egyedül James-nek is Isabellának
született egy fia. Akkor még emberek voltunk mind. A szüleink éktelen haragra
gerjedtek, amikor tudomást szereztek erről. Ők óriási szégyenként tekintettek
erre és maguk ölték meg a gyermeket.
- Uh – mondta Damon undorodva, mire Elijah csak kimérten bólintott.
- A falu, ahol laktunk hemzsegett a vérfarkasoktól, ezért az anyánk,
aki boszorkány volt, összefogott néhány barátnőjével és hatalmasabbá tett
minket a vérfarkasoknál. Ekkor váltunk azzá, amik most vagyunk. Majdhogynem
elpusztíthatatlan vámpírokká.
- És azután kezdtek születni vámpírok, miután ti kapcsolatba kerültetek
az emberekkel – mondta Damon, mire Elijah csak bólintott.
- Így van. Mikor vámpírrá váltunk, a legkisebb húgunk, Elisabeth már
férjnél volt. Képtelen volt elhagyni a szerelmét, és így ő volt az első, akinek
gyermeke született. Ekkor tudatosult bennünk, hogy képesek vagyunk szaporodni.
- Szóval hány születéssel lett vámpír él most a Földön? – kérdezte
Damon.
- Nem sok Damon. Nem sok – mondta Elijah nagyot sóhajtva. – A
vérfarkasok abban az időben tömegével éltek a Földön, és hiába lettünk
erősebbek náluk, a harapásuk végzetes, még a született vámpírokra is. Nekünk
nem árt, de néhány napig mi is hallucinálunk tőle. Klaus lányának a
vérvonalából élnek még páran, Isabellának is születtek még fiai, de csak kettő
él ma is valahol a világban. James-nek sosem lett több gyereke és Maryann sem
szült soha. Alec fiát is vérfarkasok ölték meg, de két ükunokája él még valahol
Ázsiában. Velük sűrűn tartja a kapcsolatot Alec és Maryann. Victor megtagadta két
lányunokáját, amikor az egyik fia egy fekete nőt vett el. A két lányának pedig
még volt három fia. Tudtommal még élnek az unokái valahol, és az egyik lánya is
túlélte az évszázadokat. A vérvonalaink eddig teljesedhettek ki, mert mint
tudod, Meredith családjának az átka megkötötte az erőnket, így ezután már csak
sokkal gyengébb vámpírok, a teremtetett vámpírok gyarapíthatták a vérszívók
táborát.
- Bizarr – felelte elhűlve Damon és közben elgondolkozva nézett az
Elsőre. – A te családoddal tudom, hogy mi történt, de Elisabeth-et kihagytad a
sorból. Pedig mint mondtad, neki is született gyermeke.
- Igen – mondta Elijah révetegen, majd nagy levegőt vett és folytatta.
– Elisabeth csak egy fiút szült, aki a mindene volt. Miután a férje megöregedett
és meghalt, csak ő maradt neki. Egészen addig, mígnem közel 150 évvel később
Damien bele nem szeretett egy halandó nőbe. Elisabeth is nagyon örült ennek, és
mikor megszületett az unokája, határtalan volt mindhármuk boldogsága. Elisabeth
nem akart több gyermeket szülni, ő boldog volt a fiával és a fia családjával.
De Damien vesztét is a vérfarkasok okozták. Ekkor Elisabeth teljesen maga alá
került, és csak a menye és az unokája tartották benne a lelket. Végül a menye
is megöregedett, meghalt és egyedül maradt Carmennel.
- Carmennel? – szólt közbe döbbenten Damon. – Azt akarod mondani, hogy
Elisabeth unokája a te feleséged lett?
- Igen – felelte nagyot sóhajtva Elijah. – Sokáig kerülgettük egymást,
de végül egymás mellett kötöttünk ki. Nem volt túl közeli a kettőnk közti
vérrokonság, így végül engedtünk az érzéseinknek és összeházasodtunk. Elisabeth
nagyon boldog volt, és amikor megszülettek a dédunokái, akik egyben az
unokaöccsei is voltak… Mind nagyon boldogok voltunk Damon. Elisabeth tudta,
hogy milyen végignézni a szerelme halálát, és habár a fia ezt nem érte meg,
Carmen akkor is látta a saját anyját megöregedni és meghalni. Nagyon boldog
volt, hogy Carmen és én sem fogjuk ezt soha megtapasztalni. De ennél nagyobbat
nem tévedhettünk volna…
- Már értem miért utálja Elisabeth is annyira Meredith-et.
Elijah csak bólintott, mire Damon ismét megszólalt.
- A fiaid tehát két vámpírtól születtek. Nagyon erősek kellett, hogy
legyenek.
- Így van, jól mondod. 5 éves korukra már kamaszok voltak és az erejük
a miénkkel vetekedett. Erősebbek voltak Carmennál, mert neki csak az apja és a
nagymamája volt vámpír. A fiaink viszont mindkettőnk vámpírsága miatt sokkal
erősebbek voltak. De ez nem volt elég ahhoz, hogy Klaus és Meredith ne tudják
megölni őket.
- Sajnálom – szólalt meg halkan Damon. – Sajnálom, hogy ez történt
velük.
- Köszönöm – mondta kimérten Elijah, majd biccentett. – De már régen
volt, és már nem számít. Túlléptem, ahogy kérték. De a bosszút sosem adtam fel.
- Megértelek. Ha mi nem is, de a többiek befejezik, amit elkezdtünk –
mondta Damon, majd ismét Elijah vállára tette a kezét. – És ha minden igaz,
most hogy halottak vagyunk, ismét találkozhatsz a fiaiddal és Carmennel.
- Nem Damon – mondta Elijah mély levegőt véve. – A túlvilág kapcsán
Maria azt is elmondta nekem, hogy ha felkészültek a holtak, továbbléptek az
életben őket ért sérelmeken, és el tudják engedni az élők világát, akkor
továbbléphetnek innen.
- Tovább? – kérdezte Damon értetlenül. – Mégis hová?
- Ezt már Maria sem tudta. De elmondása szerint, miután beszéltem a
családommal, ők képesek voltak továbblépni. Hogy ott aztán mi vár ránk? – tette
fel a költői kérdést Elijah, de válaszolni egyikük sem tudott rá.
- Értem. Bíztató jövő – mondta elfancsalodva Damon. – Nos egyelőre én
nem akarok sehova sem menni, mert látni akarom, hogy mi történik. A harc
bármikor elkezdődhet.
- Hamarabb is, mint hiszed – mondta Elijah, majd felkelt a padról és a
Salvatore villa felé vezető utat kezdte kémlelni. Pillanatok múlva egy ezüstszínű
autó jelent meg az úton és Elijah szemei összeszűkültek a dühtől. – Itt vannak
– szűrte a fogain keresztül.
Hamarosan közelebb ért az autó és már Damon is jól láthatta a benne ülő
négy vámpírt, akik egy célból jöttek csak ide. Ölni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése