2014. szeptember 16., kedd

Damon's Fanfiction - 41. fejezet: Előkészületek

Sziasztok!

Nagyon robogunk a vége felé, ti is érzitek? :) De még van pár fejezet, kitartás hozzá :)

Morwen

***************************
Délután jókedvűen tértünk vissza a Salvatore villába Damon-nal, és pillanatok alatt azon kaptam magam, hogy már javában folyik ellenem egy báli felkészítő hadművelet. Mosolyogva vetettem bele magam a lányokkal való közös kis esti elfoglaltságunkba, amiben inkább a nevetésé, mintsem a festéké és a fésűké lett volna a szerep. Persze ez is fontos volt, de közben rengeteget beszélgettünk, jobban mondva Caroline és Elena ecsetelték azt, hogy minden bizonnyal mikre számíthatunk majd a mai este során. Én csak csendben mosolyogva hallgattam őket, mert a gondolataim még mindig valahol messze jártak. Messze, ahova ma egy vámpír vitte őket.
- Oké Alice, most te jössz – szólalt meg Elena vigyorogva, miután a haját és sminkjét már elkészítette Caroline. Ezzel aztán kizökkentett a gondolataimból és lassan rájöttem, hogy nem sokáig menekülhetek már.
- Ó, ráérek én, előbb nyugodtan készüljetek el ti – feleltem neki kedvesen, de végignézve a lányokon úgy tűnt, hogy ez az ajánlatom siket fülekre talált.
- Nem-nem Alice, te vagy a következő – szólalt meg mosolyogva legújabb barátnőm Caroline, majd leültetett a tükör előtti székbe, ahol pár perce még Elena foglalt helyett. Aj-jaj… Innen nincs menekvés. – Lássuk csak, mi lenne a legjobb frizura az estélyid mellé? – kérdezte elgondolkozva, mire azonnal mellé lépett Bonnie, és sejtettem, hogy nem hagyja cserben a terveivel a barátnőjét.
- Szerintem hagyjuk szabadon a haját és pár hullám… Istenien fog kinézni – ajánlotta Bonnie izgatottan, majd a tükörbe nézett mögöttem, így összeakadt a tekintetem a szeretettel és kedvességgel rám néző barátnőmmel. Hogy fogom tudni én mindüket itt hagyni? Képes leszek rá egyáltalán?
Elmerengni szerencsére nem volt időm, mert hamar Elena is mellettünk termett.
- Osztom a véleményed Bonnie – csatlakozott Elena is hozzájuk, én pedig csak egy fáradt sóhajjal nyugtáztam, hogy végem van. Addig nem fognak leállni, amíg szerintük tökéletesen nem fogok kinézni, és nekem el kell viselnem azt, hogy most én leszek a középpontban.
- Akkor vágjunk bele! Enyém a smink, tiétek pedig a haja – szólalt meg ismét Elena mosolyogva, és mire szólhattam volna, a három lány már nekem is esett.
Csak csendben tűrtem a támadást, de végül hamar felengedtem én is. Mind a négyen jóízűen nevetgéltünk, beszélgettünk, és közben rájöttem, hogy még ezer ilyen estét el tudnék viselni, sőt egyenesen élvezni tudnám őket az újdonsült barátnőimmel. Közülük ugyan csak egy volt, aki mindent tudott rólam, de úgy tűnt, hogy ő tényleg titokban is tartja az én sötét sorsomat és a múltamat. A baljós jövőképemmel együtt… Ha tudnák, hogy ez az utolsó estém… Vajon mit fognak szólni, ha a halálom után megtudják, hogy végig titkolóztam előttük és hazudtam? Remélem, hogy nem fognak Bonnie hallgatása miatt ellene fordulni, mert ő ezt nem érdemli. Sikeresen két tűz közé került miattam… Azt hiszem, hogy ezt a részét a dolgoknak még el kell majd simítanom, mert nem akarom, hogy miattam megharagudjanak rá.
- Kész! – kiáltotta el magát Caroline, kizökkentve ezzel engem a gondolataimból. – Nos Alice? Mit szólsz? – kérdezte tőlem olyan lelkesedéssel, mintha én lennék a világmindenség ítélő bírája, akinek a véleménye szent és sérthetetlen a számára.
Lassan felálltam a székből a három lány mosolygó és vidám tekintete kíséretében és én is elmosolyodtam.
- Ez én vagyok? – szólaltam meg kiszáradt torokkal, mire Caroline és Bonnie egyetértően bólintottak.
- Csak egy kis trükk és még szebbnek látszol. Nincs az a férfi, akinek a tekintete ne akadna ma meg rajtad – felelte Bonnie és közben sejtelmesen elmosolyodott.
- Köszönöm lányok – szólaltam meg meghatottan, majd megfordultam a tükör előtt és rájuk néztem. – El sem tudom mondani, hogy mennyire sokat jelent nekem az, hogy így befogadtatok és számíthatok rátok– tettem hozzá halkan, aminek mi lett a végeredménye? Egy négyfős, hatalmas összeölelkezés. Istenem… De nehéz lesz őket is itt hagynom… A barátaimat…
- Elég a lelkizésből csajok! – szólalt meg mosolyogva Elena, majd mind a négyen elengedtük egymást. – Bonnie, most megcsináljuk a te sminkedet és a hajadat, és ha ezzel megvagyunk, akkor Car-t is elkészítjük. Lassan ideje lesz öltöznünk is, mert a fiúk kicsinálnak minket, ha hét órára nem végzünk. Ha jól hallom, akkor lent már csatlakozott Stefan-hoz és Damon-hoz Tyler és Jer is.
Mindannyian bólintottunk, és ők hamar neki is láttak Bonnie-nak. Mosolyogva néztem őket, ahogy vidáman kezelésbe vették Bonnie-t, én pedig csak néha tudtam a kezük alá dolgozni, mert bevallom őszintén, tényleg soha nem foglalkoztam ennyit a külsőségekkel. De most egy karácsonyi bálra készülődtünk, és még én is beláttam, hogy ide bizony kell a sok cicoma. A lányok hamar belelendültek, és miután Caroline kérése szerint ő is megkapta azt a pazar sminket és frizurát, amit akart… Nos igen, már csak a ruhák vártak ránk.
- Elég kicsi Stefan szobája, szóval jobban járunk, ha mi ketten Alice-szel átmegyünk Damon-éba, ti pedig öltözzetek fel itt – szólalt meg mosolyogva Elena, és miután Caroline és Bonnie rábólintottak, mi végül átvonultunk Damon szobájába. Az én ruhám engem itt várt, Elena pedig hozta magával a sajátját.
Miután magunkra csuktuk az ajtót, Elena vigyorogva az ágyon heverő ruhazsákomra támadt és pillanatok alatt kiszabadította belőle a gyönyörű estélyimet.
- Gyerünk Alice, már csak ez van hátra – mondta nekem vigyorogva, én pedig csak mosolyogva megráztam a fejem. Hihetetlen, hogy ennyire feldobódott! Annyira örültem annak, hogy végre ők is jól megvoltak Stefan-nal, mert így végül én is nyugodtabban hagyhattam őket holnap magukra.
- Oké, essünk túl rajta – mondtam végül neki kedvesen, és a segítségével pillanatok alatt rám került ez a gyönyörű szép darab, amit még velük választottam ki a ruhaüzletben pár hete. Aztán következett Elena, így hamar el is készültünk.
- El sem hiszem, hogy együtt megyünk bálozni. Mi négyen Alice! Te és Damon, valamint mi Stefan-nal – szólalt meg pár perccel később meghatottan.
- Ki gondolta volna ezt két hónappal ezelőtt, igaz? – kérdeztem tőle egy gombóccal a torkomban és reméltem, hogy vissza tudom nyelni a könnyeimet. Ha belegondoltam, hogy talán Elena-t sem fogom soha többé újra látni, és ez az este az utolsó, amit vele és a barátnőimmel tölthetek…
- Úgy sajnálom, hogy ti nem utaztok el velünk holnap. De Damon azt mondta nekem ma, hogy más tervetek van a hétvégére – szólalt meg Elena csüggedten, mire én értetlenül néztem rá.
- Elutaztok? – kérdeztem tőle kíváncsian, és reméltem, hogy a döbbenet nem érződött a hangomon. Ez az információ nekem új volt, és Damon nem említette ezt nekem.
- Igen, egyfajta megarandi, ahogy Damon fogalmazott ma – felelte Elena szemforgatva. – Hárman a lányokkal, valamint Stefan-nal, Tyler-rel és Jer-rel elutazunk Tyler-ék egyik téli nyaralójába. Mind örültünk volna, ha csatlakoztok ti is, de Damon megvétózta az ajánlatom.
- Igen-igen, mert tényleg mást terveztünk holnapra – mondtam neki nagyot sóhajtva, és legnagyobb örömömre ekkor kopogtattak, megmentve ezzel engem a további magyarázkodástól.
- Szabad – szólalt meg Elena, mire Bonnie nyitott be hozzánk.
- Elena, Caroline téged hív, mert nincs megelégedve a szolgálataimmal – szólalt meg elhúzott szájjal Bonnie, mire Elena elnevette magát.
- Oké, már megyek is – felelte Elena vidáman, majd egy-egy kedves mosolyt küldött felénk, és magunkra hagyott minket.
Bonnie szeretettel nézett végig rajtam, nekem pedig ismét összeszorult a gyomrom. Tényleg nem adták fel… Most pedig már biztos voltam abban is, hogy a kollektív elutazásuk sem véletlen. Tényleg megpróbált mindenre gondolni Damon és Bonnie… De ők nem sejthették, hogy Klaus-nak mindig van egy B terve és sosem veszít… Ha ők hatan el is hagyják holnap a várost, Klaus akkor is kitalál majd valamit. Elkomorultam, majd a táskámhoz léptem és elővettem belőle a zsályát, amit a legutolsó ideköltözésemkor hoztam magammal a villába. Bonnie döbbent tekintetének a kíséretében meggyújtottam, majd végül mély levegőt véve megszólaltam.
- Szeretnék veled négy szem és fül közt beszélni… - mondtam a döbbent tekintetét látva, mire ő csak bólintott és közelebb lépett hozzám és figyelmesen várta, hogy folytassam. – Meg akartam neked köszönni, hogy titokban tartottad a múltamat a lányok előtt. Nem szeretném, ha emiatt később megharagudnának rád, ezért kérlek, mondd meg nekik azt, hogy én kértem a hallgatásod.
- Emiatt ne aggódj Alice, nem lesz semmi probléma velük és nem fognak haragudni rád vagy rám – szólalt meg kedvesen Bonnie, majd még közelebb lépett hozzám, és megfogta a két kezemet.
- Szeretnék még valamit kérni tőled – feleltem neki, és minden erőmre szükségem volt, hogy ne remegjen meg a hangom. A kedves gesztusa nyomán görcsbe rándult a szívem, mert az, hogy tényleg ennyire szerettek mind, mint a barátnőjüket… Tényleg egy fájdalmas búcsú vár ma és holnap rám. Ha nem a legfájdalmasabb…
- Bármit Alice – szólalt meg bíztatóan Bonnie, mire én csak egy erőtlen mosollyal tudtam viszonozni a kedvességét.
- Nem tudom, hogy mennyire fogja megviselni Damon-t a halálom… Nem akarom, hogy bármi baja legyen, vagy hogy felelőtlenül Klaus ellen vonuljon majd. Elijah-val már beszéltem erről, de téged is szeretnélek megkérni arra, hogy állj mellette, ha szüksége lesz rá és ne engedd, hogy… Hogy…
- Ezt még csak kérned sem kell Alice – szólalt meg könnyes szemmel Bonnie és még jobban megszorította a kezeimet. – Vigyázni fogok rá, egészen addig, míg te visszatérsz – tette hozzá halkan.
- Nem biztos, hogy visszatérek, vagy hogy egyáltalán ismét újjászületek majd. De még ha így is történne, nem biztos az sem, hogy Damon újra látni akar majd – feleltem neki lehajtott fejjel, elmondva ezzel neki azt, ami a legjobban nyomasztott most.
- Damon kitartó, és akármi is fog történni, hidd el, hogy várni fog rád – mondta Bonnie kedvesen. – Ígérd meg kérlek, hogy újra fel fogsz keresni minket!
- Ezt nem ígérhetem meg Bonnie… Jobb lesz mindenkinek, ha túlléptek rajtam, mert csak veszélyt hozok rátok a jövőben is – feleltem neki letörten.
- Ez nem igaz Alice. Meg tudjuk védeni magunkat, és cifrább dolgokon is keresztülmentünk már Klaus miatt. Keress majd fel minket! Kérlek… Damon várni fog rád, ebben biztos vagyok – felelte nekem kedvesen.
Hitetlenül megráztam a fejem, majd az égbe emeltem a könnyes tekintetem… Csak most legyek még erős! Csak még ezt a napot bírjam ki valahogy! Teljesen kezdtem elveszíteni a maradék erőmet és a tartásomat is, pedig ennek még egyáltalán nem volt itt az ideje. És ez az egész beszélgetés Bonnie-val… Hát igen… Ezen a színjátékon is túl vagyunk… Bonnie remekül alakított, csak éppen azt nem tudta, hogy a mostani beszélgetésünk valóban komoly volt, mert holnap, akármit is terveztek Damon-nak, én biztosan meg fogok halni.
- Rendben, megígérem – feleltem végül neki kedvesen, majd megöleltük egymást.
- Szerintem a lányok már elkészültek, szóval akár mehetünk is – szólalt meg Bonnie mosolyogva, miután elengedtük egymást.
- Te menj csak előre, én még elmegyek a mosdóra – feleltem neki kedvesen, ő pedig csak bólintott és végül magamra hagyott.
Mély levegőt vettem, és próbáltam visszanyelni a könnyeimet, mert nem akartam, hogy Elena munkája a sminkemmel kárba vesszen. Örültem, hogy a zsálya még égett, ezért besétáltam a fürdőbe és megálltam a tükör előtt. Egy valóban gyönyörű, de annál szomorúbb, megtört lány nézett vissza rám.
- Az utolsó este és az utolsó megpróbáltatás Alice… Most nem adhatod fel. Még egy kicsit ki kell bírnod és erősnek kell lenned – mondtam magam elé bíztatóan a bátorító szavakat, de nem sokat értem el velük. A szívem újra és újra görcsbe rándult, mert a búcsúk keserű szele már tagadhatatlanul megérintett. Végül lehajtottam a fejemet és elkezdtem latinul kántálni, hogy elvégezzem azt a varázslatot, amire most szükségem volt. Pár perccel később végeztem is, majd újra felemeltem a fejem.
- Gyerünk Alice, próbáld meg magad jól érezni az utolsó estéden. Damon-nal… A férfival, akit szeretsz – szólaltam meg nagyot sóhajtva, majd amint magam előtt láttam újra a szerelmesen csillogó azúr tekintetet, ismét újult erővel töltődtem fel. Igen, össze kell most szednem magam, kizárnom mindent azért, hogy ez a bál ne csak nekem legyen a legszebb emlékem kettőnkről. Így van, most még nem adhatom fel!
Elmosolyodtam, majd mély levegőt vettem, és miután kiléptem a fürdőből, a szobát is elhagytam.
- Pont hozzád indultam – szólalt meg Elena, amikor egymásba ütköztünk a folyosón. – A többiek már lent várnak minket, menjünk mi is – tette hozzá halkan, én pedig csak mosolyogva bólintottam.
„- Hát akkor hajrá! Vágjunk bele – mondtam magamban eltökéltem, majd Elena-t előre engedve elindultunk a lépcsők felé, hogy onnan egyenes utunk vezessen minket a kísérőinkhez. Stefan és Damon Salvatore-hoz. A két férfihoz, akiket mindennél jobban szerettünk…”
Hallottam, hogy halkan beszélgetnek lent a fiúk a földszinten, és Damon valamint Stefan hangja mellett felismertem Jeremy és Tyler hangját is. Pár pillanattal később Bonnie és Caroline nevetése is belevegyült a beszélgetésbe, így tudtam azt, hogy már valóban csak ránk várnak a fiúk. A lépcső tetején Elena megállt előttem, majd mosolyogva rám nézett.
- Mehetünk? – kérdezte tőlem halkan, mire én csak idegesen bólintottam. Csak tudnám, hogy miért izgulok úgy, mintha valóban egy 17 éves kislány lennék, aki élete első báljára készül a szerelmével? Talán mert ilyen alkalomra még az én életemben sem volt soha példa. Elena is láthatta rajtam, hogy feszült vagyok, ezért végül megszorította a kezem, majd előre ment. Én pár lépéssel utána haladtam és amint felbukkantunk a kíváncsi szemek előtt a lépcsőfordulóban, a szívem máris egy óriásit dobbant. Azonnal összeakadt a tekintetem a lent várakozó Damon-nal, és ahogy akkor rám nézett… Többször is megajándékozott már engem ezzel a mohó, csodálkozó, szeretettel teli tekintettel, de ez most valahogy más volt. Lassan sétáltam le Elena-tól nem sokkal lemaradva a lépcsőn, és döbbenten vettem észre, hogy Damon egy pillanatra sem nézett Elena-ra. Végig csak engem nézett, csak engem csodált meg és ajándékozott meg azzal a szerelemittas, tüzes azúr tekintettel. Éreztem, hogy elpirulok, és amint leértünk Elena-val a nappaliba, ő azonnal Stefan-hoz lépett. Damon sem volt rest és pillanatok alatt mellém sétált.
- Gyönyörű vagy – szólalt meg mosolyogva és látványosan végigjáratta a tekintetét rajtam és a ruhámon.
- A lányok műve. Én csak az áldozat vagyok – feleltem neki kedvesen, és eközben belekaroltam a kinyújtott karjába.
- Mindenki megvan, akkor induljunk is – szólalt meg vidáman Caroline, mire mind bólintottunk, és párosával elhagytuk a házat. Mindenki a maga kocsijával ment, jobban mondva a fiúk gondoskodtak a fuvarról. Itt mi el is szakadtunk a többiektől és halkan lépdeltünk Damon-nal kettesben az autója felé. Amint odaérünk, ő kitárta előttem a kocsi ajtaját, de ekkor valamiért mindketten megtorpantunk. Most végre egyedül voltunk, és ismét ebben a csodás, szerelemittas tekintetben fürödhettem, ami az én szívem is azonnal egy eszeveszett tempóra kényszerítette. Csak néztük egymást, és valahogy egyikünk sem tudott mozdulni vagy mondani bármit is. Én nem találtam a szavakat és úgy tűnt, hogy Damon sem. Teltek a percek, aztán végül valami csoda folytán egy édes csókban forrtunk össze. Hogy ki kezdeményezte a csókot? Fogalmam sincs... Teljesen magával ragadott a pillanat varázsa, és Damon közelségén, csókján kívül semmi sem érdekelt már. Csak lágyan ízlelgettük egymás ajkát, és a nyelveinken kívül semmilyen egyéb testrészünk nem érintkezett. Csak egy mámorítóan édes csók volt ez, amiben ezúttal minden szeretetem és szerelmem benne volt. Minden, amit ez iránt a fantasztikus férfi iránt éreztem. Hogy ebből ő érzékelt-e bármit is? Nem tudom… Az utolsó éjszakába léptünk bele, és most már nem akartam játszani előtte, vagy titkolózni. Tettekkel legalábbis már nem…
Percekkel később, lassan elköszöntek egymástól az ajkaink, de a távolság ezután is ugyanolyan csekély maradt kettőnk közt. Az orrunk hegye összeért és így merültünk el egymás tekintetében. Ő csillogó szemekkel nézett rám, és látszólag teljesen megfagyott. Talán tényleg észrevette azt, hogy most valóban másképp csókoltam őt… Csak bízni mertem abban, hogy nem teszi ezt ismét szóvá nekem, mert attól féltem, hogy most képtelen lennék letagadni előtte azt, hogy mennyire szeretem őt. Hogy mit jelent nekem… Hogy mire vagyok hajlandó csak azért, hogy neki ne essen baja.
A pillanat nem akart elmúlni, és csak az ragadott ki minket belőle, hogy a hűvös esti szél miatt engem kirázott a hideg. Én ezt észre sem vettem, csak akkor, amikor Damon hátrébb lépett tőlem és zavartan pillantott rám.
- Szerintem induljunk, még mielőtt megfáznál – szólalt meg reszelős hangon, mire én csak egyetértően bólintottam. Semmi kedvem nem volt ezek után a bálba elmenni, mert szívesebben töltöttem volna az egész éjszakámat ebben az édes és mámorító pillanatban, amiben az imént voltunk. De tudtam jól, hogy azt nem lehet… Így aztán megfogtam Damon kezét, aki végül segített beszállnom az autóba, mert ebben az óriási ruhában ez nem volt egy egyszerű művelet.
Amint ezzel megvoltunk, Damon megkerülte a kocsit, és hamar el is indultunk a Lockwood birtok felé, ahol a bál már javában várt minket.
Az utunk egész végig csendben telt, amit nem tudtam igazán hova tenni. Egy kicsit féltem attól, hogy az imént mindent elrontottam és csak még nehezebbé teszem majd ezzel az elbúcsúzást Damon-nak. Vajon ha előre tudom azt, hogy ő is belém szeret majd, akkor is belevágtam volna ebbe az őrült viszonyba, amibe keveredtünk? Ha tudom, hogy ezzel mennyire megsebzem és megbántom őt, akkor is lettem volna olyan önző, hogy a szeretője leszek? Nem hiszem… Csak a saját érzéseimből kiindulva sejtettem azt, hogy ő mit fog átélni holnap, miután kudarcot fog vallani, én pedig meghalok majd… Nagyon remélem, hogy Bonnie és Elijah vigyáznak majd rá, mert ha miattam bármi baja esik majd… Nem, erre még csak gondolni sem akartam! Ma együtt bálozok vele, holnap viszont végleg elengedem őt, ő pedig boldogan fogja tovább élni az életét! Nélkülem…
Igyekeztem mély levegőt venni, hogy a kikívánkozó könnyeim ne mossák el a sminkemet, amivel olyan sokat fáradozott Elena. Meg kell nyugodnom és nem szabad, hogy Damon azt higgye, hogy nem a közelgő halálom miatt vagyok ennyire letört. Valójában persze ez volt a kiváltója a búskomorságomnak, de az igazi ok inkább az volt, hogy tudtam azt, hogy holnap el fogom őt veszíteni… Örökre… Egyre biztosabb voltam abban, hogy nem fogja megbocsátani nekem azt, hogy hazudtam neki az elmúlt időszakban az érzéseimről. Az pedig, hogy végül én fogok felülkerekedni és nem lesz képes megmenteni engem, ahogy azt tervezte… Csak még jobban ki fogja őt borítani.
Holnap nagyon észnél kell lennem, hogy mindent jól csináljak és keresztülhúzzam Damon és Bonnie tervét. Nem bukhatok el! Most nem!
Hirtelen tértem magamhoz a gondolataimból, ugyanis Damon lassan leparkolt a hatalmas épület előtt, és én ezt észre sem vettem. Amikor kinyitotta az ajtót nekem, akkor fogtam csak fel igazán, hogy megjöttünk, és ez az este is megállíthatatlanul elkezdődött. Egy utolsó este, amiben szeretném maradéktalanul kiélvezni azt, hogy a szeretett férfi oldalán lehetek. Mély levegőt vettem, majd megfogtam Damon kezét és kiszálltam az autóból. Ismét felém nyújtotta a karját, amibe én készséggel belekaroltam, és így sétáltunk a gyönyörű épület felé. Mint egy pár… Mint egy boldog szerelmespár… De csak én tudtam azt, hogy ha a „boldog” szó nem is volt maradéktalanul igaz ránk, a „szerelmespár” már annál inkább… Ismét görcsbe rándult a szívem, és nem voltam biztos abban, hogy tényleg elég erős leszek még ma utoljára. „Mély levegő Alice, mert ezt még végig kell csinálnod és nem mondhatod el Damon-nak, hogy azért remegsz egész testedben, mert nem vallhatod be neki, hogy mit jelent neked. Még most utoljára össze kell szedned magad – mondtam magamban a bíztató szavakat, amik ezúttal is egy kicsit újra össze tudták kaparni a darabokra tört szerelmes szívemet.”
Akkor vágjunk is bele. Egy karácsonyi bál, amivel méltóképpen köszönhetek el ettől az életemtől itt Mystic Falls-ban. És Damon-tól…

6 megjegyzés:

  1. Mondd,hogy nem úgy lesz vége,hogy Alice meghal és nem vallja be az érzéseit Damonnek!!Kérlek legyen 2.évada is mert fantasztikus író vagy,és mindíg Nagyon várom a keddeket és a péntekeket,hogy elolvashassam mi történik Alice és Damon között!<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Hát végül nem lesz 2. évad, már sajnos nem tudnám megírni, nincs meg a varázs... Viszont további fejezetek érkeznek majd ehhez az évadhoz, pontosan emiatt. Azért, hogy szép lezárást kapjatok :)
      Wow, annyira örülök, hogy így megszeretted a történetet :)

      Törlés
  2. Hi!
    Bocsi, hogy nem írtam előbb, de nem volt időm. Suli. Pff. Na mindegy. A lényeg az, hogy az előttem hozzámszólónak 100%-ban igaza van. Fantasztikus író vagy, szóval ne merd abbahagyni az írást, mert akkor-még nem tudom mit csinálok. A történetről pedig annyit-most ezt egy HATALMAS Delena-Nian fan "szájából hallod,- a történet nagyon jó, Alice és Bonnie pedig összeillenek :) Nah, nem hittem volna, hogy valaha ilyet leírok, de ilyen esetekbe ami a szívemen az a számon. Gratu a történethez még 1000x.
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Semmi baj, megértelek, én is teljesen el voltam havazva, alig jutottam ide az oldalra.
      Az írást abbahagyni? :o soha. Ha a Delena/TVD szerelem meg is halt, mindig van mit írni, és ez sose változik meg :)
      Wow, te jó ég.... Azt mondod, hogy ez.. Hogy ez a páros is ennyire bejött? :O azta, hát nem is tudom, hogy mit mondhatnék :)
      Alice és Bonnie? :o jól írtad? :) Nem Alice+Damonra céloztál? :) fem!slash? :) nem is hittem volna :) Bocsi, ezt nem hagyhattam ki :)
      Örülök, hogy tetszik a történet és nem okozott neked csalódást :)

      Törlés
  3. Sorry kicsit igen elírtam... Igen Alice és Damon... Szivesen mondanám azt, hogy csak vicceltem, de sajnos akkor irtam amikor hazaestem táncóráról hulla fáradtan. Na, abbahagyom a mentegetőzést... Mondjuk nem is én lettem volna XD Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Semmi baj, szerintem vicces volt, vagyis pont viccesen jött ki :) Az ember fáradt, olyankor nehéz ilyen apróságokra odafigyelni. Ne aggódj, ezzel én is tisztában vagyok :)
      Táncóra? Wow, az tök jó :) Mióta táncolsz?

      Törlés