2014. szeptember 9., kedd

Damon's Fanfiction - 39. fejezet: A hóba elásott csatabárd

Sziasztok!

Már a regény elején kérdeztétek tőlem, hogy vajon hogy alakul majd Damon és Elena kapcsolata. Nos, itt, ma megkapjátok a válaszotok egy részét. :)

Morwen

************



Talán egy órát pihenhettünk Damon-nal a kis faházban, mielőtt végül vissza nem indultunk a városba. A hó már nem esett és a szél is csillapodott, így nyugodtan vágtunk neki az útnak. Már késő délután volt, de még esteledés előtt visszaértünk. Az egész utat ugyanúgy tettük meg, mint idefelé jövet: Damon ment elől, én pedig mögötte, és végig fogtuk egymás kezét. Lehet, hogy így lassabban haladtunk, de szerintem ez egyikünket sem érdekelte. Vigyorogva léptünk ki a kis ösvényről és hamar a villa felé vezető mellékúton találtuk magunkat. Ekkor már egymás mellett is elfértünk, így kéz a kézben sétáltunk vissza a villához.
- Éhes vagy? – kérdezte tőlem Damon halkan, amikor beléptünk a villába.
- Mint a farkas – feleltem neki nevetve, és közben elengedtem a kezét, hogy megszabaduljak a kesztyűimtől. – Valaki alaposan lefárasztott – tettem hozzá sejtelmesen.
- El sem tudom képzelni, hogy ki – felelte nekem vigyorogva.
- Alice, Damon! – szólalt meg hirtelen előttünk Elena, majd mosolyogva végigmért minket. – Sziasztok! Épp titeket kerestelek. Vagyis főleg téged Alice!
- Megtaláltad – felelte Damon szemforgatva, és közben biccentett Stefan-nak is, aki a kanapén ült.
- Itt vagyok Elena – feleltem mosolyogva, majd igyekeztem lehámozni magamról a rózsaszín borzalmakat.
- Cuki sapi – szólalt meg Stefan mosolyogva, mire én az égbe emeltem a tekintetem.
- Ugye? Én mondtam – felelte Damon vigyorogva, majd a sértett pillantásom kíséretében az asztalhoz lépett, hogy italt töltsön magának.
- Miért kerestél Elena? – kérdeztem végül a barátnőmet, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni Damon idegesítő somolygását az előbbi miatt.
- Először is, mert múlt hét óta nem találkoztunk az iskolában, és tudni akartam, hogy jól vagy-e, de úgy tűnik, hogy igen, minden rendben van veled – felelte nekem boldogan a barátnőm, majd folytatta. – A másik, hogy azt akartam kérdezni, hogy lenne-e kedved holnap egy csajos, közös készülősdihez a bál előtt. Gondoltam, hogy négyen a lányokkal összejöhetnénk itt, és együtt elkészülnénk. Már Caroline is megenyhült veled szemben, Bonnie is nagyon kedvel, szóval…
- Oké, benne vagyok – szólaltam meg mosolyogva, mire Elena is elmosolyodott. Stefanra néztem, majd a mosolyom még szélesebb lett. – Örülök, hogy ti is újra jól megvagytok – mondtam neki kedvesen, mire ő hálásan biccentett.
- Uh, még egy nyálcsorgatós megjegyzés és elhányom magam – szólalta meg Damon piszkálódva, majd színpadiasan a szívéhez kapott.
Én csak elnevettem magam, amiben Elena követte a példámat, Stefan viszont csak a fejét csóválta.
Végül Damon arrébb sétált tőlünk, és ha jól értettem, akkor telefonon elkezdett pizzát rendelni nekünk.
- Elena, kijönnél velem egy pillanatra? Szeretnék valamit megbeszélni veled – szólaltam meg igencsak hangosan, így mindenki tisztán érthette, főleg a telefonnal foglalatoskodó Damon, hogy mit mondtam. Elena értetlenül bólintott, és amikor látta, hogy sejtelmesen mosolygok, még zavartabb lett a tekintete.
Végül követett ki az udvarra, ahol én újra felvettem a kesztyűmet, majd lehajoltam és egy nagy marék havat vettem fel, amit kitartóan elkezdtem gombóccá gyúrni. Elena még mindig értetlenül nézett rám, én viszont az egyik ujjam a szám elé tettem, jelezve ezzel, hogy maradjon csöndben, és a földre mutattam, hogy kövesse a példámat. Végül ő is így tett, és amikor végeztünk, akkor lassan visszalopództunk a villába. Szerencsére Damon még mindig telefonált, háttal nekünk, és Stefan sem figyelt minket. Elena-val összenéztünk, majd felemeltem a bal kezem és elkezdtem neki az ujjaimmal mutatni a háromtól való visszaszámlálást. És amint a nullához értem… Egyszerre csapódott a hógolyó a két Salvatore fiú tarkójára, aminek következtében mi Elena-val hangos nevetésben törtünk ki. Mindketten döbbenten fordultak felénk, és ekkor vették észre, hogy összefogott támadás áldozatai lettek. Elena-val a hasunkat fogtuk a nevetéstől, ám amikor Damon-ra néztem, és megláttam, hogy leteszi a telefont, majd ördögien villan a tekintete…
- Aj-jaj – szólaltam meg baljósan, majd Elena-ra sandítottam. – Azt hiszem, hogy a következményekre nem gondoltam.
- De nem ám – szólalt meg kórusban Damon és Stefan, mire hirtelen azon kaptam magam, hogy Elena-val nevetve és sikítva rohanunk vissza az udvarra, hogy újra felfegyverkezzünk. Mivel nekem nem adatott meg a vámpírgyorsaság, így igencsak hátrányban voltam Damon-nal szemben, Elena viszont kicsit kiegyenlítettebben tudta felvenni a versenyt Stefan-nal. Hangosan sikítottam, amikor Damon első hógolyója fejen talált, teljesen eláztatva ezzel a hajamat.
- Szerintem nem nagyon akartál te ma elázott veréb lenni – felelte nekem nevetve, majd még egy hógolyó landolt ezúttal a kabátomon.
- Hé, én ember vagyok, adhatnál egy kis előnyt, és megvárhatnád, amíg tisztességgel elkészítek én is egy újabb hógolyót – feleltem neki tetetett sértettséggel, mire ő elnevette magát.
- Hajrá kisasszony! A céltáblája epekedve várja az első találatot – felelte nekem nevetve, ám eközben újra eltalált. Közben hallottam, hogy Elena jóízűen nevet nem messze tőlünk és Stefan vidám hangja is belevegyült a csendbe. A szemem sarkából láttam, ahogy kergetőznek és dobálják egymást, és ez egy mosolyt csalt az arcomra. De nem sokáig nézhettem őket, mert Damon ismét eltalált.
- Ha bambulsz, akkor tényleg elázol, mint egy cuki kis rózsaszín szerkós kiscica – felelte nekem piszkálódva, mire én csak a szememet forgattam, és végül hozzávágtam az elkészült hógolyómat, ami természetesen eltalálta őt, de csak azért, mert hagyta magát. – Nos? Így már a helyére került az önbecsülésed?
- Egy kicsit – feleltem neki nevetve, majd felkaptam még egy kupac havat és miközben gyúrni kezdtem, elkezdtem futni. – Az baj, hogy egy vámpírral szemben igen kiegyenlítetlen a küzdelem. Mi lenne, ha fiúk-lányok ellen lennénk? – szólaltam meg hangosan és Elena-ékre néztem. Elena csak elmosolyodott, majd bólintott.
- Legyen – felelte Stefan mosolyogva, majd Damon-ra nézett. Damon csak megrándította a vállát, majd egy ördögi vigyort küldött felénk. Elena időközben mellém sétált, és rám mosolygott.
- Nem ártana, ha be tudnál vetni valami hókuszpókuszt, mert hiába vagyok én is vámpír, ők sokkal idősebbek – felelte nekem aggódva, mire én sejtelmesen elmosolyodtam.
- Meglesz – mondtam neki nevetve, majd a fiúkra néztem én is. Úgy tűnt, hogy ők máris egymásra találtak, mert egy sokatmondó pillantást váltottak és úgy tűnt, hogy az ő stratégiájuk már kész is van. Ezt egy percig sem bántam, mert ezzel legalább újra megerősödhetett a kettejük testvéri köteléke. Nem volt már miért fújniuk egymásra, hisz Damon már nem foglalkozott Elena-val és nem is érdekelte, hogy mi van velük. Minden adott volt ahhoz, hogy újra jó testvérek legyenek, és erre ez a kis hócsatározás remek alkalmat biztosított.
Mosolyogva néztem végig rajtuk, majd elkezdtem halkan latinul mormolni, aminek következtében a földről több darab hókupac emelkedett fel és azonnal kis gömbökké álltak össze, hogy aztán pillanatok alatt megsorozzák a két testvért, akik erre még nem készültek fel.
Elena hangosan felnevetett a két döbbent fiú látványától, ám azt ő sem hihette, hogy ez a kis akcióm megtorlás nélkül marad. Damon és Stefan azonnal akcióba lendültek, és vámpírsebességre kapcsoltak, Elena-val együtt. A hógolyók sorra záporoztak és jó pár engem is eltalált. Gyorsan elmondtam egy igét, aminek következtében a golyók egy részét ki tudtam védeni, de így is lassan több volt rajtam a hó, mint az udvaron.
Talán percekig folyt ez az észveszejtő csata, de hogy ki állt nyerésre… Már egyáltalán nem ez volt a lényeg. Az udvar hangos volt a nevetésünktől és hamar feltúrtuk a birtokon található szűz hó legtöbb részét. Olyanok voltunk most így négyen, mint négy kisgyerek, akik maradéktalanul élvezik a tél legszebb ajándékát, a havat. Újra és újra eltaláltam én is a fiúkat, és szerintem már mindannyian csurom vizesek voltunk a rengeteg hótól. Damon végül orvul megtámadott és tetemes mennyiségű havat zúdított a nyakamba. Én sikítva rohantam el tőle, de végül elkapott, aminek következtében nevetve a hóba zuhantunk. Csillogó szemekkel nézett rám Damon, és amint csillapodott a nevetésünk, egyszerre hajoltunk egymás ajkaira. Halványan érzékeltem, hogy Elena-ék hangját sem hallom, ami felkeltette az érdeklődésem. Amint elváltunk egymás ajkától körülnéztem, és észrevettem, hogy messzebb a hóban Elena és Stefan is egymásba feledkezve csókolóznak. A fejemmel az irányukba böktem, mire Damon követte a tekintetem. Elmosolyodtam, majd újra ránéztem.
- Látszólag újra dúl a szerelem náluk – felelte nekem szem forgatva, mire én csak bólintottam.
- Bagoly mondja verébnek – szólalt meg Stefan nevetve, majd ránk nézett Elena-val együtt. – Mert nálatok nem, mi?
Én zavartan újra Damon-ra néztem, aki csak az égbe emelte a tekintetét, majd végül leszállt rólam és felsegített a földről.
- Menjünk be, még mielőtt megfázol. Hamarosan a vacsora is megérkezik – felelte nekem halkan, majd kézen fogva elindultunk a villába. – Ti is csatlakoztok Stefan? Elég sok pizzát rendeltem.
- Ha nem gond – felelte Stefan halkan, amit még én is meghallottam.
Végül beléptünk a házba és Damon-nal egyenesen a szobájába vonultunk. Csurom víz voltam már, és ő sem nézett ki sokkal jobban.
- Azt hiszem, hogy én lefürdök, hogy átmelegedjek – szólaltam meg mosolyogva, amikor elkezdtem magamról ledobálni a földre az átázott ruhákat. Damon csak bólintott, majd mikor én a fürdő felé vettem az irányt, ő is elkezdett átöltözni, de nem csatlakozott hozzám a zuhany alatt. Sejtettem, hogy miért. Hiába törtünk át egy falat ma a faházban, ő most is távolságtartó lett és igyekezett nagyon megfontoltan viselkedni. Úgy gondoltam, hogy ezek után talán nekem sem kellene majd erőltetnem a további szexuális tevékenységeket, de az igazat megvallva, most nem is igazán erre vágytam. Most a lelkemnek esett volna jól egy meghitt, érzéki szeretkezés, vagy inkább szerelmeskedés… Ami jelenleg nem adathat meg nekem. Vagy ha ez nem is, akkor csak egy békés, nyugodt, összeölelkezős, kicsit romantikázós pillanat… Amiért sosem voltam oda, de most a megtépázott lelkem erre vágyott igazán. Damon mostani viselkedését tekintve, sok esély volt arra, hogy ez holnap teljesüljön is.
Végül mosolyogva és reményekkel telve léptem ki a zuhany alól és miután felöltöztem a szobában, csatlakoztam lent a társasághoz a nappaliban.
- Egy mennyasszony nem készül ennyi ideig, mint te – szólalt meg Damon csipkelődve, miután lehuppantam mellé a kanapéra, és engedelmesen a mellkasára hajtottam a fejem, a lábam pedig feltettem az öreg bútorra.
- Kissé eláztam és mivel én nem vagyok vámpír, kellett a forró víz, hogy felmelegedjek – szólaltam meg sértetten, majd a két kanapé között lévő asztal felé nyúltam, hogy én is vegyek magamnak egy pizzát. Elena és Stefan is már jóízűen ettek velünk szemben a kanapén, és csak mosolyogtak a beszélgetésünkön.
- Hé, öcsi! – szólalt meg Damon, mire Stefan rákapta a tekintetét a bátyjára.
Damon végül a kanapé oldalánál a földre hajolt, és felvett onnan egy borosüveget, amit hirtelen Stefan kezébe dobott.
- Hozok poharakat – szólalt meg Elena, majd felkelt a kanapéról és eltűnt a konyhába, hogy aztán pillanatokkal később négy borospohárral térjen vissza. Stefan készséggel telitöltötte mindet, majd Elena átadott nekünk kettőt, és visszament Stefan mellé.
- A holnapi bálra – emelte a magasba Elena a poharát, és mind követtük a példáját.
- A boldogságra – szólalt meg Stefan, és Elena-ra nézett.
- Az ázott verebekre és a csapzott rózsaszín kiscicákra – mondta Damon vigyorogva, majd rám nézett, de én csak az égbe emeltem a tekintetem.
- Rátok! A barátaimra – szólaltam meg végül én is halkan, mire mindenki mosolyogva rám nézett. Egyszerre mind kortyoltunk a pohárból, és jókedvűen folytattuk tovább az evést.
Ezután az este további része nagyon vidáman és felhőtlenül telt. Az üres borosüvegek egyre csak szaporodtak körülöttünk, és ezzel párhuzamosan a fiúk nyelve is megoldódott. Elena és én mosolyogva, nevetve hallgattuk a történeteiket olyan időkről, amikor mi még nem ismertük őket, vagy Elena esetében, amit még ő sem hallott tőlük. Egyszerűen nem tudtam nem észrevenni, hogy valóban mennyire szereti egymást ez a két férfi, még ha néha igen zűrös is volt a kapcsolatuk. De csodálkozni lehet ezen? Nem… Hiszen akármikor is szerelmesek voltak az életükben, akkor az mindig ugyanazon nő felé irányult: Katherine, majdan pedig Elena. Most viszont a különbség az volt, hogy mindketten boldogok voltak, mindketten szerettek, de két különböző nőt. Ez pedig szerintem rájuk is hatott, és csendben, szó nélkül elásták a csatabárdot, ami eddig közöttük feszült.
Meséltek nekünk a gyerekkorukról, hogy akkor miként töltötték az ünnepeket, miket csináltak az édesanyjukkal, amíg az persze még élt. Aztán a katonaság Damon életében, és csodák csodájára a Katherine-nel való viszonyukról is nevetve beszéltek, mintha az tényleg már messze, a múlt egy jelentéktelen darabja lenne. Aztán volt szó Lexi-ről, akiről én még nem hallottam, és elmesélték a fiúk, hogy az elmúlt 170 évben mikor és hogy törtek egymás orra alá borsot, vagy miként tettek a másiknak keresztbe. Jó volt őket így látni… Jó volt Damon-t úgy látni, hogy mély és óvó szeretettel nézi az öccsét, és most, amikor Elena-ra nézett… Egyáltalán nem az a szerelmes pillantás volt ez, mint amit két hónapja először láttam rajta, amikor itt a villában találkoztam velük. Kedvesen és törődően nézett rá, de a tekintete nem sóvárgott, nem csillogott és nem epekedett utána. Nem, mert ez a tekintet már az enyém volt, és ezt szerintem Elena és Stefan is észrevették. Néha sejtelmesen elmosolyodtak, amikor Damon karjában fekve kaptam egy-egy csókot a hajamba, vagy a homlokomra, de azt hiszem, hogy ez a fajta nyíltság nem zavarta Damon-t, és persze engem sem.
Elena és Stefan is hasonló pózban feküdtek a másik kanapén, és a fiúk közben tovább meséltek mindenféle történeteket, mi pedig csak jókat nevettünk rajtuk. Az egész olyan volt, mintha a karácsonyfa körül ülnénk, jelen esetben feküdnék mind, és az ünnep hangulatában beszélgetnénk egymással. Egy előkarácsonyi családi összejövetel… Ami nekem valóban a karácsony volt már, mert az igazit, a december 24-ét én már nem érhettem meg. De annyira ezt most nem bántam, mert tudtam, hogy ez a nap tökéletesen pótolja nekem az elmaradó ünnepeket. És az, hogy közben Damon karjaiban fekhetek… És a barátnőm, akit mindennél jobban szeretek, ő is egy karnyújtásnyira van tőlem, és ugyanolyan boldog, mint most én. Csak reménykedni mertem abban, hogy holnapután, amikor én már nem leszek, akkor mindketten Damon mellé állnak majd és segíteni fognak neki abban, hogy túltegye magát a történteken. Egyre biztosabb voltam abban, hogy ez nem lesz könnyű neki, ha egyáltalán képes lesz feldolgozni az elvesztésem. Amennyire sejtem, Bonnie-val is szorosabb lett a kapcsolata és talán ő sem fogja majd őt magára hagyni. Sőt… Igazából őt kell majd értesítenem, hogy időben Damon közelébe kerüljön, hogy az ne támadjon ész nélkül Klaus-ra szombaton… És Elijah… Remélem, hogy tényleg képes lesz betartani az ígéretét és nem fogja hagyni, hogy Damon őrültséget csináljon… Azt a lelkem nem élné túl, az biztos…
Borzasztóan szerettem ezt a férfit, akinek a karjában pihentem most, és ahol lassan kezdett elnyomni az álom. Igencsak elfáradtam a mai napon, és végül a tetemes mennyiségű bor is rásegített arra, hogy hamar elnehezüljenek a pilláim. Elena már korábban elaludt, így a fiúk is halkabban beszélgettek.
- Örülök, hogy boldog vagy Damon – hallottam meg Stefan kedves és halk hangját. Damon csak halkan hümmögött, és egy újabb csókot nyomott a homlokomra.
- Én is örülök, hogy Elena-val újra jól megvagytok és túljutottatok a vámpíros mizérián és a diétán – felelte halkan Damon, és ha jól éreztem a mozgásából, akkor az öccse felé nézett.
- Köszönöm – mondta halkan Stefan. – Alice egy nagyon kedves és aranyos lány. Nagyon szép pár vagytok együtt, ezt bátran állíthatom.
- Kár, hogy ezt csak te gondolod így – felelte nagyot sóhajtva Damon, és szorosabban ölelt magához.
- Miért? – kérdezte értetlenül Stefan.
- Ezt hagyjuk inkább öcsi – felelte keserűen Damon, és óvatosan megcsóválta a fejét, amit csak halványan érzékeltem a karjában. Már alig voltam ébren, és igazából abban sem voltam biztos, hogy álmodok-e már, vagy még mindig a testvérek beszélgetését hallom.
- Miért Damon? – kérdezte aggódva Stefan. – Tudok neked valamiben is segíteni?
- Maradjunk annyiban öcsi, hogy az élet valahogy mindig úgy hozza, hogy sosem vagyok szerencsés a nőkkel… A szerelemben… - tette hozzá halkan, és újra egy csókot nyomott a homlokomra.
- Alice is boldog veled és biztos vagyok abban, hogy viszont szeret. Csak rá kell nézni, Damon – felelte halkan és kedvesen Stefan.
Ó Stefan, ha tudnád… Mennyire igazad van, de szerencsére Damon nem hitt neki.
- Ebben sajnos tévedsz Stef – felelte nagyot sóhajtva Damon.
- Nem hiszem… Talán csak idő kell neki, amíg erre ő maga is rájön. De a tekintete nem hazudik Damon. Ugyanaz a tekintet, amivel Elena rám néz. Ezer közül is felismerném azt a fajta áhítatot, a szerelemet, a törődést…
- Ezt inkább hagyjuk öcskös, ne fárassz. Tudom, hogy milyen Alice, és tudom, hogy mit érez. Semmit. A témát pedig szerintem le is zárhatjuk – felelte keserűen Damon, és a szavai görcsbe rántották a szívemet. Félálomban szorosabban a mellkasába fúrtam az arcomat, mire ő kedvesen végigsimított a hátamon.
- Ne add fel Damon – szólalt meg szeretettel teli hangon Stefan.
- Sosem adom fel Stefan – felelte nagyot sóhajtva Damon. – Sosem adom fel azt, akit szeretek!
Nagyon nyeltem, és halványan érzékeltem, hogy kicsordultak a könnyeim. Tudtam jól, hogy Damon-nak igaza van, és most már 100 százalékig biztos voltam abban, hogy tényleg nem adta fel. A bál után, vagy annak a másnapján készül valamire, nekem pedig észnél kell lennem. Észnél kell lennem, hogy ne csináljon ostobaságot ez a szerető férfi, akit a világon mindennél jobban szerettem. Aki szó szerint az életem volt már… Akiért bármit megtettem volna. Nem fogok elbukni, és megmentem őt, még ha ezzel örökre meg is fog gyűlölni. Ezt a kockázatot vállalom.
Lassan tovább süllyedtem a tudatlanságba, és végül a képek is elmosódtak a szemem előtt. Egy új, egy boldog és egy nyugodt világba repültem, ahol végre nem volt fájdalom, keserűség és baljós jövőkép…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése