Sziasztok!
Húha, igen, jól látjátok, ez a történet is a végéhez közeledik. Már nem sok van hátra, tényleg nem sok. :) Szóval, hajrá, fel a véghajrára! :)
Morwen
**************
Az utolsó nap… Erre ébredtem reggel Alice mellett az
ágyamban. Valamikor az éjszaka folyamán fölébredtem, és akkor felsétáltam vele
a karomban az emeletre. Ő még most is aludt, engem viszont már kivetett az ágy.
Egy nagy gombóccal a torkomban ébredtem, amit sehogy sem tudtam visszanyelni.
Feszült voltam, kétségbeesett és féltem… Féltem attól, hogy ez a nap valóban az
utolsó lesz, és ha holnap elbukok…
Tegnap, amikor Alice-szel visszatértünk a Salvatore villába,
és még mielőtt elindultunk volna a hegyekbe, akkor a szobámban megtaláltam
Bonnie apró kis „ajándékát”. A nyugtató, amit készített nekem, egy injekciós
tűbe volt töltve, amit én alapos megvizsgálás után az éjjeliszekrényem felső
fiókjába tettem. Ha minden jól megy, akkor Alice nálam fogja tölteni az utolsó
estét, és akkor holnap… Holnap jön el a nagy pillanat. Nem hibázhatok! De a
szívem akkor is görcsbe rándult újra és újra, és attól tartottam, hogy el fogok
bukni, ez pedig Alice halálát fogja jelenteni. Semmi sem garantálta a sikert.
Bonnie már minden egyébről gondoskodott, nekem pedig csak egy feladatom volt:
Alice. Újra sikerült a közelébe kerülnöm, sőt, talán jobban is, mint terveztem,
így ezt a részét a tervnek sikeresen végrehajtottam. Folyton kerülgettem vele a
forró kását, aminek tegnap délután a kunyhóban meg lett az eredménye. Tényleg
tartottam attól, hogy megint valamit elszúrok és Alice el fog távolodni tőlem,
de szerencsére nem így lett. Igaza volt, ez a fajta feszültség levezetés már
mindkettőnkre ráfért és az, hogy ilyen szinten ki tudtam készíteni… És persze
elégíteni… Nos igen, az egóm eddig se szorult ápolásra, de ezek után…
Fergeteges délután volt, az biztos. Mellette viszont az egész nap egyszerűen
tökéletes volt. A viszonyom, vagy kapcsolatom Alice-szel még szorosabb lett, és
újabb dolgokat mesélt el magáról. Egyre közelebb engedett magához, és ez
borzasztóan boldoggá tett. Úgy tűnt, hogy újra bízik bennem, de tudtam, hogy
ennek ellenére is résen kell majd lennem. Nem ostoba nő volt, és 1000 év alatt
volt alkalma egy jó kis emberismeretre szert tennie. Minden annyira könnyen
elbukhatott, és ez volt az, amiért annyira feszült voltam. Az utolsó nap szele
engem is megérintett, és nem tudtam nem arra gondolni, hogy ez az utolsó
napunk, amit együtt tölthetünk. Vagy azért, mert én elbukok és ő meghal, vagy
azért, mert megmentem az életét, de ő meggyűlöl emiatt, pláne ha ezzel bárki
más életét veszélybe sodrom… Vagy mert szimplán meghalok a megmentése után
Klaus keze által… Egyik lehetőség komolyon mondom jobb volt, mint a másik…
Fáradtan felsóhajtottam, majd óvatosan kikeltem az ágyból és
magára hagytam Alice-t. Lementem a pincébe, vettem magamhoz egy kis vért, majd
a konyhába mentem, hogy ott összeüssek valami reggelit a kis hétalvómnak.
Különleges terveim voltak mára is, és nem szándékoztam unatkozni hagyni
Alice-t. Nem az ágyban akartam a napot eltölteni vele, mert igaz, hogy mindig
kívántam őt, mint nőt, de most valahogy másra vágytam volna. Egy kicsit
meghittebb, bensőségebb együttlétre… Amire tudtam, hogy nem számíthatok, ezért
is mentem végül bele a tegnapi hancúrozásba. Nem gondoltam volna, hogy ilyen
hamar sikerül majd az őrületbe kergetnem Alice-t, és képes leszek annyira hatni
rá, hogy végül szó szerint könyörögjön az édes megváltásét. Mosolyt csalt az
arcomra a boldog emlék, és így léptem be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszöntött Elena mosolyogva. Ő is épp a
konyhában ügyködött, és gondolom valami reggeli szerűséget akart összeütni
maguknak, persze a véren kívül.
- Neked is – feleltem neki kedvesen, majd a hűtőhöz léptem,
és előszedtem néhány tojást, hagymát és sonkát egy kiadós rántottához.
- Látom ti is felkerültetek valahogy éjjel a szobátokba.
Elég kényelmetlen tud lenni az a kanapé – mondta Elena kedvesen, én viszont
most valahogy nem akartam bájcsevegni vele, így csak halkan hümmögtem és
előkészítettem az edényeket.
Elena végül nem mondott semmit, csak tovább csinálta a
reggelijüket. Ám pár perccel később, amikor már a hagymát kevergettem a serpenyőben,
akkor megszólalt.
- Damon – mondta nekem halkan, mire én ránéztem és
kíváncsian felhúztam a szemöldököm. – Valami bajod van velem? Vagyis azt
akartam ezzel mondani, hogy úgy éreztem már egy ideje, hogy viszonylag
rendeződött a viszonyunk, még ha nem is sűrűn találkoztunk, és tegnap sem
voltál velem szemét vagy bunkó, de… Nem tudom, egyszerűen nem tudok rajtad
kiigazodni – felelte nekem keserűen.
- Ne bonyolítsd túl a dolgokat Elena – feleltem neki nagyot
sóhajtva, majd visszafordultam a tűzhely felé. – Nincs veled semmi bajom. És
nincs is miért haragudnom rád. Vagy igen? – kérdeztem tőle kíváncsian és
rápillantottam.
- Nem, dehogy – felelte nekem fejcsóválva és közben
látványosan fellélegzett. – Ezek szerint valami más nyomaszt téged. Tudok neked
segíteni valamiben?
- Nem Elena – válaszoltam neki halkan, de nem néztem rá.
- Tudod holnap elutazunk a többiekkel, egyfajta
előkarácsonyi, meghitt nyaralásra, és gondoltam, hogy esetleg ti ketten
Alice-szel is velünk jöhetnétek – ajánlotta nekem kedvesen, én pedig
elmosolyodtam, mert tényleg elérte Bonnie azt, amit akart. Szerencsére Elena
nem láthatta a mosolyom, így volt időm eltüntetni az arcomról azelőtt, hogy
ránéztem volna.
- A többiekkel? Mi ez, valami megarandi? – kérdeztem tőle
szemforgatva, hozva ezzel a szokásos Damon-stílust.
- Igen, valami olyasmi – mondta Elena mosolyogva. – Bonnie
ötlete volt, és végül hármas utazás lett belőle. Tyler anyukájának van egy szép
háza fent a hegyekben, és most pár napra megkaptuk tőle. Caroline, Tyler,
Bonnie, Jer, Stefan… Nagyon örülnék neki, ha ti is csatlakoznátok.
- Szerintem a többiek ennek nem annyira örülnének – feleltem
neki elhúzva a számat, és közben beletettem a serpenyőbe a sonkát is pirulni.
- Lehet, hogy egy kis idő kell még nekik, hogy elfogadjanak
téged, Alice-t viszont már mind meg is kedvelték. Még Car is, aki eleinte
fenntartásokkal fogadta őt – folytatta tovább a kortes beszédet Elena, mire én
feszülten megfordultam és ránéztem.
- Nézd Elena, nincs szükségem arra, hogy lépten-nyomon
megvédj bárki előtt is. Okkal vannak a barátaidnak fenntartásai az irányomba,
és amíg én nem akarok ezen változtatni, addig ez így is fog maradni. Én jól
érzem így magam, és nem kérek a babusgatásodból vagy a védelmedből. Ne törődj
velem ennyire Elena, mert ez sok! Én lezártam azt a fajta háromszöget, amiben a
te jóvoltodból benne rekedtünk, de te se akard ezt mindenáron életben tartani!
– feleltem neki megrovóan és áldottam az eget, hogy nem voltam túl hangos, mert
nem szerettem volna, ha bárki is csatlakozna a társaságunkhoz. Ezt az ügyet
nekem kellett egyedül lezárnom Elena-val.
- Én nem azért ajánlottam nektek ezt Damon… Sajnálom, nem
akartalak megbántani – felelte nekem kedvesen, mire én csak az égbe emeltem a
tekintetem.
- Semmi baj – feleltem neki megenyhülve, majd újra a tűzhely
felé fordultunk. – Amúgy is más terveink vannak holnapra Alice-szel – tettem
hozzá egy gombóccal a torkomban, mert ismét témánál voltunk. A holnapi napnál…
- Értem… Nos, akkor nektek jó szórakozást kívánok! Este
viszont találkozunk. Ha Alice-szel ma már nem futnék össze, megmondanád neki,
hogy öt órára jönnek ide a lányok, és indul az esti készülődés? – kérdezte
tőlem kedvesen és kivirulva.
- Éljen – feleltem szarkasztikusan, majd az égbe emeltem a
tekintetem. – Négy királykisasszonytól fog nyüzsögni este a ház.
- Ne aggódj, Damon. Ígérem, hogy Alice lesz a legszebb
közülünk – felelte nekem kacsintva Elena, majd falkapta a két tányért, amire a
szendvicseket elkészítette, majd mosolyogva magamra hagyott a konyhába.
Lassan én is elkészítettem a rántottát, így pár perccel
később már én is az emeletre tartottam a szobámba. Alice még békésen aludt, de
úgy gondoltam, hogy ideje neki is felkelnie, mert igencsak benne jártunk már a
délelőttben, és egyre közelebb volt a délután 5 óra, amikorra át kell majd
adnom őt Elena-éknak.
Letettem mellé a gőzölgő rántottát, majd a felszálló forró
gőzt elkezdtem felé legyezni. Nem tévedtem, hamarosan mosolyogva mocorogni
kezdett.
- Hm, valaki tényleg egy isteni szakács – szólalt meg
vigyorogva, majd kinyitotta azokat a gyönyörű szemeit, amik csillogva néztek
rám. Eszembe jutottak Stefan tegnap esti szavai ezzel kapcsolatban… Mi van, ha
ő és Bonnie is jól látják a dolgokat és Alice… Alice is… Nem, az nem lehet… Én
nem az a fajta ember vagyok, akit bárki is viszont képes szeretni. De ha mégis
így lenne, akkor miért titkolná ezt előlem Alice? Őrültség az egész… Egyszerűen
csak jól érzi magát velem, és az utolsó napokat könnyebb elviselnie velem, mert
én próbálok gondoskodni arról, hogy maradéktalanul boldog legyen mellettem.
- Ez csak egy egyszerű rántotta. A főzési tudományommal még
nem volt szerencséd megismerkedni – feleltem végül neki mosolyogva, ami végül
egy boldog vigyor lett az arcomon, mert ő közelebb hajolt hozzám és egy lágy
csókkal köszöntött.
- Nem gondoltam volna, hogy tudsz főzni. Sose brillíroztál
előttem – felelte nekem mosolyogva, majd felült az ágyon és nekikezdett a
reggelinek.
- Mert általában más fajta szolgáltatásaimra tartottál
igényt – feleltem neki halkan, és elmosolyodtam, amikor az égbe emelte a tekintetét.
– Mellesleg te sem mutattál semmit az állítólagos remek főzési tudományodból –
tettem hozzá piszkálódva.
- Talán azért, mert nekem is hasonló egyéb elfoglaltságaim
akadtak melletted – felelte nekem egyszerűen, majd elmosolyodott.
- Ebben van valami – válaszoltam neki nevetve, és élveztem a
látványt, ami a szemem elé tárult. Ő egy nagyot nyelt, mert minden bizonnyal
újra láthatta a szememben felcsillanni a mohó vágyat iránta. Elmosolyodtam,
majd végül újra megszólaltam. – Elena üzeni, hogy délután ötre ide jön a
kínzóosztag, hogy fésűkkel, rúzzsal és hajcsatokkal ellássák a bajodat.
Alice hangosan elnevette magát, majd folytatta az evést.
- Értem, akkor addig van időnk és a tiéd vagyok. Mi a terved
mára? – kérdezte tőlem kíváncsian, miután lenyelte a falatot, ami a szájában
volt.
- Csak nem képzeled, hogy elárulom? – kérdeztem tőle
megjátszott sértettséggel, mire ő ismét egy jóízűt nevetett.
- Legyen – felelte nekem megadóan. – Úgysem szoktam megbánni
azt, ha rád bízom magamat.
- Ha nem tudnám, hogy meg tudod magadat védeni, akkor azt
mondanám, hogy sose tedd ezt – feleltem neki nagyot sóhajtva, mire ő
megcsóválta a fejét.
- De szerencsére meg tudom magam védeni, így az ilyen beszéd
felesleges Damon – felelte nekem kedvesen, és közben az étel is lassan
elfogyott a tányérjáról. Én elvettem tőle azt, majd letettem az éjjeli
szekrényre. Ő ezután a kezemért nyúlt, és megfogta azt. Kedvesen végigsimított
rajta, majd váratlanul az ölembe mászott és megcsókolt.
Imádtam az effajta kezdeményezéseit és nagyon élveztem is.
Szerettem vele csókolózni, szerettem ilyenkor összeölelkezni vele és az utóbbi
időkben egyre több ilyenre volt példa, pláne úgy, hogy nagy részük nem torkolt
valami észveszejtő hancúrozásba. De nem is volt ezzel semmi baj szerintem, sőt.
Nem csak szerettem ezeket, hanem a célom is volt elérni azt, hogy egyre több és
több alkalommal legyenek ilyen kedves és meghitt összebújásaink, amik talán egy
kicsit segíthettek nekem abban, hogy meghódítsam Alice szívét. Hogy ha holnap
megmentem, akkor velem maradjon… Lehet, hogy ez csak egy hiú ábránd volt, de
sosem voltam az a feladós fajta. Katherine-t sem adtam fel egészen addig, míg
az egész idióta sóvárgásom utána le nem zárult azzal, hogy megtudtam azt, hogy
ő sosem volt a kriptában, sosem szorult a segítségemre és sosem keresett meg.
Elena-t is elengedtem azután, hogy végleges döntést hozott. Azok után nem
láttam már értelmét tovább kínozni magamat egy értelmetlen szerelemmel. De
Alice… Ő itt volt… Ő még mindig itt volt, még mindig velem akart lenni, és még
mindig akart engem… Ezek viszont rengeteg reménnyel ültették tele a sóvárgó
szívemet, és ezért képtelen lettem volna feladni. Amíg hatni tudok rá, amíg
visszatalál újra és újra hozzám, amíg él és élni fog… Még ha el is bukok, akkor
is várni fogok rá, bármennyi évet!
Lágyan és összeölelkezve csókolóztunk az ágyon, ám még mielőtt
továbbléphettünk volna, én mosolyogva elváltam az ajkaitól és végigsimítottam
az arcán. Ő erre jólesően lehunyta a szemét, a kezembe fektette az arcát, én
pedig egy apró csókot adtam a két orcájára.
- Ideje felöltöznöd álomszuszék, különben elkésünk – mondtam
neki kedvesen, mire ő kinyitotta a szemét és mosolyogva rám nézett.
- Rendben – felelte nekem beleegyezően, majd együtt
kikeltünk az ágyból. Én levittem a tányérját és a poharat a konyhába, majd
miután betettem őket a mosogatógépbe, visszamentem Alice-hez a szobába, aki
addigra már el is készült.
- Ezt nevezem! – feleltem elismerően, mire ő csak vigyorogva
körbeforgott előttem a szoba közepén. – Nem sok nő készül el ilyen gyorsan.
- Nem szeretem cicomázásra pazarolni az időt, amikor annál
vannak sokkal értékesebb elfoglaltságok is, amiket ráadásul élvezni is tudok –
felelte nekem vigyorogva, majd kíváncsian felhúzta a szemöldökét.
- Akkor induljunk – feleltem neki mosolyogva, majd a kezéért
nyúltam, amibe ő engedelmesen belekulcsolta az övét. Jókedvűen sétáltunk le az
emeletről, majd az előszobában felsegítettem rá a kabátját és a kis cuki
rózsaszín sapkáját és a sálat. Szerencsére a tegnapi hógolyózásnak már a nyoma
sem látszott rajtuk. Megszáradtak, és egyik sem volt piszkos.
- Már megint? – kérdezte tőlem elhúzott szájjal, de tűrte,
hogy megigazítsam a tincseit a sapkája alatt.
- Esküszöm, hogy addig nem nyugszok, míg egyszer nem
láthatlak egy rózsaszín estélyiben – feleltem neki nevetve, mire ő az égbe
emelte a tekintetét. – Mi bajod ezzel a színnel? Általában imádni szoktátok.
- De nem én. És arra a rózsaszín estélyire várhatsz Damon,
mert 1000 év múlva sem venném fel – felelte nekem duzzogva, de tudtam jól, hogy
csak megjátssza ezt.
- Én tudok addig várni. Rád – feleltem neki közelebb hajolva
hozzá, és az utolsó szót halkan a fülébe súgtam. – Hidd el, megérné – tettem
hozzá halkan, majd elhajoltam tőle, és elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy
elpirult.
Ismét megfogtam a kezét, majd még mielőtt bármit is
felelhetett volna, kiléptem vele a villából és egyenesen a kocsim felé vezettem
őt. Végül nem tette ezt szóvá, hanem engedelmesen beszállt az autóba, és meg
sem szólalt addig, míg el nem hagytuk a Mystic Falls táblát a város határán.
- Hová megyünk Damon? – kérdezte tőlem aggódva, de én csak
sejtelmesen megráztam a fejem.
- Türelem. Hamarosan meglátod – feleltem neki halkan és
mosolyogva. Ő nem szólt többet, inkább csendben figyelte a mellettünk elsuhanó
havas tájat, és nem tudtam nem észrevenni, hogy mennyire boldog most is.
Tényleg nagyon sokat jelentett számára az anyatermészet, és tegnap ki is
fejtette nekem azt, hogy miért. Nagyon sajnáltam, hogy nem ismerhettem meg őt
előbb és nem lehettem vele korábban is, hogy megvédjem attól a sok
szörnyűségtől, amit az életei során el kellett viselnie. De sajnos nem így
történt… Nekem most kellett megismernem őt, most kellett beleszeretnem, most
kellett boldoggá tennem, és most kellett megmentenem őt. Most vagy soha!
Az kilométerek gyorsan repültek alattunk, így másfél órával
később el is értük az úti célunkat. Alice hitetlenül pillantott rám, ám a szája
fülig ért a vigyortól és a boldogságtól. Pillanatok alatt kipattant a kocsiból,
én pedig mosolyogva csatlakoztam hozzá.
- Mehetünk? – kérdeztem tőle kedvesen, majd felé nyújtottam
a karomat.
- Igen – felelte nekem mosolyogva, majd belém karolt és
együtt elindultunk, hogy ezt az utolsó napot méltóképpen emlékezetessé tegyük.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése