Sziasztok!
A tüzes részeknek nincs vége, íme egy újabb. :) Emellett viszont egy szomorú hírt is meg kell osztanom veletek. Mától, családi okok miatt, kiszámíthatatlan ideig nem leszek net-, és blogközelben. Automatikusan beállítottam a részeket és pénteken, valamint jövőhét kedden is jönni fognak a frissek, de reagálni, írni rájuk, fogalmam sincs, hogy mikor tudok majd... :( Tudjátok, amit tudok, jövök és válaszolok mindenkinek.:)
Morwen
***************************
Elena aggódva fogadott lent, és bűnbánóan nézett rám.
- Összevesztetek? – kérdezte tőlem halkan, én pedig nem
értettem, hogy mégis mire céloz ezzel. Vámpírhallás, hát persze! Valószínűleg
mindent halott, pedig az előbb elég halkan beszéltünk Damon-nal az emeleten.
- Nem Elena – feleltem neki értetlenül. – Miből gondolod
ezt? – kérdeztem tőle kíváncsian.
- Mert az előbb Damon dühösen viharzott el innen, és azt mondta,
hogy majd a Grill-ben találkozunk. Azt hittem, hogy együtt mentek majd –
felelte nekem aggódva.
- Nem, igazából erről nem beszéltünk – feleltem egy
gombóccal a torkomban, majd igyekeztem egy őszinte mosolyt varázsolni az
arcomra. – Készülődhetünk? – kérdeztem tőle mosolyogva, mire ő bólintott.
- Menjünk akkor fel – felelte halkan, majd követve őt
felmentünk Stefan szobájába és nekiláttunk az utolsó simításoknak.
Egy órával később már meg is érkeztünk Elena-val a Grill-be.
A bár tömött és igen zsúfolt volt, mert valóban sokakat idevonzott a ma esti
fellépés. Amint beléptünk, a tekintetemmel azonnal Damon-t kezdtem keresni,
akit hamar meg is találtam a bárpultnál. Elena-val elváltunk egymástól, és ő
Stefan keresésére indult. Én is nagy levegőt vettem, majd odasétáltam
Damon-hoz. Ő rám sem nézett, így intettem Matt-nek két italért.
- Senki nem kérte, hogy rendelj nekem! – felelte csípősen
Damon, majd visszatolta elém a második poharat és rendelt magának egy másikat.
- Mi a franc ütött beléd? – kérdeztem tőle döbbenten, mert
nem tudtam hirtelen hova tenni a viselkedését, ami kezdett egyre jobban
dühíteni. Ő csak megrándította a vállát, majd megitta az italt, amit Matt
hozott neki. Ó már értem! Szerintem amióta itt van, azóta iszik és alaposan
felöntött a garatra.
- Mit érdekel az téged? – kérdezte tőlem mérgesen, majd
hátat fordított nekem és elsétált a pulttól. Alighogy eltávolodott tőlem, máris
valami kislányt az ujja köré csavart és pillanatokkal később már együtt
táncoltak a táncparketten. Nagyot nyeltem és igyekeztem nem tudomást venni
róluk, hisz tulajdonképpen ki is ő nekem? Senki… Csak a szeretőm… Semmi több…
A leányzónak úgy tűnt, hogy nincs ellenére, hogy egy dögös
pasi leszólította, és szerintem fél perc múlva már képes lett volna széttenni
neki a lábait. Igazi kis tizenéves ribanc volt, akit meg tudtam volna fojtani!
Dühösen elfordítottam róluk a tekintetem, majd kértem még két italt Matt-től.
Amint megkaptam őket, azonnal meg is ittam mindkettőt, majd felpattantam a
székről és egyenesen Damon meg a kislány felé sétáltam. Amikor közelebb értem
hozzájuk, akkor vettem észre, hogy fizikailag nem lehet sokkal fiatalabb nálam,
de biztos voltam abban, hogy a fél város már végigment rajta.
- Mi lenne, ha más szabad pasikra vetnéd ki a hálódat? –
szólaltam meg karba tett kézzel a lány előtt, mire ő értetlenül nézett rám.
- Ő kért fel – felelte nekem pimaszul, mire én mérgesen felé
léptem.
- Nem érdekel! Most pedig tűnés – mondtam neki mérgesen,
mire ő csak megrándította a vállát, és továbbállt.
- Csak nem féltékeny valaki? – kérdezte tőlem mogorván
Damon, majd közelebb lépett hozzám, és a fenekemnél fogva magához rántott és
elkezdett velem táncolni.
Dühösen néztem rá és megforgattam a szemeimet.
- Nincs miért annak lennem! Mellesleg egy ilyen kis fruska a
nyomomba sem érhet – feleltem neki sértetten, mire ő elégedetten és kissé kihívóan
elmosolyodott.
- Ezt nem vonom kétségbe – mondta vágytól izzó hangon, és
ezzel pillanatok alatt engem is felcsigázott. A keze még mindig a fenekemen
volt, a másikat a csupasz combomra tette és úgy ringtunk tovább a zenére. A
férfiassága kőkeményen fúródott a hasamba, és ez egy jóleső sóhajt csalt elő a
torkomból. Ő ördögien elmosolyodott, majd hirtelen lecsapott az ajkamra és
vadul csókolózni kezdtünk. Nem tudom, hogy a ruha mikor csúszott fel a
fenekemről… Amikor a mosdóba értünk? Vagy már a táncparketten? Fogalmam sincs,
mert teljesen kikapcsolt minden érzékem akkor, amikor Damon a bűvkörébe vont.
Amint beléptünk a mosdóba, ő szorosan az ajtónak préselt és
a jobb lábam a csípőjére emelte.
- Öhm, ez a női mosdó – szólalt meg hirtelen mögöttünk egy
fiatal lány, mire Damon dühösen elvált az ajkaimtól, és szembefordult a
lánnyal. Egy pillanat alatt elkapta a nyakát, majd a szemébe nézett.
- Nem láttál semmit, most pedig tűnés! – mondta neki, és ha
jól sejtettem, meg is igézte őt. Én engedelmesen félreálltam az ajtótól, majd
amint kisétált rajta a kissé zavaros tekintetű lány, Damon becsukta azt és fél
pillanattal később már ugyanúgy préselt az ajtónak, mint korábban.
Vadul csókolta végig a nyakam és az ajkam, és közben a
ruhámat teljesen felcsúsztatta a derekamra. Óvatosan félretolta a tangámat és
az egyik ujjával belém hatolt. Jólesően nyögtem bele a csókba, és amikor még
egy ujját belém vezette, azt hittem, hogy azonnal összeesek a mámorító
érzéstől, amit ezzel kiváltott belőlem. Eközben szorosan hozzám préselte magát,
és már most alig vártam, hogy a férfiassága ne a nadrágját, hanem engem
feszítsen szét. Itt és most! Ebben a bárban. Ebben a bárban?
- Damon – nyögtem bele halkan a csókba, és igyekeztem
összeszedni a gondolataimat. – A bár tele van vámpírokkal és…
- Nem érdekel! – felelte nekem vágytól izzva és a csókjával
ismét elhallgatatott, majd váratlanul még egy ujját belém csúsztatta. A vágytól
remegve kaptam utána, és azt hittem, hogy menten összeesek a gyönyörtől. Ám
Damon pár perccel később megadta magát, mert már ő sem bírta tovább. Kihúzódott
belőlem, majd kigombolta a nadrágját és az alsóját. Újra hozzám préselte magát,
és amint az egyik lábam a csípőjére került, máris felnyársalt. Nem tudtam
irányítani a testem és önkéntelenül is hangosan belenyögtem a csókjába. Vad,
érzéki és izgató volt Damon, és végül amikor a másik lábam is a derekán volt…
Egyre hevesebben és szenvedélyesebben nyársalt fel újra és
újra. Alig kaptam levegőt, de eszemben sem volt elszakadni az ajkaitól.
Keményen és követelőzően csókolt, én pedig nem voltam rest minden igényét
kielégítve csókolni őt, és élvezni az őrült hajszát, amibe sodort minket.
Fogalmam sincs, hogy miként volt képes arra, hogy 3 perccel később mindketten
zihálva, kis híján majdnem összeestünk a mosdó kövén. Lassan leemelt a
csípőjéről, és amint érezte, hogy biztos lábakon állok, hátrébb lépett tőlem.
Pillanatok alatt felöltözött, majd mire bármit is szólhattam volna, egyszerűen
faképnél hagyott.
Köpni, nyelni nem tudtam, mert annyira váratlanul ért a
viselkedése. Néha annyira kiszámíthatatlan tudott lenni, hogy még én sem tudtam
előre, hogy mikor mit fog tenni és miért. Gyorsan megpróbáltam magam újra
szalonképes formába hozni, majd amint ellenőriztem magam a tükörben és
megfelelőnek találtam a hajam és a sminkem is, végül kiléptem a mosdóból, hogy
újra elvegyüljek a tömegben.
Damon-t most is a pultnál pillantottam meg, de nem voltam
biztos abban, hogy utána kellene-e mennem. Talán egy kis magányra van szüksége
most, hogy lenyugodjon, bár fogalmam sincs, hogy min húzta fel hirtelen ennyire
magát.
Megpillantottam Elena-t és Caroline-t az egyik asztalnál,
ezért inkább odasétáltam hozzájuk. Elena elkenődve ült a székén, és ebből
tudtam jól, hogy nem jött össze a dolog Stefan-nal.
- Jól vagy? – kérdeztem tőle kedvesen, miután leültem
melléjük. Ő szaporán bólogatni kezdett, ám ennek ellenére sem tudta
megakadályozni, hogy kicsorduljanak a könnyei.
- Caroline megpróbálta elrángatni Stefan-t, de ő mégsem jött
el. Egyszerűen nem tudom, hogy mit csináljak, hogy újra minden a régi legyen –
mondta nekem szipogva, mire Caroline egy zsepit nyújtott felé.
- Biztosan szüksége van most egy kis távollétre, hogy
megeméssze a dolgokat – feleltem neki kedvesen, mire ő bólintott, majd rám
nézett.
- Biztosan. És ti? Úgy látom, hogy neked se jött össze ez az
este – mondta nekem együtt érzően.
- Hát nem – feleltem nagyot sóhajtva, majd az említett
jómadaram felé néztem, aki ismét kitartóan öntötte le magába a kedvenc kis
whiskey-jeit.
- Damon nehezen nyílik meg bárki előtt is. Csak időre van
szüksége – felelte nekem Elena együtt érzően, majd megszorította a kezem.
- Idő… - szólaltam meg reszelős hangon, majd ismét Damon
felé néztem, aki ezúttal engem figyelt. – Nincs több időnk – tettem hozzá összeszorult
torokkal, és közben könnybe lábadtak a szemeim. Elkaptam a tekintetem arról a
fájdalmasan rám néző arcról, aki immár visszavonhatatlanul a szívembe égette
magát. A férfi, akit szerettem, és akitől hamarosan el kell válnom.
- Ne haragudjatok – szólaltam meg hirtelen, majd
felpattantam a székről, és amennyire csak a tömeg engedte, kiviharzottam a
bárból. Hangosan ziháltam, és meg kellett támaszkodnom a térdemen, hogy össze
ne essek. Az egész testem remegett, és a könnyeim megállíthatatlanul gördültek
végig az arcomon. Görcsösen kaptam a szívemhez, és próbáltam arra koncentrálni,
hogy nyugodjon meg, és ne akarjon fájdalmában kiszakadni a testemből. De ő nem
hallgatott rám. Csak hasogatott, szenvedett és zokogott. Zokogott az iránt a
férfi iránt, akit szeretett… Akit hamarosan el fognak tőle szakítani… Akit
többet nem érinthetek, nem csókolhatok… Akit ezután csak tehetetlenül nézhetek
a túlvilágról és soha többé nem szólhatok majd hozzá…
Hirtelen megéreztem két erős kezet a derekamon, és lassan
végül én is felegyenesedtem. Könnyes szemmel néztem bele Damon aggódó és
feszült tekintetébe, majd váratlanul a nyakába borultam és átöletem őt. Ő
engedelmesen magához ölelt és gyengéden elkezdte simogatni a hátam.
- Ne hagyj el, kérlek! – suttogtam sírva a nyakába, mire ő
óvatosan lefejtette a karomat a nyakáról és rám nézett. Ezernyi érzelmet véltem
felfedezni az arcán, de nem tudtam eldönteni, hogy melyik a legdominánsabb.
Aggódás? Féltés? Értetlenség? – Maradj velem… Az utolsó percig – suttogtam neki
zokogva, mire ő óvatosan az arcomhoz ért és letörölte a könnyeimet.
- Így lesz – mondta nekem reszelős hangon, majd közelebb
húzott magához, egy csókot adott a homlokomra és átölelt. – Együtt csináljuk
ezt végig – felelte nekem halkan, mire én összeszedve minden erőmet, ismét
ránéztem.
- Kérlek, Damon, ne szeress belém! Kérlek, ne! – feleltem
neki könyörgően, ő pedig csak némán, hitetlenül nézett rám.
- Nem fogok, nem kell féltened – mondta végül halkan, majd
újra átölelt. – De te se tedd, rendben?
- Rendben – feleltem neki szipogva, de ekkor már tudtam jól,
hogy én ezzel réges-régen elkéstem. Teljes szívemből szerettem Damon-t, és
akármit tettünk is volna, én már beleszerettem. Beleszerettem, de hogy mikor,
arra még én sem tudtam a választ. Egy reményem volt csak: az, ha anélkül képes
mellettem maradni, hogy ő is így járna, mert nem akarom, hogy szenvedjen, vagy
hogy miattam baja essen. Azt sosem hagynám. Ha pedig Klaus bántaná őt, akkor
azzal csak egy dolgot érne el: minden erőmmel azon lennék, hogy túléljem, és
miután megkapom az erőmet, leszámolok Klaus-szal. De nem, erre az opcióra még
csak gondolni sem akartam. Én meghalok két héten belül, Damon pedig továbblép
majd, és boldogan éli tovább az életét.
- Menjünk haza – szólalt meg váratlanul Damon, mire én
kiváltam az öleléséből és értetlenül ránéztem. – Szeretném, ha a Salvatore
villára úgy tekintenél erre a kis időre, mint az otthonodra. Rám pedig, mint a
barátodra – tette hozzá halkan, én pedig azt hiszem, hogy sokkot kaptam a kedves
és nyílt szavai miatt. Otthon? Nekem? És a barátom? Azt akarja, hogy a
barátnője legyek?
Lassan, mint egy holdkóros, úgy bólintottam, ő pedig
jólesően felsóhajtott. Belekulcsolta a kezét az enyémbe, majd együtt
elindultunk a parkoló felé. Nem akartam szóvá tenni neki, hogy elég sokat
ivott, mert ismertem már annyira, hogy tudtam jól, ez nem probléma a számára,
és nem lesz semmi gond. És ha lenne is? Legalább előbb halok meg, neki pedig úgysem
lesz komolyabb baja. Elmosolyodtam, majd megráztam a fejem a képtelen
gondolatra.
Nem is történt semmi baj az úton, és amint hazaértünk, némán sétáltunk fel Damon
szobájába. Vagy a szobánkba? Nem is tudom, hogy mi a jó szó erre… Damon
egyenesen a fürdőbe ment, majd pár perccel később tért csak vissza egy nadrágban,
felül pedig nem volt rajta semmi. Addigra én is levettem magamról a ruhámat, és
hálóruhám nem lévén, Damon egyik pólóját vettem fel. Ő nem tette ezt szóvá, és
némán feküdt le mellém az ágyra. Oldalra fordult, felkönyökölt, és rám nézett.
A tekintete vizslató és kíváncsi volt, amit perpillanat nem tudtam hová tenni.
Sok minden történt a nap folyamán, de igazából egyikről sem
akartam beszélni. Amit kellett, azt így vagy úgy, de megbeszéltük, és több szót
semmire sem akartam ezután pazarolni. Éreztem, hogy mindketten a penge élén
táncolunk, és nem hagyhatom, hogy Damon-t is magammal rántsam. Észnél kell
lennie neki is, és tényleg nem szabad az utolsó határt átlépnie.
Végül ő sem mondott semmit, csak átölelte a derekam és
szorosan magához húzott. Csak pár centiméterre volt az ajka az enyémtől, ami
máris megrészegített. Az izzás megint itt volt köztünk, és megint a hatalmába
kerített, és ha jól láttam, akkor nem csak engem. Damon megeresztett egy
féloldalas mosolyt, majd legnagyobb örömömre és megkönnyebbülésemre ismét
összeforrtak az ajkaink.
Fél órával később mindketten kielégülten dőltünk el újra az
ágyon.
- Nem lehet veled betelni – mondta Damon vigyorogva, amire
belőlem is kitört a nevetés.
- Te neked sem lehet okod a panaszra – feleltem neki
jókedvűen, majd magunkra húztam a takarót és hozzábújtam. Ő automatikusan
átölelt, én pedig elmosolyodtam ezen. – Mennyi is a napi átlag? – kérdeztem
végül tőle, majd ránéztem.
Ő elgondolkozva felhúzta a szemöldökét, majd megrándította a
vállát.
- Nem tudom, nem szoktam számolni. Nem az a lényeg – felelte
nekem, majd rám nézett.
- Szerintem se, de valahogy olyan érzésem van, hogy nap mint
nap átlagon felül teljesítünk – feleltem neki kuncogva, amin ő is
elmosolyodott.
- Baj? – kérdezte tőlem incselkedve. – Túl sok, vagy túl
kevés?
- Sosem tudok veled betelni, maradjunk annyiban, oké? –
feleltem neki, mire ő morcosan felhúzta a szemöldökét.
- Nem-e? – kérdezte tőlem, és tudtam, hogy ezt a magas
labdát most bizony le fogja csapni. – Szóval Alice Mikaleson-nak, vagy
Petrova-nak, vagy ahogy neked jobban tetszik, nem elég az amit kap?
- Ezt nem mondtam – feleltem neki kuncogva, mire a tekintete
vadul megcsillant.
- És nem tudsz velem betelni? – kérdezte tőlem felvéve a
kesztyűt és beszállt a játékba, jobban mondva nem a játékba, hanem… Pillanatok
alatt fölém gördült, majd mire szólhattam volna, máris tövig belém hatolt –
Szerintem nagyon is be tudsz velem telni, sőt! – tette hozzá kéjesen, majd
olyan mélyen mozdult bennem újra és újra, hogy azt hittem menten elélvezek.
- Lehet, hogy egy kicsit túloztam – feleltem neki levegő
után kapkodva és incselkedve.
- Kicsit? – kérdezte tőlem felvont szemöldökkel és még
mélyebbre próbált hatolni bennem. – Az enyhe kifejezés Alice – tette hozzá
kéjesen.
- Ne csinálj úgy, mintha nem élveznéd azt, amikor az egódat
piszkálom, mert te pedig ilyenkor mindig kényszeres vágyat érzel arra, hogy
bizonyíts – feleltem neki zihálva, mire a „büntetésem” még néhány mély lökés
volt.
- Egy szóval sem mondtam, hogy nem élvezem. Hisz tudod, sőt,
érezheted, hogy mennyire élvezem! – tette hozzá elfúlva és tovább fokozta a
tempót. – Ugye tudod, hogy ma addig nem szabadulsz, míg szó szerint össze nem
esel a fáradtságtól?
- Sejtettem, hogy ez lesz az édes büntetésem – feleltem neki
vigyorogva és ezzel elértem azt, hogy végleg és visszavonhatatlanul
felpiszkáltam az egóját.
Nos, nagyon is jól tippeltem, ugyanis fél perccel később már
az ágyon voltam négykézláb, ő pedig hátulról nyársalt fel újra és újra. Hogy
hányszor élveztem el a karjaiban? És hányszor csuklottam össze kis híján a fáradtságtól?
Vagy hogy mennyi ideig ostromolt Damon? Őszintén szólva, fogalmam sincs. Az
időérzékem szabadságra ment, és képtelen voltam egyebet tenni, mint tűrni az
édes ostromot, amit a testem ellen indított Damon. Totálisan kikészültem, és
amikor az ég tudja hányadik alkalom után a falhoz préselve velem együtt
elélvezett… Egyszerűen teljesen kimerülve zuhantam a földre. Vagyis zuhantam
volna, ha Damon nem tart erősen és vissza nem fektet az ágyba. Egy tagomat sem
bírtam megmozdítani és még a takarót sem voltam képes megfogni és magamra
húzni. Damon tette ezt meg helyettem és halkan kuncogott, amikor végignézhetett
rajtam.
- Mi az? – kérdeztem tőle erőtlenül mosolyogva, de képtelen
voltam kinyitni a szemem és ránézni arra az önelégült arcra, amivel engem
nézhetett.
- Hét – felelte nekem kuncogva, mire én értetlenül
felemeltem a fejem, de még most sem tudtam kinyitni a szemem.
- Mi hét? A napi teljesítmény? – kérdeztem tőle fáradtan.
- Nem, a mostani eredményed. Hétszer élveztél el, csak az előbbi
menetben – felelte jókedvűen.
- Úristen! – szólaltam meg hitetlenül, majd
visszahanyatlottam az ágyra. – Akkor ezért érzem úgy, mintha egy vonat
száguldott volna végig rajtam.
- Nos, az nem vonat volt, és nem volt ellene kifogásod –
mondta halkan, és biztos voltam abban, hogy egy 1000 wattos vigyor ül az arcán.
- Egy teljesítménykényszeres vámpír. Éljen – feleltem
szarkasztikusan.
- Amit tulajdonképpen maradéktalanul ki is élvezel mindig –
mondta halkan, mire én már csak hümmögni tudtam, mert kezdtem elveszteni a
kapcsolatom az éber világgal. – Aranyos vagy így kócosan, alaposan kielégítve
és szex után kiterülve – felelte nekem nevetve, és közben kisimította a kósza
tincseket az arcomból.
- Te sem panaszkodhatsz, mert szex után is mindig dögös
vagy. Bár most ólomból vannak a szemhéjaim, és nem tudom kinyitni őket, hogy
megbizonyosodjak arról, hogy most is így van-e, mert tudod nagyon elfáradtam és
nem érzem semmimet sem, és azt sem tudom, hogy ébren vagyok-e még, vagy álmodok
– mondtam magam elé a gondolataimat, bár már azt sem tudtam, hogy mit is
akartam konkrétan mondani, vagy hogy azt sikerült-e mondanom, amit akartam, és
a legjobb: kinek is címeztem a szavaimat?
- Aludj csak – hallottam meg valahol mellőlem Damon kuncogó
hangját, és ezzel az édes hanggal a fejemben azt hiszem, hogy végleg álomba is merültem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése