Damon's Fanfiction - 18. fejezet: Az elbukott terv

Sziasztok!

Többen azt mondtátok, hogy Damon nem adja fel. Nos, lássuk, hogy mit forgat a fejében és mik történnek azután a meghitt éjszaka után.:)

Morwen

 ************************

Reggel eléggé feszülten és kialvatlanul ébredtem. Nem tudtam, hogy mégis miért érzem így magam, de aztán lassan előtódultak a fejemből az éjszaka zavaros és mindent felforgató emlékei. Tudom jól, hogy mit terveztem Alice kapcsán, de valahogy időközben eszembe jutott egy olyan lehetőség, amivel talán érdemes lenne megpróbálkozni.

Alice még mindig a karomban aludt, és viszonylag békésen szuszogott. Most jól volt, nem kínozták őt a tegnap este rémképei, bár ki tudja… Álmunkban is utolérhetnek minket a saját démonaink. Nem akartam felkelteni őt, ezért óvatosan kiszálltam mellőle az ágyból, és ez szerencsére őt sem riasztotta fel. És lám, amikor pont szükségem lenne rá, akkor szólalt meg valahol az ágy mellett, a földön a telefonja. Hogy miként került oda? Nagyon jó kérdés… De ezen nem gondolkoztam sokat, hanem azonnal a telefonhoz léptem és lenémítottam, hogy ne csengjen tovább. A kijelzőn az „Elijah” név villogott kitartóan. Helyes, pont az az ős, akire most szükségem van. Pillanatok alatt leszáguldottam a földszintre, majd felvettem a telefont.

- Alice! Hála az égnek! Hol vagy? – kérdezte aggódva Elijah, mire én elhúztam a számat.

- Nem talált. Az unokahúgod alszik, a tegnapi nap alaposan kiütötte – feleltem neki halkan, mert nem szerettem volna, ha Alice idő előtt felébred.

- Damon… - sóhajtotta lassan Elijah, és magam előtt láttam, hogy tízig elszámol, hogy lenyugodjon. – Szóval elmondta neked.

- El. Az elejétől a végéig – feleltem neki röviden és közben elhúztam a számat. Döbbent csend a vonal végén, amit nem igazán tudtam hová tenni. – Gondolom sok mindennel próbálkoztatok az elmúlt ezer évben, de nekem ennek ellenére lenne most egy ötletem. Vagy ajánlásom, ahogy neked jobban tetszik.

- Ne keveredj ebbe bele Damon. Alice-nek nem szabadott volna ezt elmondania – felelte feszülten Elijah.

- Szerintem nálad jobban nem sokan ismerik, így tudhatnád jól, hogy mennyire kiborult az éjszaka. Ilyenkor könnyebben megoldódik az ember nyelve. De most nem ez a lényeg.

- Rendben Damon, mondd. Hallgatlak – felelte megenyhülve Elijah.

- Ha jól sejtem, nálad vannak Esther grimoire-jai, igaz? – kérdeztem tőle elgondolkozva.

- Igen, de miért fontos ez? – kérdezte tőlem értetlenül.

- Alice kifejtette, hogy abban találtatok utalásokat az átokra, illetve arra is, hogy ha Klaus hibridként öli meg… Nos, hogy is fogalmazzak? A játék ez esetben véget ér – tettem hozzá és közben nagyot sóhajtottam.

- A lényeget Damon! – szólt közbe feszülten a legtürelmesebb ős, aki kezdte elveszíteni a türelmét. Nocsak, ilyen is előfordulhat?

- Szóval ha jól tudom, akkor Esther és Ayana, aki közreműködött egy kicsit a ti átváltoztatásotokban, jó barátok voltak, igaz? Ám Ayana végül nem igazán támogatta Esther-t, és talán pont ő a kulcs a dolgokhoz, vagyis jobban mondva a leszármazottja.

- Bonnie? – kérdezte tőlem értetlenül Elijah.

- Igen, Bonnie. Ő talán valami olyat is észrevesz Esther könyveiben, amit ti nem. Vagy az is lehet, hogy került hozzá néhány könyv Ayana-tól, és a kettő együtt már vezethet valahova – foglaltam végül össze az ötletem Elijah-nak, mire a vonal másik végén mély csönd lett.

- Nem kellene még több embert belevonni ebbe az ügybe – szólalt meg szigorúan Elijah.

- Te is tudod jól, hogy Bonnie tudja tartani a száját, és igazából már azzal veszélyben van fél Mytic Falls, hogy Alice átlépte pár hete a város határát jelző táblát. Klaus nem kérdez, ő csak annyit lát, hogy jóban van Alice velem és Elena-val, a többieket pedig ilyenkor automatikus a halállistájára pakolja.

- Ebben igazad van – felelte nagyot sóhajtva Elijah. – Rendben, eljuttatom hozzád az anyám könyveit. Alice-nek pedig mondd meg kérlek, hogy egy órán belül érte megyek. Sikerült elintéznem, hogy elutazzunk James temetésére.

- Rendben – válaszoltam kelletlenül neki, majd mindketten bontottuk a vonalat.

Ezután zsebre vágtam a telefont, majd levonultam a pincébe reggeliért. Közben végig a tegnap este váratlan és sokkoló információi jártak a fejemben. Lassan végül kezdtem felfogni, hogy nem álmodtam, és minden amit mondott Alice, az tényleg igaz. Ezért gondoltam úgy, hogy egy próbát megér, ha beavatom Bonnie-t a dolgokba. Persze csak ha titoktartást fogad, mert az tényleg nem hiányzott, hogy Elena vagy Caroline is tudomást szerezzen erről az egészről.

Miután a reggelivel végeztem, úgy gondoltam, hogy ideje felébresztenem a hétalvót is. Halkan visszamentem hozzá a szobámba, majd ledőltem mellé az ágyra. Felkönyököltem és percekig csak néztem, ahogy békésen alszik. Ilyenkor valóban annyi idősnek tűnt, amennyi valóban volt. Mármint a teste persze, mert nézőpont kérdése, hogy valójában hány évesnek gondolja őt az ember. Egy 17 éves, kócos, fáradt kamaszlány, akiről nyugodtan lehetne feltételezni, hogy a tegnap esti parti ütötte ki túlságosan. De nem így volt… 17 évesen gyászolta a 78 éves fiát… Abszurd, mégis tudtam, hogy így van. Egy 17 éves lány, aki a halálra készült, és alig volt már pár hete addig. Klaus-t ismerve, már az csoda volt, hogy elérték nála, hogy addig a napig élhessen, amíg csak lehet: a 18. születésnapja előtti napig. Sejtettem, hogy Elijah harcolta ki ezt az öccsénél, így mindig a lehető legtöbb ideig élhetett Alice, míg nem újra nem indult számára a játék. Fel nem tudtam fogni, hogy miként volt képes mindezzel megbirkózni és ép ésszel végigcsinálni. 1000 évig… Tényleg erős lány, ebben nem tévedtem, de az, hogy feladta és elfogadta, hogy ez az utolsó kör… Talán tényleg talál valamit Bonnie, mert nem tetszene nekem sem a tudat, hogy egy hónap múlva végleg meghal. Már ha meg kell neki egyáltalán halnia. Talán még erre is talál valami megoldást Bonnie.

Lassan kivettem a zsebemből a telefonját és ránéztem. Az idő telt és hamarosan Elijah meg fog érkezni. Így hát letettem a készüléket az ágyra, majd óvatosan Alice vállához értem. Ő ijedten, szinte azonnal felriadt, és pillanatok alatt könnybe lábadtak a szemei.

- Semmi baj, csak én vagyok az – feleltem neki csitítóan, majd letöröltem a könnyeit, ő pedig erre visszahajtotta a fejét a párnára. – Elijah telefonált. Hamarosan itt lesz érted. El tudta intézni, hogy Klaus elengedjen titeket a temetésre.

Alice hitetlenül nézett fel rám, mintha arról szeretett volna meggyőződni, hogy hazudok-e. Újabb könnycseppek gurultak végig az arcán, ami egy keserű mosolyt csalt az arcomra.

- Akkor ideje készülődnöm – szólalt meg végül száraz torokkal, amire én csak bólintottam. Ő felkelt végül az ágyból, majd elővett magának pár ruhát a táskájából és bevonult a fürdőbe. Én visszadőltem az ágyra és nem igazán tudtam, hogy mit csináljak. Letörtnek és ugyanolyan keserűnek éreztem magam, mint Alice. Rám is átragadt a bánata és a reményvesztettsége, amit az élete miatt érzett. Remek… Hamarosan megnyithatjuk a depi-klubot. Ha Stefan is még marja magát a történtek miatt, akkor őt is bevesszük. Éljen!

Egyáltalán nem tetszett ez a helyet, és utáltam ilyen lenni. Végül mérgesen felpattantam az ágyról és levonultam a nappaliba, hogy egy kis whiskey-vel támogassam meg a nap indulását. Amikor a lépcsőn jártam, akkor a saját telefonom rezgett a zsebemben. Egy SMS-t kaptam.

>>A könyvek az autód csomagtartójában vannak. Bonnie kezelje ezt bizalmasan és Alice se szerezzen róla tudomást. E. M.<<

Helyes, ezt én is így gondoltam. Elégedetten elmosolyodtam, majd amint leértem a földszintre, Elijah-val találtam szembe magam. A telefont visszasüllyesztettem a zsebembe, majd bólintottam neki, jelezve ezzel, hogy tudomásul vettem az üzenetét.

- Egy italt? – kérdeztem tőle, miután az asztalhoz léptem.

- Nem kérek – felelte halkan, majd komótosan elkezdett sétálni a nappaliban, jobban mondva a kandalló mellé lépett.

Én nem igazán tudtam, hogy miről cseveghetnék egy karót nyelt őssel, így hát rá se hederítve öntöttem magamnak és hamar le is húztam a pohár tartalmát.

- Alice sosem avatott be senkit a múltjába – szólalt meg elmerengve Elijah, majd vizslató tekintetével rám nézett.

- Jó a meggyőző képességem, hisz tudod – feleltem neki félvállról, majd ismét töltöttem, és leültem a kanapéra az italommal.

- Igen, ezzel tisztában vagyok – felelte halkan Elijah. – Miért nem jött tegnap haza?

- Mert nem engedtem – feleltem neki egyszerűen, mire ő értetlenül nézett rám. Megittam a kezemben tartott pohár tartalmát, majd unottan az égbe emeltem a tekintetem és folytattam. – Azonnal el akart tűnni, persze nem szerette volna, ha elviszem. Viszont láttam már kibukni, akkor amikor megtudta, hogy Klaus megtörte a hibrid átkot, ezért nem hagyhattam, hogy az utcán kóboroljon, mert a végén elütette volna magát. Itt tartottam őt, a végén pedig végre elmondott mindent.

- Érdekes – felelte Elijah elgondolkozva.

- Micsoda? – kérdeztem tőle értetlenül.

- Nem fontos – vágta rá azonnal, majd hirtelen a kedves, törődő, őszinte arcát varázsolta magára és a lépcső felé nézett. Alice sietett le rajta, majd amint leért, Elijah nyakába vetette magát. – Mehetünk kedvesem? – kérdezte tőle halkan, miután elengedték egymást. Alice csak bólintott, mire Elijah hátrébb lépett tőle és elindult az ajtó felé.

Alice egy darabig tétovázott, majd rám nézett. Én kelletlenül felálltam a kanapéról, majd ismét az asztalhoz léptem, hogy töltsek magamnak.

- Damon – szólalt meg Alice, majd közelebb lépett hozzám, jobban mondva mögém került, mert amint megfordultam, ő ott állt előttem. Kíváncsian, zavartan és még mindig kissé nyúzottan nézett fel rám a smaragd szemeivel, amik kissé vörösek voltak a temérdek sírástól. Ám még így is szép és kívánatos nő volt, sőt. Egy kis földre szállt, törött szárnyú és megtépázott angyal. Ő nem felelt semmit, mire én kíváncsian felhúztam a szemöldököm, hogy folytassa azt, amit elkezdett. De nem szólalt meg, csak nézett rám, és vagy elfelejtette, hogy mit akart mondani, vagy ő sem tudta, hogy mit mondjon. És én? Mit feleljek neki? Részvétem és szép temetést? Na, ez nem csak hülyén hangzik, de felesleges is.

Csak teltek a percek, néztük egymást és egyikünk sem tudta, hogy mit mondjunk. Ebben biztos voltam, mert nem csak én némultam meg, hanem ő is. Végül azért, hogy kikerüljünk ebből a nyomasztó állapotból, lassan átkaroltam a derekát és magamhoz húztam. Ő egy pillanatra riadtan nézett rám, de nem tiltakozott. Az ajkamra siklott a tekintete, az enyém pedig az övére. Újra egymás szemébe néztünk, és az övébe nem láttam mást, csak félelmet. Félelem? De mitől? Tőlem? Ugyan már, tudja jól, hogy nem bántanám, meg hát úgyis megvédené magát. Újabb csendes percek teltek el, és még mindig ugyanabban a feszélyező pillanatban ragadtam vele, amiből hamar ki szerettem volna kerülni. Így hát mi lenne a legjobb megoldás? Egy ártatlan búcsúcsók az útra. Amikor megízleltem végül az ajkait, akkor jöttem csak rá, hogy miért haboztam olyan sokáig, hogy megcsókoljam őt. Mert ez a csók most más volt… Más, mint amit megszoktunk és amivel meg tudtunk volna birkózni. Az ajka lágy volt és puha. Becéző, édes és magával ragadó. Csak egy baj volt ezzel: egyáltalán nem olyan érzéseket váltott ki belőlem ez a csók, mint amilyet általában szokott. A puszta vágy ott lüktetett valahol a háttérben, de ennél sokkal erősebb volt a tűz, ami végigjárta a testem. Az ismeretlen, forró és jóleső tűz.

Talán túl hirtelen szakadtam el Alice ajkaitól, és amikor ránéztem, akkor tudatosult bennem, hogy ő is legalább annyira zavartan néz rám, mint én rá. Ő is érezhette, hogy most valami más volt, és ez nem csak engem ijesztett meg.

- Jó utazást – szólaltam meg végül halkan, majd elengedtem a derekát, ő pedig hátrébb lépett tőlem. Csak bólintott a szavaimra, majd hátat fordított nekem és sietősen elhagyta a villát, hogy aztán Elijah-val útnak induljanak.

Talán még percekig döbbenten néztem utána, míg végül lassan magamhoz nem tértem. Ő kikészült, és engem is megérintett a története. Amint visszatér és megnyugszik, akkor minden helyreáll és ott folytatunk mindent, ahol korábban abbahagytunk. Igen, minden bizonnyal így lesz majd.

Most viszont dolgom van. Amíg ő elutazik, én addig tudok beszélni Bonnie-vel, és beavatom a történésekbe. Azonnal előkaptam a mobilom, majd írtam egy üzenetet a boszinak. Nem akartam hívni, mert ha az iskolában épp Elena-val van, akkor ő gyanút foghat, amiért egy kéréssel fordulok Bonnie felé.

>>Át tudnál ma jönni a villába? SOS helyzet van. Senkinek egy szót sem. D.<<

Elküldtem az SMS-t, majd vártam, és hamarosan a válasz is megérkezett.

>>Rendben. Mennyire sürgős? B.<<

>>10-es skálán? Életveszélyes. Most cseverészünk, vagy jössz? D.<<

Vártam az újabb válaszára, de az sehogy sem akart megérkezni. Remek, még rá sem lehet számítani! Mérgesen töltöttem magamnak még egy italt, majd kimentem a kocsimhoz, hogy megnézzem az Elijah által itt hagyott szeretetcsomagot. Volt pár könyv a csomagtartóban és egyiket sem neveztem volna fiatalnak. Hát igen, nagy boszorka volt az ősbanya, és volt néhány könyve. Hirtelen autóhangot hallottam az útról, majd abba az irányba kaptam a fejem. Nocsak, a kis boszi mégis csak eljött! Helyes.

Amint leparkolt, idegesen kipattant az autóból, majd hozzám sietett.

- Nagyon remélem, hogy okkal lógtam el a suliból. Nem volt könnyű Elena-t és Stefan-t lerázni – felelte nekem feddőn, majd értetlenül az autóm csomagtartójába nézett, ami tele volt grimoire-okkal.

- Helyzet van, és végre újra belemerülhetsz a kis boszis tudományodba – feleltem neki vigyorogva, majd a kezébe adtam néhány könyvet, a többit pedig magamhoz vettem és elindultam be a házba. Ő döbbenten követett, és meg sem álltunk addig, míg fel nem értünk a szobámba.

- Mik ezek Damon? – kérdezte tőlem döbbenten, miután letette az asztalra könyveket. Felvette az egyiket, majd felnyitotta. – Ez a jelkép… Ez Esther-é! Ezek Esther könyvei? – kérdezte tőlem döbbenten.

- Pontosan – feleltem neki egy elismerő mosollyal, majd lehuppantam az egyik fotelba, és ő is követte a példámat.

- Hogy kerültek ezek hozzád? – kérdezte tőlem értetlenül és közben elkezdte olvasgatni a kezében tartott könyvet.

- Elijah-tól kaptam őket – feleltem neki.

- Elijah-tól? De hát… Mégis miért adta volna oda neked ezeket? – kérdezte tőlem döbbenten.

- Azért, mert van egy közös ügyünk, és én úgy gondolom, hogy te segíthetsz nekünk.

- Nem igazán tudok még varázsolni Damon. Mióta Klaus-t visszaküldtem a saját testébe… Az erőm még nem tért teljesen vissza – felelte nekem elkenődve.

- Most nem is erre van szükség. Te Ayana leszármazottja vagy, és talán észreveszel valami olyat a legjobb barátnője könyvében, ami Elijah figyelmét elkerülte – feleltem neki egy sokatmondó pillantással.

- Nem értelek Damon, mi ez az egész? – kérdezte a kis boszi egyre jobban összezavarodva.

- Amit most elmondok neked, azt bizalmasan kell kezelned. Nem csak azért, mert ezek az információk bizalmasak, hanem mert veszélyesek is. Mindenkire, akit szeretsz és ismersz. Elena, Caroline és persze Stefan sem tudhatja meg azt, amit most elmondok neked – mondtam neki szigorúan, mire az ő döbbenete csak fokozódott. – Megértettél? – kérdeztem tőle szigorúan.

- Titoktartás? Rendben Damon, hallgatlak – mondta nekem feszülten, majd előre dőlt a fotelban és kíváncsian várta, hogy belekezdjek a nem mindennapi mesébe.

*

Bonnie feszülten kezdett el fel és alá járkálni a szobámban, és újra meg újra hitetlenül megrázta a fejét.

- Sosem gondoltam volna, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet – mondta maga elé, és talán nem is nekem címezte a szavait. Őt is letaglózta Alice története, és úgy láttam, hogy egy percig sem fog habozni és beleveti majd magát a könyvek áttanulmányozásába.

- Pedig igaz – feleltem nagyot sóhajtva, majd unottan felkaptam az egyik grimoire-t és elkezdtem lapozgatni. – Mit gondolsz? Tudsz ezekkel bármit is kezdeni? Alice azt mondta, hogy Esther könyvei szerint a körforgás megáll, ha Klaus hibriddé változik. Azt viszont nem értem én sem, hogy miért, illetve a két átok miért függne össze…

- Nem tudom Damon, de minden tőlem telhetőt megteszek majd. Alice jó ember, nem érdemli ezt! – felelte feszülten a boszorka, majd visszaült a fotelba és rám nézett. – De te miért akarsz neki segíteni? – kérdezte tőlem értetlenül.

- Te mondtad! Nem érdemli ezt Alice, nem? – kérdeztem tőle, mire ő bólintott.

- Nem szokásod hátsószándék nélkül segíteni valakinek – felelte nekem felhúzott szemöldökkel.

- Elemezni jöttél, vagy olvasni? – vágtam hozzá csípősen, mert nagyon nem szerettem, ha engem kezdett el vegzálni valaki.

- Nem csak a szeretőd, igaz? Törődsz vele – felelte nekem csendesen, majd hitetlenül megrázta a fejét. – Vagy…

- Nincs semmi vagy Bonnie, és nem is törődök vele. Talán. Egy kicsit. De nem ez a lényeg – feleltem neki szigorúan, mire ő csak idegesítően sejtelmesen bólintott.

- Elviszem a könyveket és szólok, ha találok valami érdemlegeset.

Nem feleltem neki semmit, hanem felpattantam a fotelból, majd a könyvek jó részét magamhoz vettem és levittem őket a kocsijába. Ő követett, majd miután minden az autóban volt, rám nézett.

- Alice jó ember, és megérdemeli, hogy boldog legyen. És melletted az, Damon – tette hozzá halkan, elmosolyodott, majd meg sem várva a válaszom faképnél hagyott és beült a kocsiba.

Én dühösen hátat fordítottam neki és visszamentem a házba egy újabb italért. Rohadtul fel tudott dühíteni az ilyen fajta viselkedés, és nem gondoltam volna, hogy Bonnie is ilyen lesz. Mindegy, a lényeg amúgy is az, hogy téved. Egyáltalán nem törődök a kis boszival, és ez az egész…

Mérgesen a falhoz vágtam a kezemben tartott whiskey-s üveget, aminek következtében a lángok egy pillanatra magasabbra csaptak a kandallóban. A francba! Ha nem törődök vele, akkor mégis miért akarom az életét megmenteni? Ha nem törődök vele, akkor miért volt más a mai csókunk? A picsába! A picsába! A picsába!

Következő rész