Damon's Fanfiction - 11. fejezet: A kutatás

Sziasztok!

Újabb fejezet Damon szemszögéből.:) Főhősünket nem hagyják nyugodni Alice szavai, ezért egy kis nyomozásba kezd. De vajon mit fog ezúttal találni? A fejezetből megtudhatjátok. Picit rövidebb lett, mint a szokásos, de a lényeg benne van.

Jó olvasást!

Morwen

*****************************

Másnap reggel nyúzottan és eléggé fáradtan ébredtem az ágyamban. Nem mondanám, hogy kipihentem magam, vagy hogy nyugodtan aludtam volna, mert este még órákig az Alice-szel való vitám és persze az a bizonyos hancúrozás járt a fejemben. Végül mérgesen kipattantam az ágyból, és első dolgom volt a véres ágyneműt elégetni a kandallóban. Még csak gondolni sem szerettem volna többet arra az estére, hiába voltak részei, amik nagyon is emlékezetesek voltak, és amikért egy részem belül folytatásért könyörgött. Soha! Azt a nőt látni sem akarom többet! Nem százas, és nekem egy ilyen ágyasra nincs szükségem, mert folyton csak a baj van vele. Ott volt például Charlotte 1942-ben, New Orleans-ban… Nos, annak a csajnak sem volt ki mind a négy kereke, és örültem, hogy végül sikeresen leráztam. Nem hiányzott nekem, hogy hasonlóan járjak Alice-szel, még ha szerettem volna is eltölteni vele még egy-két estét. Nem voltam biztos abban, hogy megérné a dolog, mert ennek a viszonynak a mellékhatásaira egyáltalán nem vágytam.

De… Mi van, ha mégsem őrült, és nem hazudott? Mégis hogy tudnám ezt kideríteni? „1934. április 10., Wisconsin…” – visszhangzott a fejemben a dátum és a hely, és úgy gondoltam, hogy egy próbát megér, hogy utánajárjak ennek.

Miután kellően szalonképessé varázsoltam magam, úgy döntöttem, hogy egy aprócska nyomozás nem árthat, legfeljebb majd megint a fejéhez vághatom azt, hogy hazudott. Nagyot sóhajtva a telefonomért nyúltam, majd tárcsáztam.

- Hello Damon! Miért keresel? – köszöntött kedvesen az úgy tűnt, hogy utolsó barátom, aki még viszonylag normálisan állt hozzám és nem esett azonnal nekem, ha valami történt a városban. Ezért hálás voltam neki, és őrültem, hogy ha Ric távozott is a sorainkból, ő végül itt maradt és számíthattam néha rá.

- Reggelt Liz! – válaszoltam neki kedvesen, mert jó volt végre egy értelmes emberrel is szót váltani, ami az elmúlt egy hétben nem igazán jött össze. – Utána tudnál nekem nézni valaminek?

- Megpróbálhatom. Miről lenne szó? – kérdezte kíváncsian a kedvenc kis seriffem.

- Egy régi haveromat keresem, akit te meg tudsz találni, ha belenézel az országos adatbázisotokba, vagy az orvosi kartonokba – válaszoltam neki az igazságot nem teljesen fedő történetet, mert nem szívesen avattam volna be a részletekbe.

- Megoldható, amit kérsz. Mondd a nevet és valami egyéb adatot róla – felelte nekem habozás nélkül Liz. Ez az, ezt szeretem benne! Elmosolyodtam, majd folytattam.

- James-nek hívják, de sajnos a vezetéknevét sosem árulta el nekem. 1934. április 10-én született Wisconsin-ban, Eau Claire-ben, ezt biztosan tudom róla. És még mindig él – válaszoltam neki, és reméltem, hogy valóban jól emlékszek a dátumra, és ennyi adat elég lesz Liz-nek, hogy megtalálja, már ha létezik egyáltalán ez a férfi…

- Megnézem, hogy mit tehetek Damon. Értesítelek, ha találtam valamit – felelte nekem segítőkészen Liz, majd végül mindketten bontottuk a vonalat.

A nap további része nyugodtan telt, egészen addig, míg Elena ismét számon kérőn nekem nem esett közvetlenül azután, hogy hazaérkezett az iskolából.

- Mit csináltál Alice-szel? – kérdezte tőlem dühösen, miután ismét rám rontott a szobámban.

- Az istenért Elena, mi lenne, ha a boszorkány minden apró-cseprő dolga miatt nem engem vennél elő? – kérdeztem tőle unottan.

- Tegnap veled hagytuk itt, és ne is merd tagadni ezt, mert szó szerint majdnem előttünk feküdtetek le! Ma viszont olyan volt, mint egy reményvesztett, kiégett zombi! Teljesen magába fordult, és semmit sem volt hajlandó mondani a történtekről! Szóval? Miért kellett megbántanod őt? – vágta hozzám dühösen.

- Ide figyelj Elena, és nagyon jól jegyezd meg, amit most mondok neked! Ha még egyszer meg mersz gyanúsítani bármivel is, ami a kis banyával kapcsolatos, esküszöm, hogy eltöröm a nyakad! Ha válaszokat akarsz, akkor faggasd tovább a kis boszit, de azután ne felejtsd el bezáratni őt a diliházba, mert egy cseppet őrült szegény! – vágtam hozzá mérgesen, mire ő döbbenten és kissé ijedten nézett rám. – Nem csináltam vele semmit, saját magát ütötte ki és az, hogy összetört az ici-pici kis lelke… - itt látványosan a szívemhez kaptam és képes voltam a világ legsajnálkozóbb arcát magamra varázsolni, majd folytattam. – Nos, azt teljes mértékben magának köszönheti! Most pedig megköszönném, ha távoznál!

Az utolsó szavaim elég keményre sikerültek, de legalább elértem vele azt, amit akartam, mert Elena sértetten ugyan, de végül szó nélkül kiviharzott a szobámból. Komolyan mondom, nagyon unom már, hogy mindenki azonnal engem vesz elő, ha valakinek letörik a körme a városban! Ezek után még jobban vártam, hogy Liz valami használható bizonyítékot halásszon elő a kis hazudósról, hogy aztán végül megint mindent a fejéhez vághassak, és végre helyre tegyem őt!

*

Azóta a nap óta nem láttam Alice-te, és Elena is látványosan került, Stefan meg természetesen mindenben követte őt. Liz sem jelentkezett még, pedig már négy napja volt, hogy megkértem egy kis nyomozásra. De csodálkozok én azon, hogy nem talál semmit? Aki nem létezik, azt nehéz megtalálni és adatokat fellelni róla. Este viszont megint a Grill-ből tértem haza egy kicsit elázva, és amikor lehuppantam a kanapéra, akkor vettem észre, hogy az italokkal teli asztalon egy barna rendőrségi mappa vár.

Döbbenten keltem fel az öreg bútordarabról, majd lassan az asztalhoz léptem. Egy cetli volt a mappa tetején Liz írásával.

„Ennyit tudtam előkeresni James Smith-ről. Ezen a napon nem született más James nevezetű a városban, így kizárásos alapon ő a te embered. Mivel erre volt ma dolgom, elhoztam neked az adatokat. E.F.S.”

Hitetlenül megráztam a fejem, majd végül nyeltem egy nagyot és kinyitottam a ronda mappát.

És tényleg… James Smith valóban létezett, bár sejtettem, hogy a vezetékneve nem a sajátja.

„Név: James Arthur Porter

Születési név: James Arthur Smith

Anyja neve: Alice Smith – szülésben elhunyt

Anyja születési helye és ideje: 1916. április 11., Wisconsin, Eau Claire

Apja neve: Ismeretlen

Egyetlen ismert rokonának, az édesanya testvérének a kérésére egy héttel a születését követően adoptálták.

James Arthur Porter 1934. április 10-én született Wisconsinban. Az anya kórházi kezelést nem kapott. Az anya testvérének elmondása alapján a szülés váratlanul indult meg a Wisconsin-i otthonukban a terhesség 8. hónapjában. A fiatalkorú édesanya belehalt a súlyos vérveszteségbe. A nagybáty nem vállalta a gyermek felnevelését, ezért 1934. április 17-én Elisabeth Mary Porter és férje, Alexander David Porter örökbe fogadták az egészséges újszülöttet.”

Döbbenten álltam a könyvtár közepén és értetlenül meredtem a kezemben tartott papírokra. Tényleg igazat mondott volna Alice? És a titokzatos testvér? Miért van az az érzésem, hogy az orvosi papírok Elijah-ra utalnak?

De ami a legjobban megdöbbentett, az az édesanya születési dátuma. 1916. április 11.-e… 17 éves volt, és egy nappal a 18. születésnapja előtt adott életet a fiának.

„Több mint ötvenszer újjászülettem a földön, és valami átkozott bosszúhadjárat miatt képtelen vagyok megélni egy rendes emberi életkort!” – hangosan visszhangoztak a fejemben Alice pár nappal ezelőtti szavai. Ez nem lehet igaz… Amit mondott… Ez az egész mese nem lehet a valóság!

Gyorsan végiglapoztam az orvosi kartont, de a következő néhány évtizedben semmi érdemleges adatot nem jegyeztek fel. Egy-két apróbb betegség, de végül a legutolsó feljegyzések ismét letaglóztak.

„Beteg neve: James Arthur Porter

Vizsgálat eredményei: harmadik stádiumú tüdőrák

Javasolt terápia: kemoterápia”

Nem olvastam tovább a kartont, mert ezek után már nem volt miért ezt tennem. Alice kétség kívül nem hazudott James születéséről és a betegségéről sem, de a kérdés már csak az volt, hogy valóban ő volt-e az anyja, vagy csak ismerte ezt a férfit, és tényleg kitalálta ezt az újjászületősdis baromságot?

Talán itt az ideje, hogy ismét elbeszélgessek vele, mert úgy láttam, hogy van miről. Elég későre járt már, ezért úgy döntöttem, hogy majd reggel az iskola előtt elkapom őt és számon kérem rajta ezeket a dolgokat.

Feszülten feküdtem le aznap este, és folyton a mappában olvasott dolgok jártak a fejemben. Ha valóban Elijah volt a titokzatos nagybácsi, vagyis Alice Smith állítólagos testvére, akkor miért nem vette magához a gyereket? Elijah nem annak a fajtának tűnt, mint Klaus és a többiek. Simán el tudtam volna képzelni róla azt, hogy magához vesz és felnevel egy babát, aki ráadásul a számára igen kedves kis üdvöskéjének a gyereke. Vagy… Talán Klaus miatt nem vállalta ezt? Tegyük fel, hogy tényleg igaz az, amit Alice mondott, és újra és újra megszületik ugyanabba a testbe. Az elmondásai alapján Klaus mindig sakkban tartotta őt, és talán ezért akarta Elijah és Alice eltitkolni James létezését, mert a következő életeiben ezzel mindig zsarolni tudta volna a hibrid a kis boszit. Bár amint látszik, ebben nem jártak sikerrel…

Azt hiszem, hogy megint sikeresen belecsöppentem egy őrület közepébe. A baj csak az volt, hogy már túlságosan is kíváncsi voltam ahhoz, hogy hagyjam az egészet a francba, és ne foglalkozzak többet a kis boszorka meséjével. Tudni akartam, hogy mégis mi ez az egész, mit tartogat ez a számunkra, és mekkora fenyegetést jelenthet.

*

Másnap reggel szokatlanul korán ébredtem, ezért úgy döntöttem, hogy nem az iskola előtt csapok le Alice-re, hanem elmentem elé egyenesen a Mikaelson villához. Jobban mondva annak a közelében vártam meg, és nem csalódtam, amikor egy kis idő múlva felbukkant az úton, és szokás szerint sétálva igyekezett az iskolába. Csak tudnám, hogy miért ennyire fontos neki az, hogy amikor csak lehet, gyalog közlekedjen! Tényleg csak nézelődni és gondolkodni akar ilyenkor?

Amikor meglátta, hogy az út szélén, a kocsinak támaszkodva várom őt, akkor hitetlenül az égbe emelte a tekintetét, majd egy nagyot sóhajtott.

- Komolyan Damon? Most megint mit akarsz tőlem? – kérdezte tőlem fáradtan és kissé lehangoltan. Pontosan úgy nézett ki, ahogy Elena is jellemezte őt pár nappal ezelőtt.

- Beszélgetni – feleltem neki egyszerűen, és igyekeztem a legártatlanabb ábrázatommal rá nézni.

- Iskolába kell mennem – felelte nekem határozottan, majd mit sem törődve velem, egyszerűen tovább sétált.

Ám amikor elhaladt mellettem, váratlanul elkaptam a karját és magam felé rántottam őt. Ennek következtében viszont sikeresen elvesztette az egyensúlyát, és szó szerint nekem kellett elkapnom őt. Ismét a karomban volt… Ismét közelről érezhettem a bőre selymességét, és a forró légvételét. A szemei pedig… Most, hogy kissé higgadtabb és megfontoltabb voltam, tényleg úgy láttam, hogy maga alatt van. Őszintének, és ugyanolyan elbűvölőnek tűnt, mint mindig. Talán tényleg nem hazudott… És ha jobban belegondoltam a dolgokba, akkor már nem is tűnt olyan hülyeségnek ez az egész mese.

A szavai… Néha úgy tudott beszélni, mint egy tapasztalt 30-40-es, nem pedig úgy, mint egy 17 éves kamasz lány. A magabiztossága… A kitartása… A titkok ellenére is a nyíltsága… A tüzes és szenvedélyes csókok és ölelések… Tapasztalt, igen, ebben száz százalékig biztos voltam akkor, amikor felvittem őt a szobámba. Egyáltalán nem illett ebbe a képbe a szüzessége, pedig tény, hogy valóban az volt.

Ezek szerint mégsem olyan őrült, és nem is hazudott tulajdonképpen. Titkolózott, az igaz, de végül elmondott mindent, és ez most egy kicsit javította a megítélését a részemről. Tényleg így volt ez? Vagy csak megint elvette az eszem és egyre kevésbé bírtam tisztán gondolkozni? Az az átkozott vágy ismét ott lüktetett bennem, és az ő csodálkozó tekintetét látva, minden bizonnyal ez ki is ült az arcomra, illetve a tekintetem is biztosan égett.

Ő lassan lenézett a karjára, amit még mindig elég erősen szorítottam. Ennek következtében lazítottam a fogásomon, de csak azért, hogy a következő pillanatban nem gondolkodva magamhoz rántsam őt, és lecsapjak az érzéki ajkaira.

Az ajkai kemények voltak, és egy pillanatra sem viszonozták a csókot, hiába ostromoltam őt kitartóan. Így aztán hamarosan feladtam és elengedtem őt. Szikrázó szemekkel nézett rám, majd hátrébb lépett tőlem és egy óriási pofont kevert le nekem.

Én csak mély levegőt vettem, és nem szándékoztam megtorolni a tettét, mert tisztában voltam azzal, hogy félig-meddig megérdemeltem ezt. Dühösen nézett végig rajtam, majd láttam rajta, hogy elbizonytalanodik és hezitál. Én kíváncsian felhúztam a szemöldököm, és ami ezután következett… Nos igen, arra egyáltalán nem számítottam. Hirtelen újra előttem termett és ezúttal ő csapott le mohón és szenvedélyesen az ajkaimra. Pillanatok alatt átöleltem őt, majd mire észhez tért volna, már helyet is cseréltünk, és szorosan az autó oldalának préseltem őt. És lám, csodák csodájára mi történt ezután? A lábait újra a derekamra kulcsolta, majd még izzóbban csókolt és ölelt magához. Nem létezik, hogy tényleg szűz volt, mert egyszerűen… Nem, ha fizikailag az is volt… Túlságosan is sok tapasztalatról árulkodtak a mozdulatai, és az első együttlétet kivéve, biztos voltam abban, hogy maradéktalanul képes elengedni magát az ágyban és élvezni tudja a szexet.

Hm, talán hamarosan újra tesztelhetem ezt a feltételezésemet is.

Következő rész

******************

Gondolom láttátok és észrevettétek, hogy mostanában nem volt lehetőségem reagálni és visszaírni nektek a megjegyzéseitekre. Ígérem, hogy amint lesz időm és erőm, válaszolok mindenkinek. A fejezetek gond nélkül érkeznek továbbra is kedden és pénteken. Tudjátok, mindig előre dolgozok, így az ilyen nehezebb időszakaimban sem maradtok soha új részek nélkül.:) Sajnálom, hogy ez történt. Igyekszek majd hamar visszatérni aktívan is.

Morwen