2013. október 22., kedd

Kötelékek - Öt ismeretlen hónap (tizenhetedik rész - harmadik fejezet)




Kathlena nagyot sóhajtva dőlt el az ágyon és hitetlenül rázta a fejét.
„- Alig bírom felfogni, amiket Elijah mondott – mondta halkan a fejében Katherine-nek.
- Nincs okunk kétségbe vonni a szavait Elena – felelte nagyot sóhajtva Katherine.
- Tudom, de nem is ezért mondtam Katherine – mondta tűnődve Elena. – Hihetetlen, hogy ennyire magunkon kívül leszünk majd.
- Én nem tudom, hogy milyen érzés az, amikor nem te irányítod a tested, de azt hiszem ezt most én is meg fogom tapasztalni – mondta halkan Katherine.
- Nem jó érzés Katherine, hidd el. De ezek szerint nem tudjuk elkerülni, hogy sorozatosan ne támadjuk majd le Damon-t és Elijah-t.
- Muszáj lesz elfogadnod, ami rád vár Elena, és ahogy Elijah mondta, talán nem is fogunk tudomást venni arról, amit teszünk.
- De emlékezni fogunk mindenre – szólt közbe Elena.
- Igen, valószínűleg – mondta nagyot sóhajtva Katherine.
- Azt hiszem jobb lesz, ha minél kevesebbszer találkozunk Damonnal, mert olyan régen voltam vele utoljára, hogy kezdek meggyulladni, ha a közelemben van – mondta Elena és közben mély levegőt vett.
- Ez Elijah-ra is vonatkozik – szólalt meg sokatmondóan Katherine. – 500 év sok idő.
- Te jó ég, tényleg nem lesz egyszerű dolgunk! – felelte hitetlenül Elena.
- Hát nem. És nekik sem – mondta bűnbánóan Katherine. – Láttad, hogy Damon hogy reagált, és biztos vagyok benne, hogy habár nem mutatja ki Elijah, de őt is nagyon frusztrálja ez a helyzet. Vagy csak emlékezz vissza mennyire kikészültek miután a tudtuk nélkül kapcsolódva feküdtünk le velük.
- Ne is mondd – szólalt meg halkan Elena. – Ezt még sosem mondtam el neked, és az emlékeimben sem láttad… De úgy érzem őszinte lehetek veled, mint egy barátnővel.
- Barátnő? – kérdezte elmosolyodva Katherine. – Olyanom még sose volt. Ez tetszik – tette hozzá boldogan. - Mire akartál kilyukadni Elena?
- Azon az estén – kezdte Elena, de gombóc nőtt a torkában, és nagyot kellett nyelnie, hogy folytatni tudja. – Miután kihajítottalak a szobából, Damon nagyon kikészült. Bonnie ezt meg is álmodta előre – tette hozzá halkan, majd mély levegőt véve folytatta. – Teljesen magába zuhant és az utolsó pillanatban kaptam ki a kezéből egy karót.
- Tessék? Meg akart ölni emiatt? – csattant fel döbbenten Katherine.
- Nem engem, hanem önmagát – felelte a könnyeivel küszködve Elena. Maga sem értette, hogy miért viseli most meg ennyire ez az emlék. – Kikészült, hogy képes voltál így átverni őt és tudta, hogy mennyire szenvedhettem én végig, míg együtt voltunk hárman. Nagyon bántotta, hogy ilyen fájdalmat okozott nekem.
- De erről nem ő tehet – mondta hitetlenül Katherine. – Azon az estén mindent megtettem, hogy átverjem őt.
- Igen, de ő úgy érezte, hogy megbukott és soha többé nem fog tudni megkülönbözetni minket.
- Sajnálom, hogy ezt tettem veletek Elena – felelte bűnbánóan Katherine. – Nagyon egyedül voltam akkortájt, és borzasztóan féltékeny voltam arra a kapcsolatra, ami közted és Damon között volt. Ami nekem nem adatott meg.
- De most már újra a tiéd ez is – szólalt meg kedvesen Elijah.
- Igen – mondta nagyot sóhajtva Katherine. – De tudod őt is kikészítette, amikor átvertem és te is jelen voltál azon az estén, amikor lefeküdtünk.
- Bevallom őszintén nem sokra emlékszem, mert annyira magamba zuhantam, hogy alig fogtam fel, hogy mi történik körülöttem – felelte Elena keserűen.
- Elijah erős és zárkózott férfi, de láttam a szemében a csalódást, amit ismét okoztam neki. Ő viszont még ekkor is megvédett Damontól, én pedig szóvá tettem ezt neki. Ismered őt, tudod milyen úriember, de ezután mégis teljes erőből pofonvágott – tette hozzá halkan Katherine.
- Szóval ő csendben, magában szenved, és ha túlcsordult, akkor kirobban belőle – mondta komoran Elena.
- Igen, szóval őt is meg fogja viselni, ha épp Damon-ra vetjük, vagyis veted ki a hálódat.
- Akkor mégis mit csináljunk? – kérdezte kétségbeesve Elena.
- Semmit Elena… Csak bízzunk abban, hogy amíg elkezdődik az őrület, mindenkinek lesz elég ideje felkészülni lelkiekben a ránk váró dolgokkal.
- Tehát addig van még időnk – szólalt meg révetegen Elena.
- Mi jár a fejedben? – kérdezte aggódva Katherine.
- Tudod miután meghaltunk… Szóval… - kezdte zavartan Elena, majd mély levegőt vett és folytatta. – Nem tudom, hogy a többiek mit mondtak Jennának és Ric-nek, és jó lenne ha beszélhetnék velük.
- Semmi akadálya Elena, de előbb derítsd ki, hogy mit tudnak – felelte kedvesen Katherine.
- Rendben, felhívom Bonnie-t – mondta hálásan Elena.”
Hamar felpattant az ágyból, majd tárcsázni kezdte Bonnie-t. Bonnie álmosan vette fel a telefont és szólt bele.
- Elena? Vagy Katherine? Baj van? – kérdezte aggódva.
- Nem Bonnie, csak meg akartam kérdezni tőled, hogy mit mondtatok Jennának és Ric-nek a halálomról?
- Öhm, ezt Caroline intézte, de ne aggódj, minden rendben van. Ric tudott a vámpírokról, így neki elmondta Caroline az igazat. De kérte, hogy Jennának mondjuk azt, hogy egy időre elutaztál Damonnal. Ric úgy gondolta, hogy Jenna összetörne, ha a te halálod is a nyakába zúdulna, így ezzel még várni akartunk – felelte Bonnie álmosan.
- Köszönöm Bonnie és ne haragudj, hogy felkeltettelek – mondta bocsánatkérően Kathlena.
- Semmi baj Elena – felelte kedvesen Bonnie. - Ti jól vagytok?
- Persze, minden rendben van. Most még – tette hozzá halkan Elena.
- Ne aggódj, majd mindent megoldotok, amikor kell – felelte Bonnie együttérzően.
- Tudom és köszönöm Bonnie.
- Szívesen Elena – felelte Bonnie álmatagon. – Majd később beugrok hozzátok.
- Rendben, szia Bonnie – mondta halkan Elena, majd letette a telefont.
„- Nos, akkor induljunk a jó öreg Jenna nénihez – mondta a fejükben Katherine, mire Elena elmosolyodott, majd gyorsan átöltözött és lement a földszintre.”
- Ácsi, hát ti hova mentek? – mondta Damon, amikor meglátta Kathlena-t az ajtó felé indulni. Elijah, aki mellette állt, szintén kérdőn nézett rájuk.
- Amíg észnél vagyunk, szeretnék beszélni Ric-kel és Jennával – mondta magabiztosan Kathlena.
- Szó se lehet róla Elena, egyedül nem mehettek sehova – mondta Damon ellentmondást nem tűrően.
- Ne aggódj Damon, most még a terhesség korai szakaszában vannak, még teljesen önmaguk – szólalt meg nyugodtan Elijah.
- Amikor legutoljára hallgattam rád, holtan végeztük mi is és a lányok is – fordult mérgesen Damon Elijah felé.
- De mind élünk, vagy nem? – kérdezte Elijah határozottan.
- Nem neked köszönhetően, ezt te is tudod – mondta dühösen Damon, mire Elijah szemében düh suhant át, majd fenyegetően Damon felé lépett.
- Ha ennyire aggódsz, akkor tarts velük – szűrte a fogain keresztül Elijah.
- Helyes, én is így gondoltam – felelte mérgesen Damon, majd hátat fordított az Elsőnek és elindult a bejárati ajtó felé és közben intett Kathlena-nak, hogy kövesse őt.
- Sajnálom Elijah – szólalt meg halkan Kathlena.
- Semmi baj Elena, megértem, hogy feszült a kialakult helyzettől – mondta nyugodtabb hangnemben Elijah. – Vigyázzatok magatokra.
Kathlena csak bólintott, majd elindult ő is Damon után. A ház előtt állt már a férfi az autójával, amibe gyorsan beszállt Kathlena is. Hamar útnak indultak és nem kis sebességgel száguldottak a Gilbert ház felé. Kathlena látta, hogy Damon mérgesen szorítja a kormányt és remeg a keze a dühtől.
- Damon – szólalt meg halkan Kathlena. – Nem kell aggódnod, most még teljesen tudatában vagyunk mindennek. Mi irányítunk.
- Valóban Elena? – csattant fel dühösen Damon. – És mégis honnan kellene ezt tudnom? Legutóbb az enyémben, majd Elijah ágyában végeztétek, és közben fogalmunk sem volt arról, hogy ketten vagytok! Most pedig, Elijah közölte, hogy nagy valószínűséggel ezek az ég tudja hányszor fognak még megismétlődni, és te azt kéred tőlem, hogy nyugodjak meg?
- Én csak szeretném, ha tudnád, hogy nekem csak te számítasz Damon – felelte halkan Kathlena, mire Damon dühösen a fékre taposott, félreállt és Kathlena-ra nézett.
- És ezt mégis honnan kellene tudnom? – csattant fel magából kikelve Damon. – Túl nyugodtan kezelitek ezt a helyzetet. Talán mindketten pontosan ezt akarjátok! Talán te is még mindig szerelmes vagy Elijah-ba.
Kathlena-t hirtelen elöntötte a méreg és teljes erőből pofonvágta Damon-t, aki elképedve nézett a lányra. Kathlena dühösen kiszállt az autóból és elindult az út melletti erdő felé, hogy egy kicsit kiszellőztesse a fejét és megnyugodjon. Hallotta, hogy Damon is kiszállt az autóból és követi őt.
- Ez nem volt válasz a kérdésemre Elena – kiabálta utána dühödten Damon.
Kathlena könnyei kicsordultak és mérgesen fordult Damonnal szembe, aki ekkor már mögötte volt.
„- Sajnálom Katherine, de be kell bizonyítanom neki, hogy én még mindig itt vagyok a testünkben és szeretem őt – mondta bűnbánóan Elena.
- Semmi gond Elena, beszéljétek ezt meg – felelte halkan Katherine. – Amennyire lehet, igyekszek a háttérbe vonulni.
- Köszönöm Katherine – felelte hálásan Elena.”
- Válaszokat akarsz Damon? – mondta keserűen Kathlena, majd mire Damon bólintott, közelebb lépett hozzá, és halkabb hangnemre váltva folytatta. – Én, Elena Gilbert mondom ezt neked, hogy csakis te élsz a szívemben és csakis téged szeretlek! Senki más nem érdekel!
- Az a baj Elena, hogy ezt bármelyikőtök mondhatja, de sose tudhatom igazán, hogy kivel beszélek – mondta dühösen Damon és közelebb lépett Kathlena-hoz.
- Most is tudod, hogy én beszélek Damon – felelte csendesen Kathlena. – Érzed.
- Lehet – mondta Damon keserűen. – De nem ez a lényeg! Arra kértek minket, hogy fogadjuk el, hogy hamarosan hol az én ágyamban, hol Elijah-éban fogtok hemperegni, ketten! Ez őrület! Nem Elena, ez ellen tennünk kell majd valamit!
- De nem lehet Damon, hallottad Elijah szavait – szólt közbe Kathlena. – Én hiszek neki!
- Hiszel neki, vagy csak még mindig szereted és vágysz rá, és ez az, ami elvakít? – kérdezte dühösen Damon.
- Az egyetlen férfi, akire vágyom az te vagy – mondta magából kikelve Kathlena, majd váratlanul közelebb lépett Damonhoz és szenvedélyesen megcsókolta őt.
Damon egy pillanatra teljesen ledöbbent, majd amint magához tért, próbált elszakadni Kathlena-tól. De a két lány együtt erősebb volt nála, és Kathlena nem engedte, hogy megszakítsák a csókot. Damon még próbálkozott egy darabig, majd végül Kathelena érezte, hogy dühösen visszacsókolja őt a férfi. Elena érezte, hogy egész szívét és testét égeti a szerelem, amit Damon iránt érez, és ezt igyekezett minden mozdulatával a férfi tudtára adni. Érezte, hogy Damon szép lassan ellágyul és megadja magát. A szenvedély felizzott benne is, majd, amint Kathlena nem figyelt egy percre, Damon az egyik fának szorította őt és tűzben égve csókolta végig Kathlena nyakát és csak akkor tértek mindketten magukhoz, amikor Damonról az ing, Kathlena-ról pedig a felső hiányzott. Damon nehezen elszakadt Kathlena ajkától és könyörgően nézett a lány szemébe, de a tekintetében a vágy is égett, ezt pontosan látta Kathlena is.
- Kérlek Elena, álljunk most le – felelte vágytól izzó hangon, de próbált még az eszénél maradni.
- De annyira akarlak Damon – nyögte elfúlva Kathlena, majd átkarolta Damon nyakát és ismét megcsókolta a férfit.
Damon igyekezett észnél maradni és úgy gondolta, hogy a heves tiltakozás helyett észérvekkel kell meggyőznie Elenát, mert jelenleg a lány sokkal erősebb volt nála.
- Én is kívánlak Elena, jobban, mint hinnéd – felelte vágytól izzó hangon, amikor nyögve elváltak az ajkai Kathlena-tól. – De nem így és nem most. Észnél kell lennünk, észnél kell lennetek. Megígértétek – tette hozzá halkan, mire Elena fájdalmasan nyögött egyet, majd Damon vállába temette az arcát.
- Rendben – felelte fájdalmasan Kathlena. – De tudnod kell Damon, hogy csak téged szeretlek.
- Tudom Elena – mondta nagyot sóhajtva Damon és átölelte a lányt. – Éreztem minden érintésedből, hogy te vagy. Sajnálom, hogy kételkedtem benned – tette hozzá bűnbánóan.
- Semmi baj, megértelek Damon. A helyedben én is ezt tenném – tette hozzá halkan Kathlena.
Végül mindketten mély levegőt vettek és elengedték egymást. Megkeresték a felsőjüket, és miután felöltöztek és rendbe szedték magukat, visszaindultak a kocsihoz.
Már újra úton voltak, amikor Katherine megszólalt a fejükben.
„- Kezdtem azt hinni, hogy nem tudsz majd leállni – mondta nagyot sóhajtva Katherine.
- Egy pillanatra én is azt hittem – mondta szomorúan Elena. – Sajnálom Katherine.
- Semmi baj Elena, éltem már át rosszabbat is, ennyitől nem lesz bajom – felelte kedvesen Katherine. – Inkább az aggaszt, hogy ha nem álltál volna le időben és átbillensz egy bizonyos ponton, akkor egy idő után már én nem hagytam volna, hogy leállj. Nem Damon miatt, ne aggódj! Csak kezdem érezni, hogy a libidónkat nem lesz egyszerű kordában tartani.
- Nekem mondod? – kérdezte fejcsóválva Elena. – Alig volt erőm elszakadni Damontól.
- Borzasztóan szerelmes vagy belé, ez nem csoda – mondta Katherine mosolyogva.
- Igen, és remélem ebben most már ő is teljes mértékben biztos – felelte reménykedve Elena.
- Makacs férfi, de okos, és végül megbirkózik majd ezzel a helyzettel, ne aggódj. Ismerem ennyire – felelte nyugtatóan Katherine.
- Köszönöm Katherine – felelte hálásan Elena, majd nagy levegőt vett, amikor végre megérkeztek a Gilbert házhoz.”

4 megjegyzés:

  1. Hali, nagyon jó az egész történet és elégé magával tudja ragadni az embert, nagyon érdekes a történet és a karakterek kidolgozása is nagyon jó.
    Remélem a folytatás is ilyen jó lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:) Örülök, hogy ennyire elnyerte a tetszésed ez az igencsak alternatív TVD fanfic.:)
      Ha eddig tetszett, akkor szerintem ezután sem lesz vele bajod:p:)

      Törlés
  2. szia! nagyon tetszet ez a rész.Sajnos nem nagyon írtam neked 2 okból is .Minden úgy összejött és a lustaság .Imádtam az összes részt, ami volt csak nagyon késve ültem mindig gép van, hogy csak 2 nap után tudom elolvasni az újakat.Csak azt akarom, hogy tud nagyon szeretem ezt a történetet ,mert úgy meg tudod csavarni ,hogy ilyen dolgok nem is jutnának eszembe.Pl.:Elenáék egy testbe,terhesség...Szóval nagy csodálod vagyok,mert iszonyat tehetséges vagy!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdv újra itt Minnie!:)
      Köszönöm, hogy ismét írtál.:) Nincs semmi baj, tudom, hogy néha nehéz eljutni odáig, hogy írjon bármit is az ember. De azért köszönöm nagyon, amikor megteszed, borzasztóan jól esik.:)))
      Kitartást kívánok neked a sok tennivaló közt és köszönöm, ha még emellett is jut néha időd olvasni és írni:)))

      Törlés