2011. november 17., csütörtök

1. Kritika: Twilight: Breaking Dawn Part 1 – Alkonyat: Hajnalhasadás 1. rész kritika

SPOILER



Twilight: Breaking Dawn Part 1. – Alkonyat: Hajnalhasadás 1. rész kritika

Tudom, hogy nem kapcsolódik egyik bloghoz sem ez a kritika, de talán van olyan köztetek, akit ez érdekelni fog.:) Talán csak amiatt is, mert itt is a fő téma a vámpírok.:)
 

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy aki még nem látta a filmet, az ne olvassa el ezt a kis szösszenetet.:) Volt szerencsém első nap megnézni a filmet, és hát nem is tudom, hol kezdjem… Félve ültem be a moziba, mert valljuk be őszintén, az első három rész nem volt az igazi. Én szerintem ez idáig az első rész volt a legjobb, de most… A Hajnalhasadás 1. mindent visz! Egyszerűen zseniális és minden várakozást felülmúl. Az Eclipse után, ami szerintem az eddigi legrosszabb rész volt, egyáltalán semmi jóra nem számítottam, de most nagyon kellemes meglepetés ért. Kezdeném is rögtön azzal, hogy mik voltak azok a részek, amik nagyon tetszettek és megfogóak voltak.

Az első és talán a legfontosabb a keretes szerkezet és a harmónia. A Breaking Dawn minden téren arra törekedett, hogy visszautaljon az előző részekre és megmutassa azt, hogy honnan indultunk. A film egyik legszebb jelenete az volt, amikor ugyanaz a dal szólt az esküvői szertartáson, mint ami az Alkonyat legvégén hallható Bella és Edward tánca alatt a bálon, amikor az a kulcsfontosságú párbeszéd történik köztük. (Iron & Wine: Flightless Bird) Egyszerűen meseszép volt. Bella Altatója pedig nem egyszer felcsendült a legszebb jelenetek alatt. Nekem ezek a kis apróságok adták meg a film azon szépségét, amit eddig nagyon hiányoltam. Valóban azt éreztette ez is, hogy igen, végre révbe értek és minden megérte, amit eddig át kellett ezért élniük. A kerethez kapcsolódóan Bella utolsó szívdobbanásaikor az egész életéből (születésétől kezdve, Edwarddal való közös legszebb pillanataiig) lejátszódó emlékképek megadták a film egy igazán remek fűszerét. Megható és mosolyt fakasztó jelenet volt, miközben Bella egyre szépült, eltűntek a terhesség alatt szerzett ősz hajszálak, a csont sovány test is újra szép és formás lett. A keretet és a filmet végül azzal zárták, hogy Bella kinyitja a szemét és a vérvörös tekintetével találjuk szembe magunkat. Ha keretet nem is, de ízt és fűszert adott a filmnek Bella álmai, amiknek eddigi fontosságuk nem derült ki, de mégis széppé tették a filmet. Ennyit a keretről és azokról a részekről, amik eddig nagyon hiányoztak a sorozat többi részéből.

Kanyarodjunk is vissza a történethez és a könyvhöz való hűséghez. A film azzal indul, hogy Jake megkapja a meghívót, amit a trailerben is láthattunk, és dühösen elviharzik. Ezután az esküvői készülődésbe is bepillanthatunk. A filmet igazán élvezhetővé tették a poénok, amiből egyáltalán nem volt hiány. Azt hiszem, hogy bátran állíthatom azt, hogy ebben az egy részben több volt, mint az első háromban együttvéve. Egyszerre voltak viccesek és komolyak a jelenetek. Az esküvő, mint már mondtam, igazán megható volt. A csókjelenet is szép volt, és az eskü alatti remek dalválasztásra már utaltam. A lagzi alatt poénokból nem volt hiány, de a meghittség is terítékre került. Az egyik legszebb és a könyvhöz méltón hű jelenet Jake érkezése volt. Most nagyon jól láthattuk, hogy barátként mennyire szoros a kapcsolat Bella és Jake között, még ha Jake mást is érez Bella iránt. Jake kiakadása is szép jelenet volt, egyáltalán nem találtam soknak, legalábbis elsőre nézve nem volt az.:)

Ezután következett ugyebár a nászút.:) Ebben sem csalódtam. Az nagyon tetszett, hogy a rendező remekül visszaadta Bella hezitálását és félelmét a nászéjszaka előtt, mielőtt a tengerben Edwardhoz csatlakozik. ( Ugyanez megvolt akkor is, amikor Bella Charlie-val az oltár elé sétált – jól visszaadták azt, hogy Bella mennyire izgult egészen addig, míg Edwardot meg nem látta az oltár előtt). Ezután az következett ugyebár, hogy Edward nem akart többet Bellához érni. Sakkoztak és minden egyéb mással (kirándulások, úszás) próbálta Bellát lekötni. Humorban most sem volt hiány. Amikor Bella direkt parádézott az Alice-féle szexi fehérneműkben, dőlt belőlünk a nevetés. Egyszerre voltak humorosak és komolyak a jelenetek most is. Az egyik legszebb és legszívbemarkolóbb jelent ezután szerintem az volt, mikor Bella sírva felébred, és szinte könyörög Edwardnak, hogy ne utasítsa többet vissza. Mondanom sem kell, ez végre hatott Edwardnál. Ami nagyon tetszett, hogy végre sokkal több kommunikáció történt kettejük között, ezt eddig nagyon hiányoltam a filmekből.

Hűen visszaadták azt a részt, hogy Bella csirkesütés után rosszul lesz és megtudja, hogy terhes. Az indián nővel is megvolt a beszélgetés, aki ki is mondta Bellának a kulcsfontosságú „halál” szót. Az ominózus Rosalie-féle telefonhívás után Jake-nél találjuk magunkat. Megtudja, hogy Bella beteg és mérgében elmegy a Cullen-házba, ahol szembesül azzal, hogy Bella ott van és valójában még nem vámpír, hanem terhes és haldoklik. Nekem nagyon tetszett az ez utáni Jake-Edward párbeszéd is, és végre nem volt sok Edward szenvedése. Élethű volt. Ugyanezt elmondhatom a többi szereplőről is. Eltűnt az a mű érzés, ami eddig nagyon rányomta a bélyegét az első három részre. Jake eztán beszél ugye Bellával, aki hajthatatlan, meg akarja szülni a babát. Jake szenved és a könnyes szemei magukért beszélnek. Miután magára hagyta Bellát következett az egyik kedvenc részem, ami eddig hiányzott a filmekből: a farkasok párbeszédét hallhatjuk, képekkel együtt. A vizuális effektek remekek voltak, és Jake kiválása a falkából, Sam faképnél hagyásával az egyik legjobb jelenet volt. Ezután Jake látványosan a Cullenek mellé áll, egy ponton például át is veri Sam-éket azért, hogy a Cullenek vadászni mehessenek.

A farkasok kapcsán tenném hozzá azt is, hogy Leah szerepét és viselkedését is hűen visszaadták a filmben. A bevésődés többször előkerült, aminek mint tudjuk, nagy jelentősége van a könyvben.

Közben végre történik egy kis vita a kis gerlepárunk között, amire azt mondom, le a kalappal. Nem volt sok, és érthető volt Edward kiakadása Bella döntése miatt: már nagyon jól látták, hogy Bellát megöli a magzat (ekkor Bella még nem ivott vért.) A másik szép jelenet az volt, mikor Edward végre Bella mellé áll, mert meghallja a baba gondolatait. Bella meghatódása és sírása illett a jelenethez, és nagyon idilli volt, ahogy végül egymás karjaiba borultak, mint egy békés család.

Szép lassan haladunk tehát előre, egészen addig, míg a már vért ívó Bellánál (az első vérívás kapcsán is sokat nevethettünk, hála Jake-nek.:D), végre beindul a szülés. Nem hittem volna, hogy ezt a jelenetet ennyire jól meg tudják csinálni úgy, hogy izguljunk is Belláért, sajnáljuk is őt, hatódjunk meg Renesmee születésénél, de úgy, hogy mindez ne legyen sok. Tudtam, hogy Bella meg fog halni, de mégis szívbemarkoló volt, ahogy ez megtörtént. Edward fájó szívvel átadta a már magát kontrolláló Rosalie-nak Renesmee-t, majd nekilátott Bella megmentésének. Jake hamar feladta és „kedvesen” elköszönt Edwardtól azzal, hogy nem öli meg, mert Bella halála úgyis nagyobb szenvedés számára, és nem könnyíti meg ezzel az életét. Az idő keservesen telt, és Bella nagyon sokáig halott volt. Eközben Jacob kiment a házból és sírva lerogyott a földre Leah és Seth előtt… Egy másik legszebb jelenet ez volt. Teljesen át lehetett érezni a fájdalmát, és Seth könnyes szemei is magukért beszéltek. (A film során végig láthattuk, hogy mennyire jól beilleszkedett a Cullenek közé, és neki nem volt baja velük.) Közben egy farkas kifigyelte őket, aki így Sam tudtára adta, hogy a baba megszületett, Bella meghalt, így Billy kérése ellenére is, Sam támadásba lendült. Közben Jake gyásza haragba fordult, mert meghallotta a nappaliban gügyögő Roselie-t és Renesmee-t. Támadásba lendült, de mikor Renesmee a szemébe nézett…:) Közben persze Edwarnál is „életre kelt” Bella… A bevésődés jelenete szintén gyönyörű lett.

Ezután megérkeztek a farkasok és harc indult a Cullenék ellen. Épp időben érkezett vissza Carlisle, Esme és Emmett, de még így is vesztésre álltak. A csatát végül Jacob állította meg. Nekitámadt Samnak emberként, majd mikor hátralökte Sam, átalakult. Ekkor közölte velük, hogy bevésődött. Edward pedig ezt döbbenten fordította a többieknek: a legfőbb szabályuk, hogy egy farkas bevésődésének a tárgyát nem ölhetik meg. A jelenet szép zárása volt, hogy végül Jake és Edward egy sokatmondó pillantást váltottak, hiszen most minden megváltozott kettejük közt.

A film zárásaként Bella ébredésére vártak. Szépen megfürdették, felöltöztették és végignézhettük a megszépülését egészen addig, míg a vérvörös vámpírtekintetet meg nem kaptuk.:)

A szereposztás után volt egy extra jelenet a Volturi klánnal. Egyszerre volt vicces és komoly is. Ezzel a jelenettel választ is kaptunk arra, hogy a következő és egyben utolsó részben, miért is akarja olyan görcsösen elpusztítani a Volturi a Cullen klánt.

Egy-egy mellékszálat még leírnék zárásként, amik nem voltak olyan nagy súlyúak, de a film egészét tekintve megadták azt a fajta egész érzetet, amit eddig hiányoltunk. A rendező szép lassan csepegtette, hogy Sue közelebb kerül Charlie-hoz. A lagzin pedig megismerkedhettünk a Denali klánnal és az ominózus vitára is sor került, amiben kiderült, hogy Irina mennyire haragszik Bellára és a farkasokra Laurent halála miatt. Mint tudjátok, utóbbi lényeges lesz majd a következő részben. Bella végső búcsúja telefonon Charlie-tól megható volt, és ha nem is volt olyan lényeges szál, tökéletesen passzolt a filmbe. Nem mellékszál, de a film hűségét mutatja az, hogy milyen remekül megoldották Bella csúnyulását, soványodását és erőtlenedését a terhesség alatt.

A szereplőkre kitérve, még annyit elmondanék, hogy végre nem csak tőmondatokat hallhattunk a filmben. Ez vonatkozik minden szereplőre. Az előző részekben kicsit vontatottá tették a filmeket, de most ezekre alig volt példa. A színészi játék látványosan fejlődött Edwardnál, Bellánál és Jacobnál is. De ezt talán kivétel nélkül minden színészre elmondhatom. Ez talán „csak” a remek rendezés műve, mindenesetre én hálás vagyok ezért a film készítőinek. Az igazán béna és erőltetett jelenetek is eltűntek, ez vonatkozott a kínos párbeszédekre is, amikből az eddigi filmekben sose az jött le, hogy mennyire komolynak szánták az adott jelenetet. Ezek általában csak bénák és erőltetettek voltak ( Edward-Bella, Bella-Jake beszélgetések, és a kedvencem: Jake pólólevétele Bella motorbalesetekor.) Szóval ezeknek a részeknek a száma, amik rányomták a bélyegüket a filmekre, szerencsésen lecsökkent. Végezetül negatívumként leírom, hogy mik voltak azok a jelenetek, amik már nem kellettek volna. Egy-egy jelenet volt, amit néha már soknak találtam érzelmileg. Ilyen volt például Renée egy-egy alakítása az esküvőn. Jessica epés megjegyzései szerintem feleslegesek voltak, és a beszéde az esküvőn nagyon bénára sikerült. Mike is csak néha bukkant fel, de semmi pluszt nem adott a filmbe.

Összességében véve azt tudom elmondani, hogy ezen negatívumok ellenére is, végre egy teljes, egész ,egységes, nem eltúlzott, érzelem dús, de egyben humoros filmet alkotott a rendező, Bill Condon. Megérte várni rá, és én azt mondom, hogy érdemes volt megnézni moziban. Ez az a rész, amit az Alkonyat után, többször is képes leszek megnézni. Én azt, amit a legjobban várok a könyv adaptációktól, megkaptam: nagyon hű a könyvhöz, nem csak történetileg, de érzelmileg is. Nekem ez volt fontos, és ez teljesült. Most pedig ki merem azt mondani, hogy már nagyon várom az utolsó és egyben befejező részt. Csak az a szomorú, hogy az ilyen sikersorozatoknál úgy tűnik, hogy mindig a legutolsó részekig várni kell, hogy végre egy remek és könyvhű filmet kapjunk vissza ( mint például idén a Harry Potternél volt, vagy pár éve A Gyűrűk Uránál). Jó lenne, ha ezekből végre okulnának a rendezők.:)
Mindenesetre most nem is ez a fontos, hanem az, hogy én az eddigi tragikus részek után meg voltam elégedve a Hajnalhasadás első részével.:) Ha már Ti is megnéztétek, mondjátok el a véleményeteket, akár egyetértek a gondolataimmal, akár nem.:) Várom őket kíváncsian.:)

Puszi Mindenkinek:)

4 megjegyzés:

  1. Sziasztok!

    Tegnap sikerül elmennem a párommal a moziba, és egyetértek veled teljes mértékben!

    Le a kalappal a film előtt, eddigi legjobb. Az észrevételeid is helyesek: volt benne érzelem, komolyság, humor és dráma. Az toastos jelenet kicsit érdekes lett(voltak benne olyan részek amiket kihagyhattak volna: Jessica beszéde, amint te is említetted).

    Én arra voltam főleg kíváncsi, hogy hogy oldják meg a szülés jelenetét. Nem csalódtam, sőt, kellemesen meglepett amit láttam. Olvastam a könyvet, így tudtam mi fog történni, de le a kalappal megdobogtatta a szívem, hogy na most mi lesz. :) A könyvben elég sok vér folyik, a filmben kevésbé, de pont elég a hatáshoz.

    Szerintem remekül kihozták a legjobbat a filmből, egyetértek veled, kedves blogíró! :)

    VálaszTörlés
  2. Szia:) nagyon szépen köszönöm, hogy írtál és megosztottad velünk a véleményed.:) Egyetértek én is veled mindenben.:) Reméljük, hogy a befejező rész is ilyen jó lesz majd.:)

    VálaszTörlés
  3. SZIASZTOK! ÉN IS LÁTTAM AZ ELSŐK KÖZÖTT A FILMET ÉS NEM TÚLZOK HA AZT MONDOM , HOGY NAGYON NAGY RAJONGÓ VAGYOK. DE AZ ELSŐ ÉJFÉLI VETÍTÉS UTÁN MÉG NEM TUDTAM MIT KEZDENI A LÁTOTTAKKAL.ELSŐSORBAN SAJNÁLTAM AZT A TÉNYT, HOGY KEZDÜNK A VÉGE FELÉ HALADNI , MÁSODSORBAN VISZONT A KÍVÁNCSISÁG HAJTOTT JELENETRŐL-JELENETRE.TÉNYLEGESEN EGYETÉRTEK AZ ELŐTTEM HOZZÁSZÓLÓKHOZ, BÁR ELÉGGÉ IJESZTŐNEK TALÁLTAM EGY-KÉT RÉSZ . DE VISZONT SOK IDŐNEK TŰNIK A KÖVETKEZŐ RÉSZ BEMUTATÓJA!!!!

    VálaszTörlés
  4. Ennek a filmnek egyetlen normális aspektusa volt: Bella abnormális terhességéből adódó kínlódása. Az hatásos lett.

    VálaszTörlés