2. Novella - Egyszer én is... 1. fejezet

A mai rész ihletet adott és először ugyan, de rászántam magam arra, hogy írok egy oneshotot. (Remélhetőleg nem az utolsót.:D) Ez a kis történet a S03E08-as rész után játszódik. A 9. rész promójából kiderült, hogy kedvenceink készülnek a Hazatérés estéjére, ami egyáltalán nem ígérkezik nyugodtnak és békésnek. Ezt megelőzően írtam meg ezt a kis szösszenetet, ami Damon és Elena között játszódik. Csak a két szereplő közötti kapcsolatot vittem tovább, a történet további alakulásáról nem írtam. Bővebb infót a Oneshotok menüpontban találtok.:)

************************************************

Egyszer én is összetörhetek

Elena nagyot sóhajtva állt a tükör előtt és meredten nézte a belőle rá bámuló fiatal lányt. Éppen hogy 18 éves volt, de már annyi mindenen ment keresztül, amit más még 80 évesen se mondhatna el, hogy megélte. Tragikus autóbaleset, ahol elvesztette azokat, akiket a szüleinek hitt, azután belépett az életébe egy titokzatos férfi, akiről kiderült, hogy vámpír. Ha ez sem lett volna elég, ott volt még a kegyetlen és szívtelen vámpír báty, aki szintén megkeserítette az életét. És most? Hol tart most? Az a férfi, akit annyira szeret, teljesen kifordult önmagából, egy gyilkoló gépezett lett. Talán mindig is az volt? Úgy érezte, hogy erre a kérdésre már sose kap választ…

És a bátyja, akit néha legszívesebben képes lett volna egy kanál vízben megfojtani… Ma már szinte a legjobb barátja lett. Az az ember, akire bármikor számíthat, aki mindig megóvja és az ostoba poénjaival a legkegyetlenebb percekben is mosolyt csal az arcára. Damon Salvatore. Mi lett vele? Ki gondolta volna még egy évvel ezelőtt, hogy a férfi beleszeret és tűzön vízen keresztül, az életét nem kímélve bármit megtenne érte? És Elena? Ő mit tenne meg a férfiért? Ma már biztosan tudta, hogy ő is bármikor a férfi segítségére sietne. Valami különös szimbiózis alakult ki kettejük közt. Az, hogy baja essen… Olyan szúrás nyílalt a mellkasába ennek még a gondolatától is, hogy egy pillanatra a mellkasához kapott. Ijedten nézett vissza a tükörben lévő önmagára és figyelte, amint a két keze görcsösen szorítja a mellkasát.

- Mi lett veled Elena Gilbert? – kérdezte nagyot sóhajtva a tükörképétől.

- Ez egy roppant érdekes kérdés – csendült fel egy ismerős, kellemes hang a háta mögött. Elena egy pillanatra összerezzent, de mikor meglátta mögötte az ajtóban állni Damont, a félelme azonnal el is szállt. Észre sem vette, hogy önkéntelenül is leengedte a kezeit és másodpercek alatt megnyugszik a férfi jelenlététől.

- Nem tudtam, hogy itt vagy – felelte Elena és közben megigazított a haját a tükörben.

- Gondoltam nem szeretnél egyedül menni a Hazatérés bálra.

Elena nem felelt semmit, csak lehorgasztotta a fejét, amiből tudta jól, hogy önkéntelenül is Damon tudtára adta, hogy semmi kedve nincs elmenni egy újabb puccos partiba. Az pedig, hogy mi vár majd rájuk ott… Groteszknek érezte azt az egész helyzetet, amiben most voltak. Gyilkos parti. Igen, ez volt a legjobb szó rá. Nem mondta ki ugyan, de rettegett attól, hogy valami balul sül el és valakit elveszít ma.

- Készen állsz? – kérdezte Damon, majd kinyújtotta a karját Elenának.

Elena nagyot sóhajtott, hátat fordított a tükörnek és elővette a legelbűvölőbb álmosolyát.

- Természetesen – mondta mosolyogva, de közben belül érezte, hogy szétveti a félelem és az aggódás. Belekarolt Damonba és elindultak ki a szobából.

- Pocsékul játszol – mondta Damon félvállról és közben egy féloldalas mosolyt villantott Elenára.

- Szerencsére ezt csak te szoktad észrevenni – sóhajtotta Elena és belül hálát adott Damonnak, hogy mellette van. Elege volt már abból, hogy mindig egyedül kell végigcsinálnia, ha valamit elhatároz és most kifejezette örült annak, hogy Damonnal 100%-ig ugyanazt akarták. Most még a módszerük is teljesen megegyezett. Klaust meg fogják ölni ma. A kérdés eztán már csak az volt, hogy nem kell-e tartaniuk Klaus halála után egy sokkal veszélyesebb természetfeletti lénytől: egy vámpírvéren élő vámpírvadásztól. Az Elsők családjának apjától…

- Ne aggódj. Ma szétrúgunk egy öntelt hibrid segget, utána pedig boldogan élhettek Stefannal, míg… - kezdte Damon ironikusan, majd elmosolyodott. – Egy vámpír és egy ember. A halál szó stimmel, de csak az egyik oldalról.

Elena nagyot sóhajtott, de nem felelt. Mit is felelhetett volna erre? Érezte, hogy a kezei megremegnek, és hiába nem akarta, tudta jól, hogy Damon minden rezdülését érezte.

- Bocs, rossz poén volt – felelte Damon kurtán, mire Elena mosolyogva megrázta a fejét. Talán így akarta kitisztítani azt a rá telepedő ködtől és káoszt, ami akárhányszor Stefan és a kapcsolatuk szóba került, szinte megfojtották őt.

- Igazad van Damon, de nem azért – kezdte Elena halkan, de nem tudta, hogy valóban be akarja-e fejezni azt, amit elkezdett.

Damon felé fordította a fejét és azzal a kíváncsi, vizslató pillantásával nézett Elenára, amit a lány úgy utált. Ilyenkor mindig azt érezte, hogy Damon a vesééig lát. Tekintve, hogy vámpír volt, ez talán igaz is volt. Damon felhúzta a szemöldökét, amire Elena tudta, hogy ideje kifejtenie, hogy miért mondta ezt. A mai napot nézve, talán egyikük sem éri meg a holnapot, miért ne lenne most, életében először teljesen őszinte azzal a férfival, aki ezt kiérdemelte? Nem volt egy angyal és még jónak se lehetett mondani, de Elena mégis bármikor számíthatott rá.

- Stefannal már réges-régen véget ért minden. Még az előtt, hogy Klaus magával vitte volna. Mellettem sose lehetett önmaga. Vámpírok vagytok, ami azt jelenti, hogy mások a szükségleteitek. Meg lehet tagadni és el lehet fojtani, de az nem vezet jóra. Ugyanúgy szerettek és szenvedtek, mint mi, ugyanúgy ragaszkodtok a léthez, mint mi, ugyanúgy küzdötök a céljaitokért, mint mi. A különbség csak az, hogy mi vagyunk a ti életeteknek a forrásai. Ragadozó és préda… Amennyire különbözünk, annyira hasonlítunk is – mondta nagyot sóhajtva Elena. -  A lényetek része a vér, amit ostobaság megtagadni…

- Nem is tudtam, hogy ilyen filozófikus lett Miss Gilbert – mondta Damon olyan stílusban, mintha 150 évvel korábban zajlana ez a beszélgetés.

- Sose hittem volna, hogy egyszer ezt mondom, de kettőtök közül te voltál az, aki jól kezelte azt, amik vagytok. Stefan tagadásban élt, és nézd mi lett belőle!

- Ezt ugye most nem dicséretnek szántad? – tette fel Damon a költői kérdést. Már az ajtónál jártak, mikor Elena hirtelen megtorpant. Damon szem forgatva megállt mellette és ránézett. Elena a földet szuggerálta a tekintetével és úgy látszott, hogy ezt egy ideig nem is akarja abbahagyni.

- Elena? – mondta türelmetlenül Damon. Kelletlenül megforgatta a fejét, nagyot sóhajtott, majd újra megszólalt. – Oké, dicséret elfogadva, csak ne borulj ki azért, mert nem fogadom hajbókolva.

Elena megrázta a fejét, de továbbra sem emelte fel. Érezte, hogy a lelke újra millió darabra törik és nem tudta, hogy most képes lesz-e időben összeszedni azokat. Annyiszor kellett már ezt megtennie, közben pedig ügyesen leplezte mindezt a külvilág előtt. Pont most kell neki is kiborulnia… Pont Damon előtt… De miért nem akarta ezt? Túl gyenge most, és tudta jól, hogy egy ilyen helyzetben a benne lappangó más fajta érzések is könnyen utat törnek maguknak. Érezte, hogy a könnyei égetik a szemét, de nem akart utat engedni nekik. Erősen lehunyta a szemét, mintha ezzel arra kényszeríthetné őket, hogy maradjanak a helyükön, sőt, azt szerette volna, ha meg se születnek a szemeiben.

A könnyeit lehet, hogy vissza tudta fojtani, de azt a fájdalmat és félelmet, ami kitörni készült belőle, képtelen volt. A testét többé már nem irányította. Önálló életre kelt és egyre ütemesebben remegett a belülről jövő, mardosó kín miatt.

Damon értetlenül nézte az előtte összetörni készülő lányt, akit mindig olyan erősnek látott. Most tehetetlenül kellett végignéznie azt, hogy belül mennyire törékeny Elena. Nem tudta mit tegyen. Végül lassan átölelte Elenát és szorosan magához szorította. Abban a pillanatban, hogy Elena megérezte az ölelő kezeket, a sírás bomba szerűen kirobbant belőle. Egyikük sem tudta, hogy hány percig zokogott így Elena Damon karjaiban. Az idő csak telt, a könnyek pedig megállás nélkül folytak. Damon nem tudta, hogy mit mondjon Elenának. Tudta jól, hogy a vigasztaló szavak mit sem érnek már. Elena nem ostoba és teljesen tisztában van azzal, hogy Stefant nem tudják megmenteni. De nincs is miért megmenteni, hiszen most vált igazán azzá, aki mindig is volt. Nem volt már egy érzéketlen tuskó, de már a régi szelíd vámpír sem volt. Elenával a kapcsolata pedig olyan viharosan múlt el, mintha soha nem is létezett volna.

Elena azt sem tudta, hogy miért sír igazán. A köteléke Stefannal már régóta gyenge volt, nincs miért sírnia utána. Nem, soha nem siratna meg egy férfit sem, ezt ő már régen eldöntötte magában. Akit ma siratott, az saját maga volt. Megtörte az a sok kín, amit eddig átélt, és a mai tragédiával kecsegtető bál…Erre mondják azt, hogy most betelt a pohár.

Elena tudta jól, hogy hamarosan eljön az a pont is, hogy végre kiürül az a bizonyos pohár. Igaz, hogy Damon vállán landolt a tartalma, de legalább újult erővel tud ma ezután harcolni és megölni azt a vámpír-vérfarkast, aki az egész életét tönkretette. Mély levegőt vett és lassan elhúzódott Damontól. Nem akart mondani semmit sem, és hálát adott az égnek, hogy Damon sem tette ezt.

Damon kivette a zsebéből a díszzsebkendőt és szó nélkül megtörölte Elena könny áztatta arcát. Elena jólesően lehunyta a szemét, és engedte, hogy az utolsó könnyek is legördüljenek az arcán, amit végül Damon azonnal el is tüntetett. Mély levegőt vett és mire kinyitotta a szemét, Damon már el is tette a zsebkendőt. Újra kitárta a karját Elenának, de a lány valamiért habozott. Nem karolt bele Damonba, hanem egyszerűen csak megfogta a kezét, és úgy léptek ki némán az ajtón.

Damon csak egy dologra tudott ebben a pillanatban gondolni. Abban bízott, hogy nem érhet ma véget az életük, hiszen az még csak most kezdődne el. A hőn szeretett nő végre lépett felé. Ennél jobban nem is ösztönözhetnék őt, hogy törekedjen arra, hogy mind túléljék a ma estét.

Következő rész